Berta Sándor

Egyre valószínűbb az Apple töltő­kábelének a betiltása

Az Európai Unió egyértelművé tette az álláspontját a kérdésben.

Az Európai Unió azt szeretné, ha a területén csak olyan termékek lennének kaphatók, amelyeket az USB Type-C csatlakozókon keresztül lehet feltölteni. Mindez azt jelenti, hogy az Apple kénytelen lesz vagy kivonulni a kontinensről vagy a készülékeinél nem alkalmazhatja majd a saját Lightning szabványát. Az elképzelés az okostelefonokat, a táblagépeket, a digitális kamerákat, a fejhallgatókat és a játékkonzolokat egyaránt érinti, s várhatóan 2024 közepétől vagy végétől vezetik be.

A kapcsolódó irányelv tervezetét már tavaly szeptemberben bemutatta az Európai Bizottság, most pedig 43 igen és 2 nem szavazat mellett elfogadta az Európai Parlament Belső piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága. Sőt, a testület még szigorított is a szövegen, hiszen az előírások a laptopokra, a digitális rádiókra és a nyomtatókra is vonatkozni fognak, továbbá az okosórákra és a fitneszkarkötőkre szintén, ha azok nem túl kis méretűek egy USB Type-C csatlakozóhoz.

A döntést követően hamarosan egyeztetni kezd az Európai Parlament és az Európai Tanács. Amennyiben egyezség születik, akkor az idén hatályba léphet az irányelv és egy 2 éves átmeneti időszakot követően már csak Type USB-C töltőkábeles eszközöket lehet majd értékesíteni az Európai Unió területén.

Az Apple számára túl drága lenne külön Lightning- és Type USB-C csatlakozós modelleket piacra dobnia, ezért minden bizonnyal elengedné a saját szabványát. Valószínű ugyanakkor, hogy a társaság azt az álláspontját hangoztatná, amit a tervezet bemutatásakor az egyik szóvivője, miszerint a döntés inkább akadályozza, mint elősegíti az innovációt.

Az Európai Unió az egységes töltőkkel a felhasználók életét akarja megkönnyíteni és csökkenteni az elektronikai hulladék mennyiségét. A törvényért felelős európai parlamenti képviselő, a máltai szociáldemokrata Alex Agius Saliba, azt mondta, hogy a lépéssel pénzt és évente akár 13 000 tonna elektronikus hulladékot lehet megtakarítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #28
    Nemtom én 10+ éve mindig ki tudtam cseréltetni minden Apple eszközömben az aksit. Ha sajnálod a 2000 ft szervíz díjat, akkor meg megveszed a hozzávaló cuccokat és megcsinálod magad otthon. 10 perces művelet.
  • Tntmaxy #27
    Helyes.
  • Caro #26
    Konkrétan volt ilyen beadvány a bizottságnak, kétszer is, hogy szabványosítsák a Li-Ion akksikat. Visszadobták.
    Persze a telefonok vannak a fókuszban, de bőven kallódik nekem is digitális fényképező, kamera, aminek semmi baja nincs, csak az akksi. A gyári horror pénz.

    De az a helyzet, ha nem az akku lenne a gyenge pont, akkor a gyártók csinálnának mást. Amíg neki az újból van a bevétel, ez a rendszer marad.
  • M2 #25
    "az Apple soha nem fog USB-C-t tenni a telefonjaira, előbb hagyja le a portot és tér át wireless töltésre"

    Az dupla nyereség nekik, mert hamarabb meghal az aksi, amit cserélhetnek a piaci ár háromszorosáért.

    Nem is értem, az EU miért nem inkább az akkumulátorok cserélhetőségének kérdésével foglalkozik inkább?
    Apple Watch, összes Airpods, mind kuka, amikor gyenge az aksija. Ez az EU szerint rendben van, de jujj, a csatlakozó formája, az mekkora baj!
    Utoljára szerkesztette: M2, 2022.04.23. 18:15:49
  • Nagybela28 #24
    Éljen! Éljen!
    Megy a Lightning szabvány is a Firewire után. A kukába.
    Utoljára szerkesztette: Nagybela28, 2022.04.23. 15:16:20
  • saba30 #23
    Én pl. a eszközök softver biztonsági frissítését is közel örökké kötelezővé tenném. Szervezzék ki vagy alakítsák át olyanná, hogy az müködjön, de oldják meg. Sokszor már csak ez is az oka, hogy valaki már újat vesz.
  • Caro #22
    Ez tök jó lenne, de félek hogy nem mostanában fog ilyesmi megvalósulni.
    És az okés hogy most a töltőport szabvány lesz, és talán a töltőt nem kell majd kidobni, de itt van ez a rengeteg általad felsorolt módszer, amivel elavulttá tudják tenni a terméket így is.

    Lehet egyszerűen csak ki kellene írni az árcédula mellé a várható (támogatott) élettartamot, és az így kialakuló éves "díjat".
  • Caro #21
    Azért nem egészen erről van szó. A szabványokat pedig konkrétan NEM az ipar határozza meg, hanem szabványügyi testületek (amikben természetesen azért ők is ott vannak), és aztán az EU-ban bizottsági jóváhagyással lesz ezekből a szakági szabványokból EN szabvány.

    Szép világ lenne, ha nem létezne szabványos izzó foglalat, stb. Bár igen, megvannak a törekvések arra, hogy mindenhez csak a sajátját vehesd, az emlegetett autóipar különösen megy ebbe az irányba.
  • Caro #20
    Szép törekvés, de ha tippelnem kell az Apple soha nem fog USB-C-t tenni a telefonjaira, előbb hagyja le a portot és tér át wireless töltésre.
    És igen, a másik dolog amit itt emlegettek, hogy majd megoldja hogy csak másik Apple termékkel működjön... ismerjük a hozzáállásukat.
    Azt nem értem ezt a szemetet miért veszi bárki. Igaz, hogy a konkurencia (Android) se jobb, tán ezért.
  • Kissssss0 #19
    +1