Berta Sándor

A mesterséges intelligencia segíthet a madarak azonosításában

Az új módszer kiválthatja a madarak lábán eddig elhelyezett gyűrűket.

Dél-afrikai, francia, német és portugál kutatók alkották meg azt a mesterséges intelligenciára épülő eljárást, amelynek a segítségével az ornitológusok könnyedén és pontosan megállapíthatják, hogy pontosan melyik madarat látják. André Ferreira, a Centre d'Ecologie Fonctionnelle et Evolutive munkatársa kifejtette, hogy ezzel sikerült a legnagyobb akadályt legyőzni a vadállatok kutatásával kapcsolatban, amely miatt eddig nem tudták az adott állatokat felismerni.

A szakemberek a mesterséges intelligenciát hívták segítségül azért, hogy az általuk kifejlesztett szoftver képes legyen megkülönböztetni az egyes fajba tartozó madarakat. A teszteket a szövőmadarak, a zebrapintyek és a széncinegék bevonásával végezték. A tanulási szakasz lezárulásával a képszerkesztő programnak különböző madarak fotóit mutatták meg. A megoldás felismerési hibaaránya 10-13 százalék volt, ami sokkal jobb az eddigi alkalmazásoknál.

Az egyes állatok megkülönböztetésének lehetősége fontos a populáció hosszú távú ellenőrzése és a fajok védelme miatt. Amíg a különböző emlősállatok, például a leopárdok eltérő prémmintákkal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik az embereknek az egyedi azonosításukat, addig a madaraknál további megoldásokra, például a lábakra erősített gyűrűkre van szükség. A tökéletes azonosításhoz ugyanakkor az egyes egyedeket mindig be kell fogni, ami rendkívül körülményes.

Ferreira elmondta, hogy az automatikus, nem invazív, a kutatók által nem manipulált állatazonosító módszerek kifejlesztése egy jelentős áttörés ezen a területen. Így kevesebb stressznek teszi ki az állatokat a befogáskor és a megjelöléskor, s egyúttal gondoskodik arról is, hogy a folyamat megbízhatóbb legyen. Az eljárás további előnye, hogy a vadonban is használható, csupán egy megfelelően programozott számítógépre és egy vadkamerára van szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!