SG.hu·

Beköltözhető Hollandiában az első 3D-nyomtatású ház

Beköltözhetõ Hollandiában az elsõ 3D-nyomtatású ház
Az elkészült épületet további négy követi majd.

Beköltözhetővé vált az első 3D-nyomtatással, betonból készített ház Hollandiában. A 94 négyzetméter alapterületű épületet Theo Salet, az Eindhoveni Műszaki Egyetem professzora és csapata készítette a várossal és számos vállalattal közösen a Mérföldkő program keretében, az Eindhoven Bosrijk nevű részében található. A szakemberek a házat 24 kinyomtatott betonelemből illesztették össze és így Salet szerint csak a megszokott betonmennyiség felére volt szükség, miközben a tervek szerint meg lehetett valósítani a különböző formákat. Ezzel párhuzamosan az építési időt is sikerült 35 százalékkal csökkenteni.


Az egyetem projektjében öt 3D-nyomtatású házat készítenek. A második egy sokkal nagyobb kihívást fog jelenteni, mert emeletes lesz. A szakértők azért, hogy a falakat ki tudják nyomtatni, acélvázat építettek. A beton abba a formába folyt ki, amelyet az építész korábban digitálisan megálmodott és megtervezett. Amikor az építőanyag egy bizonyos szilárdságot elért, következett a második réteg és a folyamat addig folytatódik, amíg sikerül a teljes magasságot elérni. Időről időre szigetelőanyagot juttatnak be a betonrétegek közé. A 3D-nyomtatás ugyanakkor nem történhet sem túl lassan, sem túl gyorsan, mert akkor a kész struktúra könnyen instabillá válik és az egyes rétegek nem tapadnak egymáshoz. A szakértők számos kísérlet után rájöttek arra, hogy miként lehet tökéletes végeredményt elérni.


2015-ben Amszterdamban már épült 3D-nyomtató segítségével egy négy emelettel és 13 szobával rendelkező ház, míg 2018-ban kiderült, hogy Eindhovenben készülnek a világ első olyan lakóépületei, amelyek megvalósításához 3D-nyomtatót használnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TokraFan2021. 05. 12.. 00:56||#13
Igen, csak azt ki kell zsaluzni -gondolom, mert nem tudom pontosan, mire gondolsz, csak tippelem, mi lehet-, vagyis egyszerű formákat biztos egyszerű azzal is megoldani, de a nyomtató simán rakja az íveket is. Mindezt bármiféle zsaluzás nélkül.
© ostoros2021. 05. 07.. 16:27||#12
Én már láttam olyan építkezésről készült videót, pont hollandiából, ahol az épület falait helybe öntött betonból csinálták. Nem hszem, hogy annxival többet dolgoztak, miközben a gép felnyomta az ötödikre a betont.
© TokraFan2021. 05. 06.. 23:52||#11
De, mert gyors! Az idő=pénz!
© Gabbbbbbbbbbbb2021. 05. 06.. 06:59||#10
Nem tűnik olcsó megoldásnak..
© TokraFan2021. 05. 06.. 06:31||#9
Azért ha megnézed ezt a videót, látható, hogy a melósok gyakorlatilag nyaralnak egy normál házépítéshez képest. OK, egy házban a fal a legkisebb probléma, a nyomtatás pedig egyelőre csak ezt képes kiváltani, azt viszont gyorsan teszi és a melósok számára viccesen könnyűvé. Gyakorlatilag egy könnyűszerkezetes ház építésének gyorsaságát tudja, csak éppen nem könnyűszerkezettel, fából.

Az viszont tény, hogy egy ilyen réteges betonfal 5 év múlva okádékul fog kinézni kívülről.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.05.06. 06:31:44
© tom_pika2021. 05. 05.. 20:06||#8
Egy technológia erőltetése egy olyan területen, ahol sokkal jobb megoldások is elképzelhetők.
Viszont innováció címén vélhetőleg jó sok pénzt fel lehet venni erre a baromságra.
© Akva2021. 05. 05.. 19:17||#7
Mondjuk panelből ennél sokkal tetszetősebbet lehet építeni. Ennek így semmi értelme. Csak a "karoszériát" nyomtatják, pedig a lényeg az összes többi. A nyomtatott cucc lényegében csak egy barlang.
Utoljára szerkesztette: Akva, 2021.05.05. 19:17:56
© Akva2021. 05. 05.. 19:09||#6
Egy paraszt bácsi döngölt agyagból ennél különbet épít.
© traz2021. 05. 05.. 16:32||#5
Ezt hagyjuk meg a hanyatló nyugat ópiumának. Nálunk már a hatvanas években voltak panelek, túlnőttük a problémát. 😄
© wraithLord2021. 05. 05.. 15:46||#4
Hollandiában nem esik az eső vagy még nem találták fel a vízelvezető tetőcsatornát? 😄 Belülről viszont jól néz ki.