Berta Sándor

Nagy potenciált lát a metaverzumban az Apple vezetője

A cég menedzsmentje feltérképezte az elképzelésben rejlő lehetőségeket.

Január elején még az szivárgott ki, hogy az Apple tervezett vegyes (kevert) valóság szemüvege nem fogja támogatni a Mark Zuckerberg által megálmodott metaverzumot. Ez arra volt visszavezethető, hogy a kaliforniai társaság nem tartja sokra a metaverzum elképzelést, sőt, a számára jelenleg tabunak számít egy olyan teljesen virtuális valóság ötlete, amelybe a felhasználók elmenekülhetnek.

A legutóbbi negyedév számainak ismertetésekor ugyanakkor Tim Cook, az Apple vezetője azt mondta, hogy az óriáscég nagyon is látja a metaverzumban rejlő komoly lehetőségeket és azoknak megfelelően hajtja végre a befektetéseit. Ugyan a menedzser nem alkalmazta a metaverzum szót, de az Apple Insider internetes magazin szerkesztői rámutattak, hogy a gondolatmenet és a szóhasználat nagyon is egyértelmű.

Cook a metaverzummal kapcsolatos kérdésekre azt felelte, hogy ők egy innovációkkal foglalkozó vállalat és már most több mint 14 000 kiterjesztett valóság alkalmazásuk van az Apple App Store kínálatában. Fontos azonban, hogy a konszern első embere gyakorlatilag mindig ezt nyilatkozta, amikor a kiterjesztett és a virtuális valósággal, illetve ezen a területen más dolgokkal kapcsolatban megkérdezték. Még ha konkrétan más szavakat is használt, de a reakciója lényege mindig azonos volt. A metaverzum koncepciója VR-szemüvegeket használó, abban dolgozó és szórakozó emberekről szól, ezzel szemben az Apple inkább a kiterjesztett valóságban (a valóságot kiegészítő szemüvegekben) bízik inkább.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #4
    szokás szerint senki nem lesz kompatibilis senkivel. Lesz az Apple metaverzum, a Facebook metaverzum meg majd a Kinai meg az Orosz meg még a fene tudja. Lesz otthon vagy 6 féle szemüveg attól függően hova akarsz bemenni. Csodálatos.
  • kvp #3
    A WEF/UN fele Agenda 2030 alapjan max. ez jar majd a lakossag foloslegesnek itelt resznek. Meg az ingyen bogar burger az ablaktalan tomegszallasokon. Vegulis az lakhatasi, elelmiszer es internethozzaferesi segely azaz alapjovedelem bevezetese is errol szol es nyugaton egyre kevesebben tiltakoznak ellene.
  • Sir Cryalot #2
    Ez az elmenekülés sztori kb. fűnyíróba tankot vizionálás
  • noland #1
    Szerintem is elmebetegség, nem kellene végleg szétcseszni a Földet és akkor nem kellene szimulált valóságba menekülni. Így is padlón vannak a fizikai emberi kapcsolatok, öröm lesz nézni ahogy a tinikék elmennek kirándulni egy virtuális erdőbe :D (otthon meg a büdös zokni szaga felmarja a nyálkahártyáját) Ez az egész csak a informatikai cégeknek jó, még több és erősebb tartalomfüggőt létrehozni. Az AR ben több fantázia van, bár az meg olyan mint most a mobil, nem nagy koncepcióváltás.