Támogatná a társasági adó emelését Jeff Bezos

A világ leggazdagabb embere kiállt az új amerikai elnök elképzelése mellett, habár az elmúlt két évben cége, az Amazon mindössze egyetlen dollárt adózott.

Joe Biden amerikai elnök egy olyan 2 billió dolláros infrastruktúra-fejlesztési program elindítását tervezi, amelynek a költségeit részben a különböző vállalatok nagyobb mértékű megadóztatásából akarja finanszírozni. Ezzel 180 fokos fordulat következhetne be a tengerentúlon, hiszen Donald Trump korábban 35 százalékról 21 százalékra mérsékelte a társasági adó kulcsát.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter azt szorgalmazta, hogy a társasági adót globális viszonylatban 28 százalékra kellene emelni. Az elképzelés mögött az áll, hogy így elkerülhető lenne, hogy a helyi cégek olyan országokba vándoroljanak ki, ahol kisebb a társasági adó. Éppen ezért a javaslat a G20-államok pénzügyminisztereinek holnapi videokonferenciáján is napirendi pont lehet. Kérdés azonban, hogy hogyan fogadják majd a tervet ezek az országok, hiszen például a G7-államokban jelenleg átlagosan 24 százalékos a társasági adó.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és távozó vezetője a blogbejegyzésében azt írta, hogy ő és a cége támogatják a társasági adó tervezett emelését. A multimilliárdos arra bátorította az amerikai kormányt és az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusát, hogy megfelelő, kiegyenlített megoldás találjon, amely fenntartja vagy kibővíti az USA versenyképességét.

A közlemény meglehetősen szokatlan, mivel Bezos és az Amazon ilyen politikailag érzékeny témákban nem igazán szoktak állást foglalni. Ugyanakkor a konszernre komoly nyomás nehezedik és szüksége van a pozitív reklámra. Már csak azért is, mert Joe Biden egy korábbi beszédében az egyik olyan társaságként említette az Amazont, amely kihasználja a törvényes kiskapukat az adófizetések elkerülésére. Joe Manchin mérsékelt demokrata szenátor úgy reagált a hírre, hogy a társasági adó 28 százalékra emelése túlzottan magas lenne, a 25 százalék lenne az elfogadható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bdzsana #19
    Nagyon jó lenne például a mi 4 fős cégünknek aki a világpiacra termel, és így a könyvelési költségek elvinnék a bevétel 10x-t ha országunkként kellene külön könyvelést vezetnünk tanulmányozni az ottani törvényeket és adózási szabályokat amikor lassan 10 éves magyar vállakozás után még a magyart se sikerült megfejteni 100%-osan. A bevétel alapú adózással pedig a multikat valóban meg lehetne fogni de sokkal több kárt okoz mint hasznot. Jelenleg ha a még nem realizált nyereségedet elköltöd fejlesztésre új alkalmazottakra stb akkor nem képződik adóalap.

    Nyiss egy exceltáblát és számold ki hogy egy 10%-al tud növekedni egy évben az egy fix bevételi adóval (ezzel a számmal játszhatsz ekicsit)
    mennyit tud növekedni mondjuk egy 10 éves intervallumban. Borzasztóan belassítaná azokat a cégeket akik növekedni szeretnének.
    Arról nem is beszélve ez mekkora árdrágulással járhat. Ha veszek 10 forintért egy rágót és 10 forintért adom tovább, akkor az első esetben 0-ban vagyok, a másodikben pedig veszteségben.
  • Sydra #18
    Nekem mindegy hogyan csinálják, csak legyen kevés és legyen verseny. Az összesen 5% feletti adókat nekem semmi nem indokolja. Nagyjából ennyi megy a közművekre, honvédelemre, rendőrségre, jogrendszerre. A költségvetés többi része mind az élősködőknek megy. A korrupció is, a túlnőtt bürokrácia is, a gazdasági programok is, meg a szociális rendszer is parazitizmus.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2021.04.10. 02:09:55
  • fejlodes #17
    @bdzsana
    Ezért nehéz megfogni a profitot. Talán jobb lenne a bevétel alapú adózás. Adózni pedig ott kellene ahova a vevő a szállítást kéri.
    Talán ez lenne a legigazságosabb, persze a megoldást én sem tudom de a jelenlegi rendszernél igazságosabbat kell találni.
  • fejlodes #16
    kvp veled alapvetően egyetértek szerintem jól leírtad. Másik kérdés hogy ez mekkora költségnövekedést és így árnövekedést okozna de valamit valamiért. Az áfa kulcsot így lehetne csökkenteni és a csalást is visszaszorítani.
  • fejlodes #15
    Az adóparadicsomok jellemzően kis országok és a nagy globális tőkeerős cégek használják. A jelenlegi adóparadicsom rendszer, nevezhetjük adóversenynek is teljesen igazságtalan. Ahogy írtam nem ott adózik ahol a gazdasági tevékenységből származó jövedelem keletkezik és sokkal kevesebbet adózik. Ezzel az adóparadicsom országok és a globális cégek nyernek, míg mindenki más veszít, hiszen így másoknak kell többet adózniuk. Mint írtam én is a kis adók mellett vagyok, de ezt fair módon kell csinálni.
  • bdzsana #14
    És ezt hogy gondolod? Ha már Amazon vegyük az AWS-t amit egy szolgáltatás csomag és ugyanazon a szolgáltatáson dolgoznak USA-ban, Indiában, Németországban programozók, supportosok stb stb. Na most ha a szolgáltatásból bejött x millió dollár hogyan számolod ki, melyik országból mennyit kell adóznia a cégnek? Az forgalmi adót a szolgáltatásért az országok eddig is felszámolták, ott ahol vásároltad. Ezen felül, hogy állapítod meg, hogy a cég a profitból mennyit adózzon Indiában, Németországban vagy az USA-ban?
  • kvp #13
    "Mivel a profitot könnyebb "mozgatni" így talán jobb lenne adóalapnak az árbevétel, amiről a cégnek nyilatkoznia is kellene és ez alapján adóznia."

    Erre lenne jo a vissza nem igenyelheto forgalmi ado. Tehat amikor nem csak a haszon, hanem a teljes bevetel alapjan kell forgalom alapjan adozni es nem lehet a kiadasok utan afa-t visszaigenyelni. Miert lenne ez jo? Mert igy alacsonyabb afa kulcsot lehetne hasznalni, de azt minden ceg megfizetne a teljes termek aktualis erteke utan. Ez mellekesen osztonzi a minel rovidebb beszerzesi lancokat is, kizarja az afa csalast es szuksegtelenne teszi a cegek szamara beszerzesi szamlak gyujteset, mivel azok nem elszamolhatoak az adohatosag fel kiadaskent (azaz semmi nem csokkenti a forgalmi adoalapot). Ez a kisvallalkozok es a multik eseten is lezarna az ado optimalizacio es az offshore trukkozes lehetoseget.

    Nem valoszinu, hogy bevezetik, mert a multik beveteleinek jelentos resze azonnal elmenne adora es nem minden tevekenyseg lenne jelentos eves tokebevonas nelkul fenntarthato, tovabba azonnal megszunne a multik adozasi hely alapu arelonye a kis helyi cegekkel szemben.
  • Sydra #12
    Ne az legyen a cél hogy mindenki szopjon, hanem az hogy senki se! Minden országnak az az adó legyen a cél, ami most az adóparadicsomokban van! Adó verseny legyen, ne globális kommunizmus!
  • fejlodes #11
    A megoldás persze nem egyszerű.
    Az adó számítása alapvetően: Adó = adóalap x adókulcs. Jelenleg mind az adóalap mind az adókulcs csökkentésére több lehetőség van. Adóalapot lehet csökkenteni (vagy másik országba áthelyezni) transzferárakkal, jogdíjakkal, kamatokkal stb. Adókulcsot pedig úgy lehet csökkenteni, hogy abban az (adóparadicsom) országban adózik, ahol kisebb vagy nincs adókulcs.
    Ebből az következik hogy az (1) adóalap számítást és az (2) adókulcsot kell úgy meghatározni hogy az országban maradjon az adófizetés.
    (2) Az adókulcsot úgy kellene meghatározni, hogy a másik ország adókulcsát nem fogadjuk el azon gazdasági tevékenység esetén ami itthon keletkezett.
    (1) Az adóalap kérdése még nehezebb. Az adóalap jelenleg alapvetően a profit amit a fentebb felsorolt példák révén is de sokféleképpen lehet módosítani, csökkenteni illetve másik cégbe, országba átvinni. Mivel a profitot könnyebb "mozgatni" így talán jobb lenne adóalapnak az árbevétel, amiről a cégnek nyilatkoznia is kellene és ez alapján adóznia.
  • fejlodes #10
    A jelenlegi adóelkerülés és adóparadicsom rendszer nyilvánvalóan rossz, meg kellene valahogy szüntetni. A multik kevesebbet adóznak %-osan mint a kisebb vállalkozások, és nem abban az országban adóznak ahol a gazdasági tevékenységüket (termelés, értékesítés, munka, profit, bevétel) végzik. Ebből az következik hogy a multik (és akik élnek az adóelkerüléssel és adóparadicsomokkal) és az adóparadicsom országok nyernek, míg mások vesztenek ebben a rendszerben. Hiszen ha a multik nem fizetik be az adott országban a megfelelő mennyiségű adót, akkor másoknak kell befizetniük mondjuk a kisebb vállalkozásoknak. Ez így versenyellenes is hiszen a kisebb vállalkozások az adó oldaláról (is) hátrányba kerülnek.
    Én alapvetően a kis adók mellett vagyok, de (1) az adókat a cégeknek ott kell megfizetniük ahol a valós tevékenységüket végzik és (2) a multiknak %-osan annyit kell adózniuk mint a kisebb vállalkozások.