Berta Sándor

Európai startupokba fektetne be egy pénzügyi konszern

A társaság elsősorban az Ipar 4.0 területén keresi a beruházási célpontjait.

Az SBI japán pénzügyi vállalat olyan európai cégalapítókat akar felkutatni, akiknek az Ipar 4.0-val kapcsolatos ötleteik vannak. Az SBI ezekbe a vállalkozásokba fektetne be több millió eurót és ezzel párhuzamosan Berlinben létrehozná az új európai központját. A Softbankból kiszervezett vállalkozás az egyik legnagyobb japán startup-beruházónak számít és már el is indította az első európai startup-támogató alapjait. Az utóbbiak feladata 200 millió euró összegyűjtése, majd szétosztása. A projektben az SBI partnere a Redstone nevű berlini kockázatitőke-társaság.

Naoyoshi Yoneyama, az SBI németországi vezetője kijelentette, hogy mind Japánnak, mind Németországnak erős ipari alapjai vannak és a program során ezt akarják felhasználni. A korábbi diplomata tavaly óta építi a vállalat Berlinben lévő európai központját. Amint elmondta, az üzleti tervükhöz a kezdetektől hozzátartozott, hogy egy partnercéggel olyan befektetési alapot alapítsanak, amely magával hoz egy hálózatot, valamint a szükséges tudást és a tapasztalatot.

A Redstone azért került előtérbe, mert olyan autóipari, közlekedési és pénzügyi óriások kockázatitőke-alapjait működteti, mint a Daimler, a Német Vasút (DB) és a berlini Volksbank. A vállalkozás feladata lesz az is, hogy olyan ígéretes startup-alapítókat találjon, akik sikeresek lehetnek.

Samuli Sirén, a Redstone létrehozója kiemelte, hogy ágazati vélemények alapján az európai startupok az intelligens gyárak, a dolgok internete vagy az ipari robotok területén innovációs előnyben vannak az ázsiai vetélytársaikkal szemben. S az okosabb és egyúttal rugalmasabb gyártás iránti trend a közeljövőben tovább erősödik majd. Éppen ezért az új európai befektetési alapok segíthetnek a jövőbeli üzleti modellek kifejlesztésében. Az európai iparkonszernek által felkarolt alapok legfeljebb 10 millió euróval fogják támogatni az egyes vállalatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!