Berta Sándor

Az adatvédelem az évszázad egyik legfontosabb témája

Az Apple első embere a magánélet védelme mellett érvelt.

Tim Cook a Handelsblatt gazdasági újságnak nyilatkozva megvédte a társaság adatvédelmi törekvéseit. A menedzser többek között kifejtette, hogy a céljuk az, hogy az embereknek még nagyobb ellenőrzést biztosítsanak azon adataik felett, amelyeket az internetes vállalatok gyűjtenek róluk.

Az Apple vezetője kitért azokra a vádakra is, amelyeket Mark Zuckerberg, a Facebook első embere fogalmazott meg az óriáscéggel szemben, például, hogy előnyben részesítenék a saját szolgáltatásaikat. Erre csak annyit mondott, hogy nem ők döntenek ezekben a kérdésekben, hanem a felhasználókra bízzák annak eldöntését, hogy akarják-e, hogy kövessék őket a különböző szoftverek vagy sem. Tim Cook szerint ők ebben a történetben a jók közé tartoznak és a magánélet ennek az évszázadnak az egyik legfontosabb témája lesz. Éppen ezért meg kell védeni és az embereknek olyan eszközöket kell adni, amelyek segítségével megvédhetik magukat.

A menedzser élesen bírálta a közösségi oldalakat és közvetve azzal vádolta meg őket, hogy az ajánlásaikat megfogalmazó algoritmusaikkal kárt okoznak a társadalomnak. Rámutatott, hogy meg kell kérdezni, hogy e programok alkalmazása milyen következményekkel jár, ha összeesküvés-elméleteket és erőszakra való felbujtást terjesztenek. Jelenleg a Facebook, az Instagram és a YouTube azok a legnagyobb közösségi hálózatok, amelyeken ez a probléma jelen van.

A két óriás vitája egyúttal két üzleti modell összecsapása is. A Facebook ingyen szeretné kínálni az internetet és így akar reklámbevételekre szert tenni, míg az Apple az előfizetéses modelleket részesíti előnyben a játékgyártók, a médiatársaságok és a videoszolgáltatások esetében. Ezzel párhuzamosan függenek egymástól, hiszen a közösségi portálnak sok iPhone-tulajdonosra van szüksége, hogy az ajánlatai sikeresek legyenek, míg az Apple számára fontosak a vonzó alkalmazások, amelyek jogossá teszik a saját hardvereiért elkért prémium árakat. A Facebook, az Instagram és a WhatsApp nélkül ez nehezen lenne lehetséges.

Az Apple vezetője - egy korábbi beszédéhez hasonlóan - remélte, hogy mielőbb megvalósul az USA-ban is a szövetségi adatvédelmi törvény. Emellett - egy 2018-as kijelentését megismételve - leszögezte, hogy a 2018. május 25. óta hatályos európai uniós általános adatvédelmi rendeletet (GDPR) tartja követendő példának. Mint kiemelte, a GDPR egy nagyszerű alapot jelent, amely nélkül sokkal rosszabb helyzetben lennénk ma. Ezenkívül új törvényekre lenne szükség, amelyeknek az adattakarékosságra kellene épülniük. Emellett a felhasználóknak hozzáférést és ellenőrzést kell kapniuk minden olyan adatuk felett, amelyeket róluk gyűjtöttek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AcsMarci #11
    Az Apple azt részesíti előnyben, hogy ami az ő eszközükön fut, abból keressenek pénzt. Az nekik mindegy, hogy raktak-e bele ők munkát. Sajnos ezeknek a "jó oldalon" lévő élősködöknek áll a világ jelenleg. Tim Cook semmit nem tett még le az asztalra, csak mások érdemeivel tud hencegni, miközben az Apple elvesztette a vezető szerepét az irányítása alatt.
  • Liquido #10
    Te még hiszel a télapóban is, ugye? :)
  • M2 #9
    Amikor celebek leszarták az adatvédelem alapjait, mindenhol megadták ugyanazt jelszónak, így aztán a dropbox jelszavak kikerülése után simán be lehetett lépni a többi acount-jukba?
    Az nem Apple Cloud szerver feltörés. Mint ha a szomszédnak odaadod a feloldott telódat és megnézegeti a fotóalbumodat, ő sem lesz ettől cloud-szerver hacker.
  • Sequoyah #8
    Nem az Apple szerveret tortek fel, hanem a felhasznalok fiokjait, foleg phising segitsegevel.

    Egyebkent pedig ez adatbiztonsagi kerdes, nem pedig adatvedelem, szoval offtopic. Raadasul erosen egyszeri esetnek tunik, nem pedig egy visszatero problemanak ami biztonsagi hianyossagokra utalna.
  • Sequoyah #7
    Pont abbol volt a botrany, hogy NEM adta ki az adatokat a kormany szerveknek...
  • bdzsana #6
    haha. Épp ezért kezdték fejleszteni a Search Ads-ba a placement reklámokat, pont azokat amiket ez IDFA kivezetésével el akarnak tüntetni. Csakhogy neki továbbra is hozzáférése lesz az Apple ID-hoz és az össze hozzá kapcsolódó adathoz, így a IOS-en a reklámpiacon gyakorlatilag az egyetlan használható szolgáltató lesz. Nem kedvelem a Facebookot, de itt azért tényleg van igazság az ő oldalán is.
    Ez az egész nem a userek védelméről szól, hanem a totális kontrollról a platfrom felett. Egy csapással megszerezni az app installok feletti kontrollt hogy több befolyása legyen az appstorenak és megszerezni a reklámpiac nagy részét.
  • Liquido #5
    Milyen kedves ember, a felhasználók érdekeit védi, ezért csak az amerikai hárombetűs szervezeteknek adják ki az adatokat... :)
  • MerlinW #4
    Egyszer sem? A "Celebgate" akkor mi volt? :)

    "Celebgate egy 2014-es (2014. augusztus 31.) botrány volt, melynek során közel 100 híresség, köztük A-listás színésznők kb. 500 magáncélú, azon belül is sok esetben meztelen vagy szexuális aktus közbeni fotóját hozta nyilvánosságra egy hacker bitcoinért cserébe, miután feltörte az iCloud nevű szolgáltatás felhőalapú privát szerverét."

    Ugyanez 2016 és 2018-ban.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2021.02.03. 12:54:02
  • M2 #3
    Egyszer sem törték fel, csak jelzem.
    Nem kellene a hülyeséget terjeszteni!
    Utoljára szerkesztette: M2, 2021.02.02. 19:27:35
  • Sequoyah #2
    Ugy tunik te egyaltalan nem olvastad el a cikket, mert kozel sem errol van szo...

    Az adatvedelem es az adatbiztonsag az ket nagyon kulonbozo dolog.
    Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2021.02.02. 18:59:15