Berta Sándor

Az USA-ban versenyjog­sértés miatt perelik a Facebookot

A konszern története eddigi legsúlyosabb jogi eljárásával kénytelen szembenézni.

Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) és 48 szövetségi állam perelte be a Facebookot a piaci versenyt érintő jogsértések miatt. A két dokumentumban azzal vádolták meg az óriáscéget a monopolhelyzetével akadályozza a szabad piaci versenyt. A cél annak elérése, hogy a társaság megszabaduljon a 2012-ben egymilliárd dollárért megvásárolt Instagramtól és a 2014-ben 19 milliárd dollárért megszerzett WhatsApptól.

A Facebook azzal érvelt, hogy a két szolgáltatás csak a tranzakcióknak és az általa végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően válhatott az aktuális méretű platformmá. A vállalat cáfolta, hogy az adott piacokon ne lenne verseny.

A 48 szövetségi állam képviseletében Letitia James, New York állam főügyésze adott ki közleményt. Az egyik fő érve szerint az Instagram és a WhatsApp felvásárlása megsértette a versenyjogot. Ezért felkérték a szövetségi bíróságot, hogy avatkozzon be és akár kényszerítse ki az ajánlatok eladását vagy kiszervezését. Az érvelés csupán egyetlen probléma van: az üzletek megkötésekor nem született olyan döntés, amely megakadályozta volna a fúziókat, pedig az érintett hatóságok már akkor is közbeléphettek volna.

A benyújtott két keresetre Jennifer Newstead, a Facebook alelnöke és jogi főtanácsosa reagált. A menedzser azt emelte ki, hogy az érintett platformok elősegítik a kommunikációt és az innovációt, hiszen több millió fejlesztő készítette el az ezeket a szolgáltatásokat támogató új alkalmazását.

Érdekesség, hogy már tavaly októberben az USA 47 szövetségi állama támogatott egy a Facebook ellen indítandó kartellvizsgálatot. Nemrég pedig ismertté vált, hogy a tengerentúlon négy eljárás indulhat a Google és a Facebook ellen és az amerikai igazságügyi minisztérium január végéig benyújtja a bíróságokra a kereseteket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Mar csak par het es beiktatjak az uj elnokot es onnantol megszunik az osszes ilyen vita. Vagy beallamositjak a cegeket vagy hagyjak oket teljesen szabadon donteni (amig azonos az ertekrendjuk a vezetessel) Jelenleg az USA-ban az internet nem kozmu, barki kiirhatja, hogy fehereket/zsidokat/stb. nem szolgal ki.

    A youtube nemreg pl. bejelentette, hogy januar 1-el minden olyan tartalmat torol ami gazdasagi vagy politikai okokbol nem tetszik neki. Fellebezes nincs, szolasszabadsag helyett pedig kapitalizmus van. Ez meg mindig oszintebb mint mindenfele trukkokkel tiltani vagy elrejteni a vallalati cenzurat. Persze osszesegeben ugyanazt eredemenyezi, csak januartol mar nem kell titkolni.

    Az USA-ban akinek nem tetszik, az az alkotmany 2. kiegeszitese ertelmeben egyelore meg fegyvert foghat a jogai vedelmeben. Ha ezt nem teszi meg mielott betiltjak a fegyverbirtoklast, akkor ugy jart mint azok akiknek nem tetszett Hitler hatalomrajutasa, de nem tettek semmit ellene. Jelenleg is arra szamit minden befekteto, hogy az atlagos emberek vegignezik, ahogy elviszik a szomszedjukat. Majd amikor ertuk jonnek, mar nem lesz szomszedjuk akivel osszefoghatnanak.
  • vilinger #3
    "...az Instagram és a WhatsApp felvásárlása megsértette a versenyjogot..."

    Fura, hogy akkor még nem háborogtak.
  • end3 #2
    Egy közösségi szolgáltatástípus ilyen mértékű centralizációja már a birodalom más szereplőire is veszélyes, - a többi "kiskirály" is lehallgatható, eltiporható általa, - ezért saját érdekében sem fogja annyiban hagyni egyik sem. Nem lesz könnyű menet, mert a belügyérek, meg a titokszolgálatok, - a munkájuk könnyítendő, - mellette lesznek. - (Viszont az ellene folytatott harcban nagyban "segítség" lehet "cukorfalat" sunyi, nem eléggé társasági lénye.., :) )
  • wraithLord #1
    "A két dokumentumban azzal vádolták meg az óriáscéget a monopolhelyzetével akadályozza a szabad piaci versenyt."

    Hát ezzel nincs egyedül. Szerintem nem lesz belőle semmi, mert akkor elkezdhetnék darabolgatni az összes monopolhelyzetben lévő céget, amiből van egy pár...