Berta Sándor

EU kontra Apple - folytatódik a vita a 13 milliárd dolláros bírságról

Az évek óta húzódó ügy újabb fordulópontjához érkezett.

Az ügy előzménye, hogy az EU 2016 augusztus végén közölte, hogy a következtetése alapján Írország indokolatlan adóelőnyt nyújtott az Apple-nek, amelynek összege a 13 milliárd eurót is elérhette. Az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályok szerint ez jogellenes volt, mivel így az Apple más vállalkozásoknál lényegesen kevesebb adót fizetett. Az óriáscég 2016 decemberében megtámadta a döntést, majd mégis úgy határozott, hogy visszautalja a támogatást. Ezután viszont Írország jelezte, hogy nem akarja megkapni az EU döntésben neki ítélt 13 milliárd dolláros összeget. Végül tavaly júliusban az Európai Unió Törvényszéke hatályon kívül helyezte az Európai Bizottság korábbi határozatát, így a konszernnek nem kell visszafizetnie Írországnak a tiltott állami támogatás miatt kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.

Most a Bloomberg arról írt, hogy - ahogy az várható volt - az Európai Bizottság fellebbezett a tavaly júliusi ítélet ellen és a benyújtott keresetében eljárási hibákra hivatkozott. A testület többek között azt kifogásolta, hogy az eljáró bírók nem vették figyelembe megfelelő mértékben a bizottság érveit és magyarázatait és nem megengedhető bizonyítékokra támaszkodtak. Arra viszont a testület nem tért ki, hogy az eddigi eljárás során nem tudta bizonyítani azt az állítását, amely az egész pernek az egyik, ha nem a leglényegesebb eleme, hogy az Apple számára 1991 és 2007 között nyújtott adókedvezmények tiltott állami segítségnyújtásnak minősültek-e.

Az Európai Bizottság egyébként már tavaly szeptemberben benyújtotta a fellebbezését, de a legfontosabb érveinek az összefoglalását hivatalosan csak most jelentette meg az Európai Unió Közlönyében. A legfontosabb eldöntendő kérdés, hogy az Írországban összegyűjtött összegnek mekkora aránya után kellett volna adóznia az amerikai társaságnak. Az Apple most úgy reagált a fellebbezés hírére, hogy az ügyben tavaly július óta nem változott semmi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!