29
  • felemelő
    #29
    "Szóval az állam mit termel és kinek a pénzéből tevékenykedik?"

    Mindig mindent lehet másként is látni. Íme:

    "Szóval az állam mit termel?"
    Állampolgárokat, új polgárokat. Edukált, nevelt, megszervezett polgárságot, ami szervezett vagyis működőképes piacon, törvények mentén (ezeket is az állam termeli) képes vállalkozásokat alkotni illetve dolgozni ezekben. A vállalkozások és vevők egymáshoz való viszonyát is megteremti, hogy ne az legyen a piac letarolója aminek tulajdonosa a legnagyobbra nőtt, legnagyobb izomerővel rendelkezik és a leggátlástalanabbul üti agyon a szomszédait/versenytársait (mert sok az eszkimó és kevés a fóka) illetve ne az legyen a győztes, aki rablólovagként a legmagyasabb hegycsúcson építi fel a rablólovag várát és onnan kontrollálja a völgyet, elvéve azt amit akar.

    "kinek a pénzéből tevékenykedik?"
    Ha nagyon megnézzük, akkor a pénz az államé. Próbálj csak hamisítani, majd meglátod!
    Az állam nyomtatja és garantálja. Te csak használod azt.
  • M2 #28
    Az állam az egy jól körülhatárolható területen élő emberek társadalmi és gazdasági közössége. Amikor egy céget létrehozol, akkor annak bejegyzésekor ennek a közösségnek a része lesz, elfogadja a közösség rá vonatkozó törvényeit, vállalja adófizetési és egyéb kötelezettségeit.

    Fanatikus itt csak te vagy, én a tényeket írom, te meg a sok sületlenséget. Ha az állam és a cégek működésének alapjait sem érted, azon én nem sokat tudok segíteni.
  • M2 #27
    Igen, tökéletes példa vagyunk arra, amikor a rossz állam magas adókkal van eltartva és megfojtja a gazdaságot. Teszi ezt nem csak az adóval, hanem az inkompetens és eltúlzott bürokráciával.

    Rengeteg olyan állami feladat van, ami nélkül a cégek nem is létezhetnének.
  • TokraFan
    #26
    Magyarország: magas adók, gyenge gazdaság (nem hagyhattam ki)

    Az állam nem termel semmit. Viszont jobb helyeken feladata, hogy tisztességes feltételeket biztosítson a piaci szereplők számára!
  • Sydra
    #25
    "A cégek is az állam részei."
    Ja hogy te ilyen fanatikus komcsi vagy. Bocs eddig azthittem lehet veled vitatkozni. További szép napot!
  • M2 #24
    "Szóval az állam mit termel és kinek a pénzéből tevékenykedik?"

    Már a kérdésed is hülyeség. A cégek is az állam részei. Akkor mit termel az állam? Többek között pénzt. Meg anyagi javakat. Meg biztonságot.

    Németország: magas adók, erős gazdaság.
    USA: magas adók, erős gazdaság.
    Afrika legtöbb állama: alacsony adók, gyenge gazdaság.

    Bármennyire is szeretnéd, nincs olyan összefüggés, amit látni szándékozol.
  • Sydra
    #23
    Szóval az állam mit termel és kinek a pénzéből tevékenykedik? :D

    "Amerikában is van állam, ott is vannak adók, ráadásul a céges adók majdnem egyeznek az EU átlagával."
    Azért ez elég amatőr csalás. Rakd sorba az eu és usa tagállamokat adók és gazdasági mutatók szerint!
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.06.24. 02:57:24
  • M2 #22
    "Nagyon tiltakozol a felismerés ellen, hogy az állam nem termel semmit és mások kárára hoz döntéseket."

    Nem tiltakozok, hanem ez nettó baromság. Ráadásul már végleg semmi köze az eredeti témához. Próbáld megérteni amit írtam és akkor megérted, hogy mi az eredeti válasz erre a kérdésedre:
    "miért van az, hogy az egyik kontinensen a cégek sokkal gyorsabban reagálnak és sokkal sikeresebbek, mint a másikon"

    Amerikában is van állam, ott is vannak adók, ráadásul a céges adók majdnem egyeznek az EU átlagával. Rossz helyen keresgélsz.
  • Sydra
    #21
    Legalább az még megvan, hogy az állam az adókból működik? Az állam az semmi mást nem csinál, mint kiveszi a kompetensek zsebéből a pénzt és odaadja azoknak akik vagy kompetensek vagy nem. Nagyon tiltakozol a felismerés ellen, hogy az állam nem termel semmit és mások kárára hoz döntéseket. Mivel minden érték a magánszektorban keletkezik, ezért az állam csak olyat tud adni, amit másoktól elrabolt.
  • M2 #20
    Főleg, hogy az USA-ban a II. világháborúnak köszönhető a gazdasági fellendülés beindulása. Óriási mennyiségű állami pénz ömlött a magánszektorba.
    Miközben Európát szétlőtték, Amerika soha nem látott mértékben gazdagodott.

    De ez egy teljesen más téma. Kérdés az volt, hogy miért más a két világban az IT-iparág fejlődése.
  • Sydra
    #19
    A tőke az nem a levegőből esik az emberek ölébe. Az egy folyamat eredménye. Európában az ilyen folyamatok több szinten ki vannak gáncsolva.
  • M2 #18
    "Itt azon kell elgondolkodni, hogy miért van az, hogy az egyik kontinensen a cégek sokkal gyorsabban reagálnak és sokkal sikeresebbek, mint a másikon."

    Neked is csak azt tudnám erre írni, mint a #17 hozzászólásomban. Amikor az amerikai sikersztorikat megpróbálod európában elképzelni, rögtön az elején elakadsz: ott amikor a három suhanc bemondásra kap 10 ezer dollárt indulásnak, majd ha fél év múlva még létezik könyvelésük, akkor 100 ezret, egy év múlva milliókat és tőzsdei bevezetést.
  • M2 #17
    "Az internet megjelenésével az EU-s cégeknek az elején még pont akkora lehetősége lett volna meghatározó IT multikat kitermelni, mint az USA-nak!"

    Közel sem. Az USA-ban a hetvenes évek óta hatalmas tőke többlet van, így alakultak ki magas kockázatokat is bevállaló befektetési alapok. Ezek tömték meg az akkor még sehol nem tartó IT iparágat pénzzel. Így tudott elindulni garázsprojektből például a Microsoft vagy az Apple.
    Európában ilyen befektetői környezet soha nem létezett, és amikor próbálkoztak mesterségesen megteremteni, az se működött soha, mert a kockázatokat piaci szereplő (jellemzően bank) egy se vállalta be. Amikor meg nulla kockázatú állami pénzeket szórtak ki, azt elhordták a korrupt ismerősök (ez az USA esetében is így történt volna, ott is csapolják rendesen az állami pénzeket).
    Utoljára szerkesztette: M2, 2020.06.23. 19:08:22
  • Sydra
    #16
    Itt azon kell elgondolkodni, hogy miért van az, hogy az egyik kontinensen a cégek sokkal gyorsabban reagálnak és sokkal sikeresebbek, mint a másikon. Az nem valószínű, hogy itt mindenki hülyébb lenne. Itt is sok az okos ember és sokan inkább átmennek innen az USA-ba vállalkozni, mert ott az államok csak fele annyira akadályozzák őket, mint itt.

    Ami külön érdekes és még itt a cikkeken és a hozzászólásokon is átsugárzik: Amit az USA-ban magán cégek csinálnak magán tőkéből, azt itt az EU vezetőktől várjuk el, hogy megoldják/elindítsák. És konkrétan mit akarunk: Több szabályozást meg több központi támogatást. Na ezért nem fogunk mi soha labdába rúgni. :)
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.06.23. 14:23:24
  • Sydra
    #15
    "A szabályzás lényege nem a megbénítás, pont ellenkezőleg: annak megakadályozása a cél, hogy egy-egy gigacég megbénítsa a piacot."

    Ez papíron jól hangzik a valóságban meg többnyire bénítás lesz belőle. A "gigacégek" meg 99%-ban a lobby-n és az állami szabályozásokon keresztül bénítják meg a piacokat. Egy olyan intézmény ami nem viseli a döntéseinek a költségeit az arra van ösztönözve, hogy rossz döntéseket hozzon. Ebből is látszik, hogy az inkompetencia és a korrupció a rendszer elidegeníthetetlen és szerves része.
    A gazdaságot ugyanúgy el kellene választani az államtól, mint ahogy az egyházat anno!
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.06.23. 14:12:06
  • Sydra
    #14
    "Nem! A piacokat szabályozni kell! Ezt mindenhol tudják és mindenhol művelik is. Óriási hiba és töketlenség lenne az EU-nak mindent elnéznie és megengednie ázsiai és amerikai óriásoknak, hogy azok kedvükre lapátolhassák ki innen a pénzt!"

    Ez ilyen cargo cult economics. Teljesen mindegy ki hova viszi a pénzt. Minden cserének két oldala van és a kölcsönös előnyösség elve érvényesül. Az EU a szabályaival épp annyit árt a helyieknek, mint a külföldi cégeknek. Még akkor sincs értelme korlátozni a kereskedelmet, ha mindenki más korlátozza rajtunk kívül.
  • TokraFan
    #13
    Elvileg az USA-ban is van trösztellenes törvény, tehát a verseny ilyentén állami szabályozása ott sem ismeretlen. Egyes fúziókhoz a hivatalnak kell áldását adnia, itt sok esetben van aktív szerepük, mert nagyobb cégek fúzióit követően gyakrabban jön létre olyan erőfölénnyel rendelkező vállalat, ami már veszélyes a piacra. Azonban a feldarabolásig -amire szintén lehetőségük van-, csak nagyon ritkán jutnak el, igazán nagy cégek esetén pedig akkora a lobbi tevékenység, hogy nem sok esetben tudják ezt átnyomni (lásd. pl. Microsoft, vagy manapság pl. az Amazon).

    A lényeg az, hogy abban igaza van a cikkírónak, hogy az EU-s beavatakozások így is a legkevésbé erősek, még az USA-hoz viszonyítva is!

    M2
    Nekem az a bajomm, hogy az a "high tech versenyző" azért húzhatott el ilyen nagyon, mert a többi töketlen volt! Az internet megjelenésével az EU-s cégeknek az elején még pont akkora lehetősége lett volna meghatározó IT multikat kitermelni, mint az USA-nak! De szokás szerint eszméletlen lassan reagáltak. Amikor az uSA-ban már több vállalat kínált pl. online fizetési lehetőséget a 90-es évek közepén (CCbill, Ibill, stb), akkor az EU-ban még senki! Évekkel később jelentek meg az első fecskék (pl. Verotel), de már nem tudtak labdába rúgni. Az nem a high tech versenyző hibája, hogy a többi béna.
    Emlékezzünk: az Amazont pl. 1994-ben alapították! Ez az USA sikerének titka...nagyon gyorsan reagálnak mindenre!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.06.23. 13:22:24
  • M2 #12
    Az államnak nem egyetlen és kizárólagos feladata van.
    A beszedett adók nem a piacok szabályozására mennek el.
    A szabályzás lényege nem a megbénítás, pont ellenkezőleg: annak megakadályozása a cél, hogy egy-egy gigacég megbénítsa a piacot.
  • M2 #11
    Nem esett le, hogy pont azzal vitázok? Bontsam pontokra?


    "Itt fél lábbal az európai szocializmusban nem sok értelme van versenyről meg esélyegyenlőségről beszélni."

    Mint ahogy minden régió védi a saját piacát, különösen az agresszív, globálisan uralkodó pozícióban lévő multik ellen.


    "Az egyenlőség itt kb úgy jelenne meg, hogy mivel hogy az európai futóknak levágtuk a lábát, úgy igazságos ha az amcsiknak is levágjuk."

    Nem! A szteroidokkal felpumpált, húsz éve minden versenyt megnyerő, csúcsfelszerelésben induló versenyző ellen kellene beküldenünk a gyerekeinket. Erre mondod te, hogy ne szóljunk bele a versenybe, mert úgy akkor az nem egyenlő.


    "Jobb lenne ha az eu-s idióták inkább mindenkit békén hagynának!"

    Nem! A piacokat szabályozni kell! Ezt mindenhol tudják és mindenhol művelik is. Óriási hiba és töketlenség lenne az EU-nak mindent elnéznie és megengednie ázsiai és amerikai óriásoknak, hogy azok kedvükre lapátolhassák ki innen a pénzt!
  • Sydra
    #10
    "kínában a gigacégeket az állam pénzeli, nyiltan vagy titokban. a nyugati gigacégek nem tudnak versenyre kelni velük"
    Az állam mindig ráfizetéssel működteti a piacokat a szabad piachoz képest. A kínai modell még ennyire sem lenne versenyképes, ha nem bénítaná meg mindenki más is a saját gazdaságát állami gazdasági programokkal meg 30-70%-os adókkal. Most kb azon versenyzünk, hogy melyik kontinens megy előbb csődbe.
  • IMYke2.0.0.0
    #9
    Es tortenetesen egy no... Az elmult evek miatt persze egy ilyen kijelentesnek a reszemrol maris mas szinezete van. Eljen a neo-feminizmus! Vagy megse?
  • gombabácsi
    #8
    kína miatt nem fog működni már a verseny. kínában a gigacégeket az állam pénzeli, nyiltan vagy titokban. a nyugati gigacégek nem tudnak versenyre kelni velük, ha az egészséges versenyre hivatkozva megregulázzák őket.
    amúgy kína nélkül is egy nagy átverés volt már régóta a "tisztességes, egészséges kapitalista verseny"...
  • TokraFan
    #7
    Kettős érzésem van. Egyrészt, van persze alapja annak, amit a csaj mond, és a versenyhivatal feladata _részben_ az, hogy a monopol, vagy monopol helyzethez közeli cégeket regulázza, ami valóban társadalmi érdek, mert a monopólium az abban érdekelt néhány szereplő kivételével senkinek nem jó.

    Másrészről viszont, hitelesebb lenne a nő is és az általa hangoztatott célok is, ha nem pusztán bírságolnának, hanem végre azért is tennének már valamit, hogy az EU-ból is kinőhessenek a fosbúkhoz, amazonhoz, és a többi nagy USA tech óriáshoz hasonló multik! Erről azonban mindig síri csend van. Az USA-hoz képest rettentő szar a finanszírozás, a támogatási rendszer, de főleg a jogi környezet, ami eszméletlenül bürokratikus helyzetet teremt. Mindez pedig jelentős versenyhátrányt jelent egy EU-s startup-nak, egyszerűen lekésik a lehetőséget, így jártunk a netes forradalommal is. Az EU-ban -akár hazánkban is, pl. Almotive- sikeres cégekbe is jellemzően az USA-ból ömlik a pénz, mert az EU-val ellentétben, ők képesek azonnal reagálni az új ötletekre. Buknak is persze rengeteget, de ami viszont bejön nekik, azokon keresztül sokszorosan visszajönnek az elveszett befektetések, nem beszélve az egyéb előnyökről ami az sikerrel jár (pl. befolyás, stratlgiai, politikai haszon).

    A EU-n belül a németeken kívül jóformán senki nem képes tartani a lépést, de ha így megy tovább, nekik is nehéz dolguk lesz.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.06.22. 21:26:24
  • Sydra
    #6
    Azzal vitatkozz amit állítottam, ne azzal amit nem állítottam!
  • M2 #5
    Mert az amerikai törvényhozás mindenkit békén hagy? De tényleg?
    Vagy mondjuk a kínai vezetés? Szerinted ők nem szólnak bele semmibe?
  • Sydra
    #4
    Itt fél lábbal az európai szocializmusban nem sok értelme van versenyről meg esélyegyenlőségről beszélni. Az egyenlőség itt kb úgy jelenne meg, hogy mivel hogy az európai futóknak levágtuk a lábát, úgy igazságos ha az amcsiknak is levágjuk.
    Jobb lenne ha az eu-s idióták inkább mindenkit békén hagynának! Amihez csak nyúlnak, azt tönkre teszik.
  • wkm
    #3
    A versenyhatóságnak a feladata a verseny biztosítása, mert versenyen keresztül lehet biztosítani az alacsony árakat és a fejlődést. Ha ez nem valósul meg, vagy a verseny korlátozódik, akkor társadalmi érdek ennek a felszámolása. Számtalan módon tud a korlátozó hatás megvalósulni, ezért általános szabályokat nem lehet erre hozni. Ezért kell egy hatóság, ami a nagyokat a verseny szempontból vizsgálja.

    A monopol, vagy verseny korlátozó helyzetekre a legegyszerűbb válasz a cég tevékenységének betiltása, vagy vállalat kényszer feldarabolása. Ehhez képest az unió nagyon enyhe eszközöket használ. Még egy multi sem ment csődbe az unió birsága miatt.
    Nyilván a versenyhatóság fejőgépnek tűnik a sorozatos bírságaival, de ilyen nagy bevételekkel rendelkező multinak tisztában kell lennie a maga pozíciójával, és törekednie kell arra, hogy a magatartásában ne lehessen kivetnivalót találni. Megvannak erre az erőforrásai. Addig meg úgy sem változtatnak a gyakorlatukon, amíg nem fáj valamilyen módon. A szankciók közül pedig a pénzbírság a legenyhébb büntetés.
    Az uniós intézmények közül még talán pont a versenyhatóság az egyetlen, aminek kb elfogadható az eljárása, a többivel ellenben. Ez valószínüleg azért is van, mert ez a terület mérsékeltebben van átpolitizálva.
  • Cat #2
    Azért az szomorú, hogy az európai cégek és fogyasztók érdekét védi az amerikaiakkal szemben, itt meg simán elküldik a fenébe.
  • Sydra
    #1
    Ez a Margrethe Vestager élősködés helyett mondjuk elmehetne kapálni élete hátralevő részére.