Berta Sándor

Nem darabolná fel az internetes óriásokat az Európai Unió

A lépés csak a legvégső esetben merülhet fel.

Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa és 2019. december 1-től az Európai Bizottság digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöke kifejtette, hogy semmi szükség sincs a nagy amerikai IT-cégek, például az Amazon, az Apple, a Facebook vagy a Google feldarabolására. A politikus hozzátette, hogy egy ilyen lépésre várhatóan soha nem kerül majd sor. Ugyanakkor természetesen - extrém helyzetben - az Európai Unió mégis ehhez az eszközhöz folyamodhat, eddig viszont egyetlen olyan eset sem volt, amikor egy ilyen lépésre lett volna szükség.

Vestager rámutatott, hogy az internetes piaci versenyt új módon akarják biztosítani. Az Európai Bizottság december elején egy feketelistát fog bemutatni, és a dokumentum azt fogja tartalmazni, hogy a különböző platformok milyen dolgokat tehetnek meg és miket nem. Az utóbbiak közé tartozik majd, hogy nem részesíthetik előnyben a saját termékeiket és az ajánlataikat például azáltal, hogy azokat az internetes keresési eredményekben a konkurens árucikkeknél előkelőbb helyre rangsorolják. Az ügyfeleik adatait csak akkor használhatják, ha azokat az információkat másokkal is megosztják.

Vestager már korábban azt nyilatkozta, hogy a feldarabolások nem jelentenek megoldást, mert egy ilyen döntés hosszú éveken át tartó jogi vitát eredményezhetne. Ráadásul, könnyen előfordulhatna, hogy végül egy helyett kettő ugyanolyan vállalkozással kellene szembenézni. Ez pedig nem jelentene automatikusan több piaci versenyt. Thierry Breton, az Európai Unió belső piacokért és szolgáltatásokért felelős biztosa azonban szeptember végén azt közölte, hogy az érintett társaságok esetében - szükség esetén - szóba jöhet a feldarabolás vagy akár az európai piacról való kizárás is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #8
    "Europa a legnagyobb piac."

    Kozvetlen Kina, az USA, India es meg par masik allam mogott. Raadasul az EU nem egyseges piac, hanem minden tagallam sajat szabalyozasokkal raadasul sajat nyelvvel rendelkezik. Igazabol nem eri meg annyira eroltetni jelenletet, de ha olcson megoldhato, akkor a cegek nem fogjak visszautasitani a bevetelt. Az EU-nak egyseges gazdasagi ereje es valodi kozos piaca viszont nincs, bar legalabb az eurot hasznalo allamok nagyjabol hasonloak, bar torvenyi elteresek ott is vannak.

    Peldaul amiota az europai Lego ceg betort az amerikai piacra, azota oda keszitik a termekeiket, mert ott csak karacsonykor tobb fogy mint az EU-ban egesz evben. Ha sikerulne a kinai piacra bejutniuk (es megmaradniuk a helyi cegekkel a versenyben), akkor meg az USA-t is hanyagolnak. Vannak mar ra probalkozasok, kinai exkluziv keszletekkel. Az EU sem lakossagban, sem gazdasagi eroben nincs sehol, de meg valodi egyseges uniokent sem lenne elol. (tehat kozos kormany, kozos penz, kozos nyelv eseten sem)

    ps: A fentiek fenyeben pl. Magyarorszag meg annyi jelentosseggel sem bir, mint egy nagyobb amerikai varos. A nemzetkozi multik csak akkor szabalyozhatoak ha vagy nemzetkozi konszenzus lesz roluk (ez eselytelen) vagy egyetlen vilagkormany, ahol viszont valoszinuleg a nagy cegek adnak a kormanytagokat.
  • kvp #6
    "Ok hozzak a torvenyeket amikbol olyat csinalnak amyilet akarnak."

    Es ezek a torvenyek az EU hatarain kivul semmilyen hatallyal nem birnak. Egyszeruen csak a hatarokon beluli tevekenyseguket lehet szabalyozni vagy kitiltani oket. De magukat a cegeket nem lehet csak a nemzetkozi torvenyek alapjan utolerni. Az ENSZ meg ismert modon sohivatal, semmit nem tudnak betartatni. Mint irtam ennyi erovel Kina feldarabolasarol vagy a palesztin fuggetlensegrol is hozhatnak torvenyt, azokat se venne komolyan senki. (utobbirol hoztak is, tobbszor es latjuk mennyit ert)
  • Sydra #4
    Nem kell őket feldarabolni. Egyszerűen számoljuk fel a szellemi tulajdon intézményét és hirtelen lesz minden nagy tech cégnek több száz konkurenciája.
  • kvp #3
    Az EU valoszinuleg rajott, hogy semmilyen befolyasa nincs egy multinacionalis vallalat folott. Ennyi erovel az USA vagy Kina feldarabolasarol is vitazhatnanak... Max. csak buntetni vagy vegso soron kitiltani tudjak oket a kozos piacrol.
  • wraithLord #1
    "A politikus hozzátette, hogy egy ilyen lépésre várhatóan soha nem kerül majd sor."

    És nem kell hozzá látnoknak sem lenni... :D