Berta Sándor

Németország miatt nem lesz átláthatóbb az IT-óriások adózása

Nem hajlandók változtatni az álláspontjukon, szerintük a kisvállalkozások lehetnek a vesztesek.

Az úgynevezett Country-by-Country-Reporting (CBCR) segítségével az Európai Unió kötelezhetné a multinacionális vállalatokat arra, hogy nyilvánosságra hozzák, hol, mennyi adót fizetnek. Németország azonban megakadályozza az elképzelés gyakorlati megvalósításáról szóló törvénytervezet vitáját és elfogadását.

A német álláspont szerint ha a szabályozás nem csak a nagyvállalatokra vonatkozna, hanem például a családi vállalkozásokra is, akkor az utóbbiak szempontjából nem igazán lenne előnyös, mivel így a cégek akár bizalmas, üzleti információkat is kénytelenek lennének kiadni, amelyeket később az ázsiai vagy az amerikai vetélytársaik örömmel és azonnal felhasználnának, s ezáltal a piaci versenyben komoly előnyökhöz juthatnának.

Az elmúlt napokban 18 európai parlamenti képviselő fordult a német kormányhoz, de az erőfeszítéseik nem jártak sikerrel. A háttérben az áll, hogy a kabinet és számos minisztérium nem volt képes kompromisszumot kötni. Olaf Scholz német pénzügyminiszter és Christine Lambrecht igazságügyi miniszter támogatják a CBCR bevezetését és alkalmazását, míg a Peter Altmaier vezette német gazdasági minisztérium ellenzi azt. Az ügyben hetek óta nem történt előrelépés. Ennek ellenére elméleti esélye még van annak, hogy a tagországok az idén elfogadják a CBCR-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!