Berta Sándor
Már számos élelmiszer készül 3D-nyomtatóval
Világszerte egyre több cég foglalkozik ilyen tevékenységgel.
Hollandiában havonta 500 tonna steaket állítanak elő 3D-nyomtatással a Redefine Meat nevű vállalkozásnak köszönhetően. A "műhús" borsófehérje, szója, cékla, csicseriborsó és kókuszzsír keverékéből áll. Fehérjében gazdag, nem tartalmaz koleszterint, s nem csak kinézetre, de ízre is hasonlít az igazi húsokra. A Redefine Meat a steakek mellett kolbászt, darált marhahúst és hamburgerpogácsát is nyomtat. A vállalat termékei jelenleg négy országban már 1000 étteremben elérhetők és most szeretné kiterjeszteni az üzletet egész Európára.
Elmondható, hogy az élelmiszeripar mostanra felfedezte magának a 3D-nyomtatást, hiszen már számos élelmiszert lehet elkészíteni ilyen módon. Az élelmiszerek 3D-nyomtatással való előállításával a japán Hideo Kodama kísérletezett először 1980-ban, hiszen ő volt az egyik első kutató, aki rétegenként lerakott anyag segítségével akart termékeket gyártani. A következő években hasonló módszereket dolgoztak ki Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban, majd legkésőbb az 1990-es évektől kezdve ugrásszerű fejlődésnek indultak a dolgok: miután számos additív nyomtatási eljárás elérte a piaci érettséget, először az ipar, majd a média is felfigyelt az új technológiára. Az első nyomtatott vesékről és lábprotézisekről szóló hírek tömegek figyelmét hívták fel a 3D-nyomtatásra, és csak idő kérdése volt, hogy a trendet mikor kezdi el követni az élelmiszeripar is.
Az első olyan 3D-nyomtató, amelyet élelmiszerekkel is meg lehetett tölteni, az úgynevezett Fab@Home volt. 2005-ig az ilyen berendezéseket az iparnak szánták, így azok a végfelhasználók számára nem voltak elérhetőek: túl nagynak és túl drágának számítottak, ráadásul gyakran szabadalmi védelem alatt álltak. A Fab@Home viszont - amelyet a Cornell Egyetem diákjai fejlesztettek ki - nyílt forráskódú projekt volt, így bárki világszerte saját maga építhette meg és bármilyen masszával meg lehetett tölteni, amelyet egy kanülön keresztül lehetett kipréselni. A projekt 2012-es leállítása óta azonban sok minden történt a piacon - és az élelmiszeripari 3D-nyomtatók már nem csak az ambiciózus laikusoknak szólnak.
Elvileg minden élelmiszer nyomtatható, amennyiben pép vagy püré formájában áll rendelkezésre. Jelenleg a 3D-nyomtatóból származó vegán húspótlók kapják a legnagyobb figyelmet. Számos induló vállalkozás érzékeli a nagy üzletet ebben az ágazatban. Az ehhez használt növényi paszták általában borsó- vagy rizsszálakból állnak. A rétegenkénti alkalmazás lehetővé teszi azt, ami a hagyományos gyártóknak évek óta nem sikerül: olyan növényi termékeket, amelyek nemcsak úgy néznek ki, mint a marha- és sertéshús, de az ízük is közelít azokhoz. S ez már nem csak a hamburgerekről szól, amelyek állaga viszonylag könnyen utánozható.
Japánban az Oszakai Egyetem munkatársai még tovább mentek: 2021-ben a prémium Wagyu húsfajtából származó őssejtekből különböző rostokat (zsír, izmok és erek) növesztettek, majd egy 3D-nyomtató segítségével összetett technikával létrehozták azokat. Arra számítanak, hogy más összetett húsokat is képesek lesznek ilyen módon reprodukálni. A japán Shimadzu precíziós műszergyártó az Oszakai Egyetemmel együttműködve 2025-re olyan 3D-nyomtatót akar gyártani, amely képes nagy mennyiségben ilyen típusú tenyésztett húst előállítani.
Az otthoni használatra szánt 3D-nyomtatók még mindig ritkák az élelmiszeriparban. A kevés kivételek egyike a csokoládét készítő készülékek, mint például a Mycusini. Ezek a fogyasztók számára 500 eurótól kaphatók a kereskedelemben. A szilárd csokoládémasszát szórócsövekben cseppfolyósítják, hogy aztán előre meghatározott ábrákat vagy betűket lehessen nyomtatni. Az olcsóbb modellek hátránya eddig az volt, hogy csak különleges csokoládémasszával tudnak dolgozni, ami drága és nem kapható a hagyományos szupermarketekben. Az ilyen berendezéseket már cukrászdákban is használják olyan bonyolult formák vagy feliratok készítésére, amelyeket hagyományos módon nehéz vagy lehetetlen elkészíteni.
Miközben a vadon élő atlanti-óceáni lazacot túlhalásszák, a gigantikus lazacfarmokról származó minták szinte alapértelmezés szerint parazitákkal, gyógyszermaradványokkal (például antibiotikumokkal) és nehézfémekkel szennyezettek. Eközben vannak olyan startupok, amelyek helyettesítő terméket kínálnak azoknak a fogyasztóknak, akik szeretik a lazac ízét, de környezetvédelmi vagy egészségügyi okokból nélkülözni szeretnék azt. A Revo fiatal osztrák vállalkozói borsófehérjét (a szerkezetért), sárgarépa-kivonatot (a színért) és algát (az ízért) használnak a vegán füstölt lazacukhoz.
A 3D-nyomtatás alól még a pizza sem kivétel, ehhez azonban több adagolócsőre van szükség: egy-egy a tésztához, a paradicsomszószhoz és a sajthoz. Az eszköz a pizzát többlépcsős eljárással különböző formákban nyomtathatja ki. Az összetevők felvitele mindössze egy perc alatt történik. A bökkenő: a kedvenc feltéteket nem lehet kinyomtatni és kézzel kell hozzáadni, ha valaki egy sima pizzánál többet szeretne. A pizza 3D-nyomtatása 2013-ban került a címlapokra, amikor a NASA finanszírozott egy projektet, amelynek célja az volt, hogy friss ételekkel lássa el az űrhajósokat a jövőbeni mélyűri küldetéseken a Marsra. Az amerikai kongresszus különböző NASA-projekteket érintő megszorításai miatt ebből nem lett semmi. A projektből létrejött NASA spin-off, a BeeHex még mindig létezik, de már a sütemények és a kekszek díszítésére összpontosít.
A Natural Health nevű spanyol startup 3D-nyomtatója pizzát is előállít, amelyet - az úttörő Fab@Home-hoz hasonlóan - "mindenesnek" terveztek és alapvetően mindent meg tud formázni, amit a rozsdamentes acél kapszulákba töltenek: például vegán hamburgerpogácsát, zöldségpürét vagy tiramisut. A készülék nem olcsó, jelenleg 6000 dollárért hirdetik.
A Barilla tésztagyártó cég 2016-ban bemutatott egy berendezést, amely durumbúzaliszt és víz keverékéből olyan formájú tésztákat nyomtat, amelyek hagyományos gyártási eljárással nem valósíthatók meg, de aztán csend lett a projekttel kapcsolatban. A Barilla csak az idei év közepén mutatta be a fejlesztési részlege Blu'Rhapsody nevű projektjének keretében gyártott első 15 nyomtatott tésztát, amelyek a vállalat honlapján elérhetők. Az árak 25 és 57 euró között mozognak tizenkét egyedileg tervezett tésztáért, amelyek célcsoportját a felső kategóriás éttermek képezik.
Hollandiában havonta 500 tonna steaket állítanak elő 3D-nyomtatással a Redefine Meat nevű vállalkozásnak köszönhetően. A "műhús" borsófehérje, szója, cékla, csicseriborsó és kókuszzsír keverékéből áll. Fehérjében gazdag, nem tartalmaz koleszterint, s nem csak kinézetre, de ízre is hasonlít az igazi húsokra. A Redefine Meat a steakek mellett kolbászt, darált marhahúst és hamburgerpogácsát is nyomtat. A vállalat termékei jelenleg négy országban már 1000 étteremben elérhetők és most szeretné kiterjeszteni az üzletet egész Európára.
Elmondható, hogy az élelmiszeripar mostanra felfedezte magának a 3D-nyomtatást, hiszen már számos élelmiszert lehet elkészíteni ilyen módon. Az élelmiszerek 3D-nyomtatással való előállításával a japán Hideo Kodama kísérletezett először 1980-ban, hiszen ő volt az egyik első kutató, aki rétegenként lerakott anyag segítségével akart termékeket gyártani. A következő években hasonló módszereket dolgoztak ki Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban, majd legkésőbb az 1990-es évektől kezdve ugrásszerű fejlődésnek indultak a dolgok: miután számos additív nyomtatási eljárás elérte a piaci érettséget, először az ipar, majd a média is felfigyelt az új technológiára. Az első nyomtatott vesékről és lábprotézisekről szóló hírek tömegek figyelmét hívták fel a 3D-nyomtatásra, és csak idő kérdése volt, hogy a trendet mikor kezdi el követni az élelmiszeripar is.
Az első olyan 3D-nyomtató, amelyet élelmiszerekkel is meg lehetett tölteni, az úgynevezett Fab@Home volt. 2005-ig az ilyen berendezéseket az iparnak szánták, így azok a végfelhasználók számára nem voltak elérhetőek: túl nagynak és túl drágának számítottak, ráadásul gyakran szabadalmi védelem alatt álltak. A Fab@Home viszont - amelyet a Cornell Egyetem diákjai fejlesztettek ki - nyílt forráskódú projekt volt, így bárki világszerte saját maga építhette meg és bármilyen masszával meg lehetett tölteni, amelyet egy kanülön keresztül lehetett kipréselni. A projekt 2012-es leállítása óta azonban sok minden történt a piacon - és az élelmiszeripari 3D-nyomtatók már nem csak az ambiciózus laikusoknak szólnak.
Elvileg minden élelmiszer nyomtatható, amennyiben pép vagy püré formájában áll rendelkezésre. Jelenleg a 3D-nyomtatóból származó vegán húspótlók kapják a legnagyobb figyelmet. Számos induló vállalkozás érzékeli a nagy üzletet ebben az ágazatban. Az ehhez használt növényi paszták általában borsó- vagy rizsszálakból állnak. A rétegenkénti alkalmazás lehetővé teszi azt, ami a hagyományos gyártóknak évek óta nem sikerül: olyan növényi termékeket, amelyek nemcsak úgy néznek ki, mint a marha- és sertéshús, de az ízük is közelít azokhoz. S ez már nem csak a hamburgerekről szól, amelyek állaga viszonylag könnyen utánozható.
Japánban az Oszakai Egyetem munkatársai még tovább mentek: 2021-ben a prémium Wagyu húsfajtából származó őssejtekből különböző rostokat (zsír, izmok és erek) növesztettek, majd egy 3D-nyomtató segítségével összetett technikával létrehozták azokat. Arra számítanak, hogy más összetett húsokat is képesek lesznek ilyen módon reprodukálni. A japán Shimadzu precíziós műszergyártó az Oszakai Egyetemmel együttműködve 2025-re olyan 3D-nyomtatót akar gyártani, amely képes nagy mennyiségben ilyen típusú tenyésztett húst előállítani.
Az otthoni használatra szánt 3D-nyomtatók még mindig ritkák az élelmiszeriparban. A kevés kivételek egyike a csokoládét készítő készülékek, mint például a Mycusini. Ezek a fogyasztók számára 500 eurótól kaphatók a kereskedelemben. A szilárd csokoládémasszát szórócsövekben cseppfolyósítják, hogy aztán előre meghatározott ábrákat vagy betűket lehessen nyomtatni. Az olcsóbb modellek hátránya eddig az volt, hogy csak különleges csokoládémasszával tudnak dolgozni, ami drága és nem kapható a hagyományos szupermarketekben. Az ilyen berendezéseket már cukrászdákban is használják olyan bonyolult formák vagy feliratok készítésére, amelyeket hagyományos módon nehéz vagy lehetetlen elkészíteni.
Miközben a vadon élő atlanti-óceáni lazacot túlhalásszák, a gigantikus lazacfarmokról származó minták szinte alapértelmezés szerint parazitákkal, gyógyszermaradványokkal (például antibiotikumokkal) és nehézfémekkel szennyezettek. Eközben vannak olyan startupok, amelyek helyettesítő terméket kínálnak azoknak a fogyasztóknak, akik szeretik a lazac ízét, de környezetvédelmi vagy egészségügyi okokból nélkülözni szeretnék azt. A Revo fiatal osztrák vállalkozói borsófehérjét (a szerkezetért), sárgarépa-kivonatot (a színért) és algát (az ízért) használnak a vegán füstölt lazacukhoz.
A 3D-nyomtatás alól még a pizza sem kivétel, ehhez azonban több adagolócsőre van szükség: egy-egy a tésztához, a paradicsomszószhoz és a sajthoz. Az eszköz a pizzát többlépcsős eljárással különböző formákban nyomtathatja ki. Az összetevők felvitele mindössze egy perc alatt történik. A bökkenő: a kedvenc feltéteket nem lehet kinyomtatni és kézzel kell hozzáadni, ha valaki egy sima pizzánál többet szeretne. A pizza 3D-nyomtatása 2013-ban került a címlapokra, amikor a NASA finanszírozott egy projektet, amelynek célja az volt, hogy friss ételekkel lássa el az űrhajósokat a jövőbeni mélyűri küldetéseken a Marsra. Az amerikai kongresszus különböző NASA-projekteket érintő megszorításai miatt ebből nem lett semmi. A projektből létrejött NASA spin-off, a BeeHex még mindig létezik, de már a sütemények és a kekszek díszítésére összpontosít.
A Natural Health nevű spanyol startup 3D-nyomtatója pizzát is előállít, amelyet - az úttörő Fab@Home-hoz hasonlóan - "mindenesnek" terveztek és alapvetően mindent meg tud formázni, amit a rozsdamentes acél kapszulákba töltenek: például vegán hamburgerpogácsát, zöldségpürét vagy tiramisut. A készülék nem olcsó, jelenleg 6000 dollárért hirdetik.
A Barilla tésztagyártó cég 2016-ban bemutatott egy berendezést, amely durumbúzaliszt és víz keverékéből olyan formájú tésztákat nyomtat, amelyek hagyományos gyártási eljárással nem valósíthatók meg, de aztán csend lett a projekttel kapcsolatban. A Barilla csak az idei év közepén mutatta be a fejlesztési részlege Blu'Rhapsody nevű projektjének keretében gyártott első 15 nyomtatott tésztát, amelyek a vállalat honlapján elérhetők. Az árak 25 és 57 euró között mozognak tizenkét egyedileg tervezett tésztáért, amelyek célcsoportját a felső kategóriás éttermek képezik.