Gyurkity Péter

Folyamatosan nő az okostelefonok ára

A Samsung példája azt mutatja, hogy évről-évre többet költünk ezen kütyükre.

Az okostelefonok univerzálissá válása, valamint a 4G elterjedése széles tömegek számára nyitotta meg a kaput nemcsak a kényelmes kommunikáció, de a világháló felé is. A gyors technológiai fejlődés és a még gyorsabb értékvesztés miatt erre a területre is a folyamatos defláció jellemző, viszont a Samsung példája azt mutatja, hogy az átlagos eladási árak akár éveken keresztül növekedhetnek.

A Strategy Analytics most tette közzé friss anyagát, amelyben nemcsak arról olvashatunk, hogy a dél-koreai gyártó piaci részesedése nőtt jelentős mértékben, hanem az átlagos értékesítési ár is, legalábbis ami az újonnan eladott okostelefonokat illeti. A cég ugyanis a tavalyi és az idei első negyedéves időszak között 21,7 százalékról 22,1 százalékra növelte piaci befolyását ebben a szegmensben, az átlagos eladási ár (average selling price, ASP) pedig 247 dollárról ugrott egészen 292 dollárra, ami 2014 második negyedéve óta messze a legmagasabb szintet jelenti – akkor 297 dollárban határozták meg a számot, ez azonban az utóbbi 3-4 évben jellemzően 250 dollár körül maradt.

Az elsődleges ok nagy valószínűséggel az új Galaxy S20-család piacra dobása, valamint a forradalmi újításként bemutatott hajlítható típusok megérkezése volt. A Galaxy Fold nyilván alaposan megdobta az átlagot, hiszen ennek ára jócskán a megszokott prémium intervallum felett helyezkedik el, és bár ennek olcsóbb változata a hírek szerint már szintén érkezőben van, ez még mindig 1100 dollár körüli áron jelenik majd meg a piacon, vagyis érzékelhető csökkenésre egyelőre nem számíthatunk. Legalább ilyen fontos azonban, hogy a bevételek terén az Apple sokkal jobban áll, ők a teljes globális bevételi szegmens 37,5 százalékát mondhatják magukénak, vagyis az anyagiak (bevétel és profit) terén nagyon nehéz lesz megszorítani őket.

A fenti adatok arra figyelmeztetnek, hogy a piac telítődése nem feltétlenül eredményez folyamatosan alacsonyabb kereskedelmi árakat, itt a prémium kategóriás megoldások népszerűsítésével ezzel éppen ellentétes trend is létrejöhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #20
    Az i-pod touch előbb volt, mint az i-phone, és pont úgy nézett ki...
  • Palinko #19
    Igen a symbian mindig is más osztályba tartozott, az iphonról nem is tudtam hogy ipodnak indult.

  • VolJin #18
    A symbian OS készülékeket akkor is smart phoneként árulták.
    A Nokia 6260-as készülékem manualjában 2005 körül konkrétan szerepelt az okostelefon kifejezés...
    Az androidot oedig a fényképezőgépek rendszerének tervezték és hír volt akkoriban az irányváltás, hogy mobiltelefon rendszernek szánják. Az Ericsson és a Nokia ragaszkodott a symbianhez, a Samsung pedig saját rendszert fejlesztett.
    Az Apple gyakorlatilag a meglévő i-podjába szerelt egy GSM-modult, nem telefont fejlesztett.

    Az, hogy okostelefon, az egy létező kategória volt, és a jelentése pusztán annyi, hogy telepíthető rá alkalmazás.
  • Palinko #17
    Nem épp a telepíthető alkalmazásokat jelenti, mert ilyen alapon a k750-em is annak számított mert azokat is lehetett telepíteni ilyen meg olyan javás játékokkal. Bár a Nokia Symbianja akkoriban jóval durvább volt akárminél is, de én oksotelefonnak az android - ios cuccokat tartanám és most tekintsünk el a linuxos meg egyéb csoda eszközöktől mert nyilván az is okos eszköz és mindig lesz egy kivétel meg egy ha.

    Össze sem lehet hasonlítani az akkori telefonos kultúrát a maival, akkor fejlesztettek rá pár ötletesebb appot, de minden gyártó a saját rendszerét erőltette nagy katyvasz volt az egész, manapság meg a két fő rendszer van és könnyen portolható mert már a fejlesztői eszközök is beálltak erre.

    Nekem is fáj, de tényleg az applenek köszönhetjük az okostelefon forradalmat, de legalábbis az első fázisát mindenképp. Tudom hogy az Apple nem talált fel semmit, mert csak egyszerűen készen állt a technika, de mégis ő kilincselt a részekért és rakta egybe, oké volt az LG Prada 1-2 hónappal előtte de az a nevéből is megmondható hogy valami limitált készülék divatcéggel közösen gondolom extra promóciós akármi, még az iphonet a tömegeknek szánták és ha nem tudják úgy eladni talán rá sem jönnek az emberek hogy milyen jó ötlet és valami technológiai múzeumban néznénk hogy ilyen elképzelés is volt aztán nem lett sikeres. Ehelyett nagyon sok embert inspirált és ma ilyen hatlamas ökoszisztéma van körülöttük. Az applenek ezért meg pár technológiai újításért jár a pont még ha hátráltatta is más téren az egészet később.
  • VolJin #16
    A Samsungnál az A-széria elég baráti árazású, a J-széria kivezetése, és az S-széria térnyerése áll az átlagár növekedése mögött. De alapvetően nem drágultak a készülékek, sőt, az A-széria olcsóbb is lett.
  • VolJin #15
    Nekem 2004-ben is okostelefonom volt, egy Nokia 6260-as. Az okostelefon nem az érintőképernyőt jelenti, hanem a telepíthető alkalmazásokat. 280 ezer volt a Mediamarktban, de boltoltam 40 rugóért, mert egy orosz mobiltelefon boltban repikészülékként volt ajándékba tesztkészüléknek.

    Zavaró, hogy okostelefon alatt a a Samsung és LG első téglalapalakú PDA-szerű érintőképernyős dizájnt értik, amit az Apple "talált fel".

    Az okostelefon az operációs rendszerre alkalmazásokat telepíteni képes telefont jelenti. Míg a butatelefonok csak beépített szoftverekkel bírnak, ahogy megvetted, úgy fogod használni örökké,
  • barret #14
    Nem tök mindegy hogy mennyibe kerülnek? Úgy is megveszik!
  • Palinko #13
    Nekem 3410-esem volt nem tudom már mennyibe került de szerintem nem volt olyan vészesen drága. Mert a mobilok kezdeti elterjedésének idején mindegyik elég húzós volt de én gyerekként akkor szálltam már bele az egészbe mikor olcsóbbak lettek, emlékszem a fater kezdte Siemens S25-el, aztán lett nekem a Nokia 3410 amit én is szerettem, meg tényleg jó telefonok voltak abban a korban, de így visszatekintve már nem kicsit gagyinak tűnnek :D Pedig azért emlékszem hogy egyik haveromnak lett 3510-ese és nagyon szerettem az enyémet de hű az övé már színes meg azt az ejtőernyős játékot hogy szerettem rajta. Aztán anyunak is lett sony eticson k500 nekem meg k750, az már akkor elég menőnek számított, de csorgattuk a nyálunk a nokia 6600, 6630, Ngage, 7610, N93, hű symbian, augmented reality játékok, meg minden kúlság. Aztán a motorola razr is tetszett, örülök hogy végül egyiket sem vettem meg mert mai szemmel nézve már nevetségesek, igaz a mosotani telefonok is 15 év múlva annak fognak hatni, bár már nehezebben öregszenek szerintem.

    Szóval a K750 után megunva a joystick szarakodást, áttértem Samsung D900-ra ami nagyon jó volt, designban, tudásban is amíg ki nem lett mosva egyszer és akkor jött az első okos telefonom a Galaxy Ace Plus ami nagyon sok mindent túlélt velem, a legdurvább eséseket ez a telefon kapta eddig és jól szerepelt csak már eljárt felette az idő elemet is rendeltem hozzá akkor még lehetett :D Meg ez volt az a kategória ami már sokad generációs okostelefon de még mindig 1 év alatt akkorát fejlődött az app követelései hogy 1 év után laggos szar lett sajna utána ügyeskedni kellett gyári beállítás visszaállítása appok jobb megválogatása stb.

    Utána jött az E4 Plusom ami még mindig megvan és ez szinte olyan mint újkorában már persze gyorsabban merül, túl lehet terhelni ha nagyon akarom de általában laggmentes.

    Persze megértem én is a vágyat az öreg telefonoknál mert én is az mellett nőttem fel és nekem is megvolt a felsorolt sok Nokia iránt, de sokkal jobb a mai telefonos helyzet a sok gyártóval nagy versennyel és visszanézve a volt telefonjaimra egyedül a D900-at bántam meg bár nagyon jó telefon volt de nem kellett volna 300-eurt adni érte várhattam volna hogy lejebb megy az ára és addig szenvedhettem volna a sony joystickjával :D de úgy összességében én sem bántam meg annyira súlyosan egyik vásárlást sem, nagyot nem nyúltam mellé.

    Utoljára szerkesztette: Palinko, 2020.06.19. 13:13:11
  • quatlander #12
    "Mai napig megvannak és jó érzés kézbe fogni is, egy teljesen másik korszak."

    Nálam ugyanez Nokia E51 telóval, 2009 elejéről. Az egy mocskos jó telefon volt.
  • M2 #11
    Nekem Nokia 6210, majd Nokia 6310i volt, új árban 60-80 ezer forint körül mozogtak és piszkosul jó telefonok voltak. Strapabíró, kellemes fogású volt, és amit tudott azt mindent maximális szinten: beszéd hangminőség, gsm kapcsolat, hívások kezelése.

    Ma már furcsán hangzik, hogy ezek az alap dolgok se minden telónál voltak meg, pedig a mezőny nagy része ezeket nem tudta megugrani.
    Mai napig megvannak és jó érzés kézbe fogni is, egy teljesen másik korszak.