• Palinko
    #17
    Nem épp a telepíthető alkalmazásokat jelenti, mert ilyen alapon a k750-em is annak számított mert azokat is lehetett telepíteni ilyen meg olyan javás játékokkal. Bár a Nokia Symbianja akkoriban jóval durvább volt akárminél is, de én oksotelefonnak az android - ios cuccokat tartanám és most tekintsünk el a linuxos meg egyéb csoda eszközöktől mert nyilván az is okos eszköz és mindig lesz egy kivétel meg egy ha.

    Össze sem lehet hasonlítani az akkori telefonos kultúrát a maival, akkor fejlesztettek rá pár ötletesebb appot, de minden gyártó a saját rendszerét erőltette nagy katyvasz volt az egész, manapság meg a két fő rendszer van és könnyen portolható mert már a fejlesztői eszközök is beálltak erre.

    Nekem is fáj, de tényleg az applenek köszönhetjük az okostelefon forradalmat, de legalábbis az első fázisát mindenképp. Tudom hogy az Apple nem talált fel semmit, mert csak egyszerűen készen állt a technika, de mégis ő kilincselt a részekért és rakta egybe, oké volt az LG Prada 1-2 hónappal előtte de az a nevéből is megmondható hogy valami limitált készülék divatcéggel közösen gondolom extra promóciós akármi, még az iphonet a tömegeknek szánták és ha nem tudják úgy eladni talán rá sem jönnek az emberek hogy milyen jó ötlet és valami technológiai múzeumban néznénk hogy ilyen elképzelés is volt aztán nem lett sikeres. Ehelyett nagyon sok embert inspirált és ma ilyen hatlamas ökoszisztéma van körülöttük. Az applenek ezért meg pár technológiai újításért jár a pont még ha hátráltatta is más téren az egészet később.