Berta Sándor

Harcot hirdetett a flopi ellen Japán

A szigetország eltörli a helyi hatóságokra vonatkozó kapcsolódó kötelezettségeket.

A japán hivataloknak digitalizációs problémájuk van. Az ország évek óta a polgárok digitális személyazonosságán dolgozik és a hatóságok munkamódszerét is igyekszik a 21. századba emelni. Nemcsak a faxkészülékek és pecsétek használatát előíró szabályozások, hanem a digitalizált információk tárolására szolgáló elavult rendszerek is sújtják őket. Tavaly Yoshihide Suga akkori miniszterelnök átfogó reformokat jelentett be ezen a területen, de ezek nem valósultak meg a rövid hivatali ideje alatt. Úgy tűnik azonban, hogy utódjának, Fumio Kishidának és különösen Taro Konónak, a tavaly augusztus óta hivatalban lévő digitális miniszternek nagyobb ambíciói vannak.

Kono kezdeményezte a hatóságok számára jelenleg érvényes iránymutatások vizsgálatát. Kiderült, hogy több mint 1900 szabály vonatkozik arra, hogy a hivataloknak hogyan kell digitálisan adatokat cserélniük egymással és hogyan kell a polgároknak adatokat cserélniük a hatóságokkal. Csak e szabályok közül 1592-ben kifejezetten a flopilemezek különböző változatairól rendelkeznek. 207 előírás vonatkozik a CD-kre és 84 rendelet mágnesszalagokra. 563 további szabály pedig általában a fizikai adathordozókról rendelkezik. Gyakran előírják az adathordozók személyes átadását, ami nem jó alap az elektronikus kormányzati reform végrehajtásához.

Kono most nyilvánosan "háborút hirdetett a flopilemezek ellen". Egy külön erre a célra létrehozott munkacsoportban utasította a köztisztviselőket, hogy változtassák meg az elavult iránymutatásokat annak érdekében, hogy a polgároknak több lehetőségük legyen a hivatalos csatornákon keresztül az interneten keresztül történő ügyintézésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #8
    Pecsétek a szomszédos kínában is erősen használatban vannak, például emlékszem hogy a kínai ARM elnökét azért nem tudták leváltani mert nem volt hajlandó átadni a pecsétet.

    Dél koreában meg hatósági webolal megköveteli az internet explorert (vagy az edge internet explorer módját) mert a digitális személyigazolvány active x-et használ.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2022.09.05. 10:11:52
  • Tetsuo #7
    A lényegi tradíciókat már mind felszámolták szerte a világban, csak töredékek maradtak. A japán kultúra hasonló mélységben degenerált, mint a nyugati, csak más formában. A pecsétek, a teaszertartás meg a sintó szentélyek csak bohóckodás.
  • Agyturbinikusz #6
    Akkor az 5.25-ös kivezetése gyorsan fog menni, eredmények ahogyan ígérték.
  • kvp #5
    Japanban a 3.5-os terjedt el. A japan offline adatszolgaltatasi torvenyek (pl. adobevallasok) miatt vannak meg egyaltalan gyartasban. Ha kivezetik oket akkor varhatoan megszunik az utolso gyar is. A faxkeszulekek piacat is szinte mar csak a japan piac tartja eletben.

    Raadasul ha jol olvasom akkor mind a tintas, mind a viaszos alairas pecseteknek hadat uzentek, pedig ez egy nagyon regi japan tradicio.
  • Agyturbinikusz #4
    Szerintem csak az 5.25-ös amivel bajuk van, mert nem fér bele a borítékba.
  • M2 #3
    Amikor japán vagy, megveszed az 5000 dolláros MacBook Pro-t és még flopi-drive sincs rajta!
  • duke #2
    Hulyek ezek. Mi bajuk a flopival ?
  • Agyturbinikusz #1
    Nem túl korai ez?