Berta Sándor

Európai Tanács: 2030-ra klímasemleges internet kell

A szervezet azt szeretné, ha tíz éven belül a számítógépközpontok és gerinchálózatok zöldek lennének.

Az Európai Tanács az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit, valamint az Európai Bizottság elnökét tömörítő uniós intézmény. A szervezet rendszeresen kifejti a véleményét a fontosabb kérdésekben, most például Európa digitális jövőjével kapcsolatban tette meg ezt.

Az európai uniós tagországok úgy vélték, hogy az eddigieknél erősebb klímavédelmi intézkedésekre van szükség az IT-technológiák területén. A tagállamok arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy egy részletes hatásvizsgálattal együtt javasoljon olyan intézkedéseket, amelyek segítségével az adathálózatok, az internet és a szervercentrumok 2030-ig klímasemlegesek lehetnek. Ez azt jelenti, hogy addig a digitális infrastruktúrák károsanyag-kibocsátását gyakorlatilag nullára kell csökkenteni.

A tagországok a 24 oldalas dokumentumban többek között azt követelték, hogy támogatni kell az innovatív technológiákat, de eközben figyelni kell a régi rendszerekre is, hogy el lehessen kerülni a "digitális elavulást". Kérvényezték, hogy az Európai Bizottság az ENSZ környezetvédelmi programjával közösen fejlesszen 2025-ig egy környezetvédelmi adatstratégiát. Az Európai Tanács szerint ugyanis fontos, hogy hosszú távon a felhasználók információkat kapjanak az általuk megvásárolt és használt eszközök szén-dioxid-kibocsátásáról. Egyúttal pedig - egy meghatározott időtartamon belül - biztosítva legyen a számukra a készülékek egyszerű és zökkenőmentes javítása, valamint a szoftverek automatikus frissítése.

A célok között szerepel még, hogy a számítógép-központok és a felhőszolgáltatások esetében megvalósulhassanak a környezetvédelmi szempontokra is figyelő beszerzések, illetve az állampolgárok a távolból is könnyedén kapcsolatba léphessenek a különböző hivatalokkal. Továbbá az is lényeges, hogy kiépüljenek az elektronikus aláírások és a honlapazonosító megoldások, s ki kell dolgozni egy biztonságos online azonosítás keretrendszerét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Ha jol ertem csak az europai cegeket akarjak ellehetetleniteni. A tobbiek egyszeruen csak atmennek egy olyan orszagba, ahol olcsobb a felho szolgaltatas. Tovabba kituno motivacio arra, hogy a jovobeli nemzetkozi gerinchalozatok inkabb elerkuljek az EU teruletet. Szigorubb helyi szabalyozassal nem lehet egy globalizalt kapitalista vilagban sikereket elerni, mert a penz oda megy ahol nagyobb a haszon. Tehat a vegen az EU sokkal zoldebb lehet, csak eppen kozben az osszes toke elmegy oda ahol nagyobb a haszna.

    A 2030 meg jol hangzik, de nem lenne jobb ha mondjuk a kozlekedes vagy az energiatermeles tekinteteben lenne kotelezo? Az utobbi egyebkent megoldana a gerinchalozatok es az adatkozpontok zoldsegenek problemajat is. Tehat mondjuk ne lehessen csak karbonsemleges modon energiat termelni es csak ezzel a karbonsemleges energiaval mukodo jarmuvek lehessenek az utakon. Minden mast meg leallitani, meg akkor is ha e miatt a teljes hagyomanyos ipar megszunik az EU teruleten belul.
  • ostoros #4
    Erre persze nyilván csak a legnagyobb cégek képesek, tehát a konkurencia kinyírása a cél.
    Plusz, mivel itt keleten még nem zöld az energia termelés, és ezért olcsóbb az áram, vagyis olcsóbb ide telepíteni, mint mondjuk Münchenbe. Tehát a konkurencia kinyírása a cél.
    Plusz, nyugatabbra már csináltak ilyesmit, ezért ott meg van hozzá a technológia, a know how, ha meg nincs, egy óriáscég bármikor tudja licencelni (a saját anyacégüktől, tehát adóelkerülési sémába is besegít a dolog). Tehát a konkurencia kinyírása a cél.

    Ez szándékos rombolás.
  • gosub #3
    Vegyenek zöld festéket és kenjék a gerinchálózatokra. Esetleg még zöld háttérképet tudok javasolni.
  • Sydra #2
    Nem lehetne ezeket az embereket elküldeni kapálni, vagy a bányába dolgozni, hogy legalább egyszer az életben valami hasznosat is csináljanak?
  • intl #1
    idiots