Berta Sándor

Havonta 500 tonna steak készül 3D-nyomtatással Hollandiában

Európában áttörés előtt állnak a tisztán növényi alapanyagokból előállított húsok.

A Redefine Meat nevű vállalkozás 3D-nyomtatással készít "műhúst", amely borsófehérje, szója, cékla, csicseriborsó és kókuszzsír keverékéből áll. Fehérjében gazdag, nem tartalmaz koleszterint, s nem csak kinézetre, de ízre is hasonlít az igazi húsokra. Eshchar Ben-Shitrit, a Redefine Meat vezetője és társalapítója 2020 júliusában elmondta, hogy a leggyorsabb berendezésük egyetlen óra alatt több mint 50 steaket tud gyártani. A cég tavaly mutatta be az első 3D-nyomtatással készített "húst", amely leginkább bárány- és marhahúsra hasonlított.

Eshchar Ben-Shitrit most bejelentette, hogy a németországi éttermek számára elérhetők az első steakek, amelyek tisztán növényi alapanyagokból készültek. A menedzser közölte, hogy a most bemutatott filé szaftos, jó érzés beleharapni és húsízű. Elkészítve kívülről sült, belül pedig piros.


Az európai piac megnyitásához a Redefine Meat egy jól ismert forgalmazó partnert nyert meg. A Giraudi, az egyik legnagyobb európai marhahús-importőr, amely többek között az Amerikai Egyesült Államokból hoz be húsokat, a nyomtatott steaket és az induló vállalkozás más termékeit is felveszi a portfóliójába. A 110 német étterem között, amelyek már vásárolnak darált húst és más húsokat a Redefine Meattől, és várhatóan hamarosan felszolgálják a nyomtatott steaket, megtalálható a The Ash steaklánc, amely Düsseldorfban és Kölnben van jelen, valamint a Michelin-csillagos Golvet étterem Berlinben. A negyedik negyedévben várhatóan több száz németországi étterem fogja felvenni a Redefine Meat steakjeit az étlapjára.

A startup most fokozza a termelést egy hollandiai gyárban. Ott a 3D-nyomtatók havonta akár 500 tonna húst is elő tudnak állítani, ami Ben-Shitrit szerint havonta 12 millió dolláros forgalmat jelentene. A Redefine Meat a steakek mellett kolbászt, darált marhahúst és hamburgerpogácsát is nyomtat. A vállalat termékei jelenleg négy országban már 1000 étteremben elérhetők és most szeretnék kiterjeszteni az üzletet egész Európára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #6
    De cuki vagy hogy cikkírónak nevezed amikor már kb. 5-10 éve nem meri felvállalni monogrammal sem a cikkeit.
  • gosub #5
    A növényi eredetű fehér italokat se lehet boltban tejnek címkézni, ezt se szabadna húsnak hívni.
    A felsorolt összetevők közül csak a céklát bírom, többit nem szereti a gyomrom.
  • barret #4
    Fából vaskarika...Egye aki kitalálta!
  • Bruce_Willis #3
    Kedves Cikkíró!
    Az az élelmiszer, amely tisztán növényi alapanyagokból előállított, az nem hús!
    Több helyen is húsnak nevezi ezt az izét.
    Nem tudom hogy szándékos-e, de nekem nagyon az a sejtésem.
    Viszont ha önnek nem fizetnek ezért, kérem ne álljon be a sorba, kerülje az ilyen megvezető szavakat amelyek tudat alatt befolyásolják az emberek gondolatát, elferdítve a valós tényeket.

    Szép új világ Nyugat-Európából...
    Elfogadás és Hazugságok...

    Írom ezt úgy, hogy semmi bajom a vegán életformával. Én sem eszek mindennap állati eredetű ételt, mégsem akarok senkit sem megtéríteni, pláne félrevezetni.
    Utoljára szerkesztette: Bruce_Willis, 2022.10.19. 23:30:42
  • Ender Wiggin #1
    aztán pörköltet lehet-e vele?