Berta Sándor

A Szilícium-völgy legnagyobb ellensége

Alig van olyan IT-óriás, amely ellen még nem lépett fel keményen az illetékes európai uniós biztos.

Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa, 2019. december 1-től pedig az Európai Bizottság digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöke. Korábban az Apple és a Google ellen lépett fel, most pedig az Amazonra összpontosít. Nem véletlen, hogy a dán politikust a Szilícium-völgy legnagyobb ellenségének nevezik. Bár ennek nem nagyon örül, de mint mondta: a munkája része, hogy vigyázzon a játékszabályok betartására. A lényeget nem a cégek által alkalmazott üzleti modellek jelentik, hanem a magatartásuk és egy olyan társaság is megváltozhat, amely illegálisat tett vagy megsértette a piaci verseny szabályait.

"A nagy amerikai technológiai konszernek azért állnak ma a kritikák kereszttüzében, mert teljesen másként tekintünk a technológiára, mint korábban. Korábban annyira lenyűgözött minket az újdonság, hogy elfelejtkeztünk arról, hogy a megvalósítás tisztességes módon történik-e vagy sem. Öt évvel ezelőtt Washingtonba utaztam és először kellett elmondanom, hogy miért foglalkozunk a technológiai vállalatokkal. Ma már erre nincs szükség és ebben szerepet játszottak a Cambridge Analytica-ügy, valamint a technológiai ágazat munkakörülményeivel kapcsolatban kirobbant botrányok" - jelentette ki Margrethe Vestager.

Az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa hozzátette, hogy az Amazonnal kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyezni azt, hogy nagyon jó, hogy a kisebb vállalkozásoknak lehetőséget ad az árucikkeik internetes értékesítésére. A kereskedelmi óriáscég egy piactér, amely az eladáshoz szükséges infrastruktúrát, például a fizetés lebonyolítását és a csomagküldést, biztosítja. A probléma azonban az, hogy az Amazon határozza meg az együttműködés feltételeit, például hozzáfér az összes kereskedő adataihoz. Így tudja, hogy mikre keresnek rá a felhasználók, hogyan fizetnek és milyen csomagküldési lehetőségeket fogadnak el. Az Európai Unió úgy gondolja, hogy ebben a kérdésben nincs egyensúly.


Az elindított vizsgálat meglehetősen előrehaladott szakaszban van, de azt egyelőre még nem lehet megmondani, hogy ha bűnösnek találják, akkor a társaság milyen büntetést kaphat. Fontos, hogy nem a konszern márkáit vizsgálják, hanem azt, hogy előnyben részesíti-e a saját termékeit a kereskedők által kínált árucikkekkel szemben.

"Mi fogyasztók nagyon hiszékenyek vagyunk, ez korábban a Google ár-összehasonlító portálja elleni vizsgálatunk során is bebizonyosodott. Abból indulunk ki, hogy az első termék, amelyet megmutatnak nekünk, automatikusan a legjobb is. Ugyanez igaz az Amazon Buy Box rendszerére is. Elismerem a vállalat sikerét, de minél nagyobb egy vállalkozás, annál nagyobb felelősség is terheli. A digitális gazdaságban a cégek nem csupán piaci részesedésekért harcolnak, hanem azért is, hogy uraljanak egy piacot. Ez azt jelenti, hogy ha ezt elérik, utána ők határozzák meg a szabályokat."

"A döntéseink mindig több részből állnak. A téves magatartásért pénzbüntetés jár, de azt is elvárjuk, hogy az adott társaság a jövőben változtasson a magatartásán. De természetesen tudjuk, hogy ez nem elég. Olyan eszközöket kell találnunk, amelyeknek köszönhetően a piaci verseny ismét elkezdődhet. A jövőben erre fogunk összpontosítani, még akkor is, ha ez nehéz. Ki kell dolgoznunk egy listát, amelyen szerepel, hogy a vállalatok milyen dolgokat tehetnek meg és miket nem. S fontos, hogy e listához a régi és az új vállalatok egyaránt tartsák magukat" - fejtette ki az Európai Bizottság digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöke.

"A feldarabolások nem jelentenek megoldást. S hogyan működnének? Egy ilyen döntés hosszú éveken át tartó jogi vitát eredményezhetne. Ráadásul, ha sikerülne is egy feldarabolás, könnyen előfordulhatna, hogy végül egy helyett kettő ugyanolyan vállalkozással kellene szembenéznünk. Ez pedig nem jelentene automatikusan több piaci versenyt. De, ha mi úgy is döntünk, hogy az Amazon valamit rosszul tett, akkor végső soron a fogyasztók térfelén pattogna a labda. Nekik kellene annyira kíváncsiaknak lenniük, hogy a kereskedelmi platform vetélytársainak is esélyt adnak" - szögezte le a dán politikus.

Az Európai Unió tavaly júliusban indított vizsgálatot az Amazon ellen. Vestager 2019 márciusában azt mondta, hogy a kontinenst érdekli az az innováció, amelyet a Facebook és az Amazon kínál jelenleg, de nem mindenáron, hanem humánus feltételek mellett, majd később ismertette az elképzeléseit, többek között azt, hogy új eszközöket vetne be azért, hogy ellenőrizze az Amazont, a Facebookot és a Google-t. Az európai uniós biztos májusban pedig azt hangsúlyozta, hogy Európának pont most, a rendkívüli helyzetben kell különösen figyelnie a játékszabályokra és nem szabad lazítani az előírásokon. Rámutatott, hogy most is eljárásokat folytatnak a Google, az Amazon és a Facebook ellen, s - amennyiben szükséges - ezt újra és újra meg fogják tenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #28
    Az állam az egy jól körülhatárolható területen élő emberek társadalmi és gazdasági közössége. Amikor egy céget létrehozol, akkor annak bejegyzésekor ennek a közösségnek a része lesz, elfogadja a közösség rá vonatkozó törvényeit, vállalja adófizetési és egyéb kötelezettségeit.

    Fanatikus itt csak te vagy, én a tényeket írom, te meg a sok sületlenséget. Ha az állam és a cégek működésének alapjait sem érted, azon én nem sokat tudok segíteni.
  • M2 #27
    Igen, tökéletes példa vagyunk arra, amikor a rossz állam magas adókkal van eltartva és megfojtja a gazdaságot. Teszi ezt nem csak az adóval, hanem az inkompetens és eltúlzott bürokráciával.

    Rengeteg olyan állami feladat van, ami nélkül a cégek nem is létezhetnének.
  • TokraFan #26
    Magyarország: magas adók, gyenge gazdaság (nem hagyhattam ki)

    Az állam nem termel semmit. Viszont jobb helyeken feladata, hogy tisztességes feltételeket biztosítson a piaci szereplők számára!
  • Sydra #25
    "A cégek is az állam részei."
    Ja hogy te ilyen fanatikus komcsi vagy. Bocs eddig azthittem lehet veled vitatkozni. További szép napot!
  • M2 #24
    "Szóval az állam mit termel és kinek a pénzéből tevékenykedik?"

    Már a kérdésed is hülyeség. A cégek is az állam részei. Akkor mit termel az állam? Többek között pénzt. Meg anyagi javakat. Meg biztonságot.

    Németország: magas adók, erős gazdaság.
    USA: magas adók, erős gazdaság.
    Afrika legtöbb állama: alacsony adók, gyenge gazdaság.

    Bármennyire is szeretnéd, nincs olyan összefüggés, amit látni szándékozol.
  • Sydra #23
    Szóval az állam mit termel és kinek a pénzéből tevékenykedik? :D

    "Amerikában is van állam, ott is vannak adók, ráadásul a céges adók majdnem egyeznek az EU átlagával."
    Azért ez elég amatőr csalás. Rakd sorba az eu és usa tagállamokat adók és gazdasági mutatók szerint!
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.06.24. 02:57:24
  • M2 #22
    "Nagyon tiltakozol a felismerés ellen, hogy az állam nem termel semmit és mások kárára hoz döntéseket."

    Nem tiltakozok, hanem ez nettó baromság. Ráadásul már végleg semmi köze az eredeti témához. Próbáld megérteni amit írtam és akkor megérted, hogy mi az eredeti válasz erre a kérdésedre:
    "miért van az, hogy az egyik kontinensen a cégek sokkal gyorsabban reagálnak és sokkal sikeresebbek, mint a másikon"

    Amerikában is van állam, ott is vannak adók, ráadásul a céges adók majdnem egyeznek az EU átlagával. Rossz helyen keresgélsz.
  • Sydra #21
    Legalább az még megvan, hogy az állam az adókból működik? Az állam az semmi mást nem csinál, mint kiveszi a kompetensek zsebéből a pénzt és odaadja azoknak akik vagy kompetensek vagy nem. Nagyon tiltakozol a felismerés ellen, hogy az állam nem termel semmit és mások kárára hoz döntéseket. Mivel minden érték a magánszektorban keletkezik, ezért az állam csak olyat tud adni, amit másoktól elrabolt.
  • M2 #20
    Főleg, hogy az USA-ban a II. világháborúnak köszönhető a gazdasági fellendülés beindulása. Óriási mennyiségű állami pénz ömlött a magánszektorba.
    Miközben Európát szétlőtték, Amerika soha nem látott mértékben gazdagodott.

    De ez egy teljesen más téma. Kérdés az volt, hogy miért más a két világban az IT-iparág fejlődése.
  • Sydra #19
    A tőke az nem a levegőből esik az emberek ölébe. Az egy folyamat eredménye. Európában az ilyen folyamatok több szinten ki vannak gáncsolva.