Gyurkity Péter

Rekordesés lesz idén a telefonpiacon

A helyzet nagyjából csak 2 év alatt áll majd helyre, csúnya lesz idén a globális kép.

Néhány nappal ezelőtt már olvashattunk arról, hogy a telefoneladások nagyot estek, ami elsősorban a koronavírus megjelenésének, gyors terjedésének, valamint az ennek következtében meghozott drasztikus intézkedéseknek volt köszönhető. Egy friss előrejelzés szerint az idei év nagyon csúnya lesz, a növekedés csak jövőre térhet vissza, ez azonban a helyreálláshoz is alig lesz elég.

Tavaly még abban reménykedtek az elemzők és a szegmensben érdekelt gyártók, hogy az 5G, valamint a hajlítható megoldások felbukkanása hozhat majd új lendületet a telefonok piacán, az elmúlt években tapasztalt stagnálás után tehát végre visszatérhetünk a korábbi növekedéshez, még ha annak ütemét valószínűleg nem is fogjuk elérni. A vírus terjedése azonban ezt a jelek szerint megakadályozta, egy most közzétett előrejelzés pedig arra figyelmeztet, hogy soha nem látott visszaesést látunk majd az idei évben, még akkor is, ha a második félév már sokkal jobbra sikerülhet. A CCS Insight ugyanis arról ír munkájában, hogy 2020-ban 13 százalékkal alacsonyabb globális végeredményt látunk majd, mint egy évvel korábban, amivel 250 millióval kevesebb készülék találna gazdára, mint 2019 során. Az 1,57 milliárdos teljes forgalomból 1,26 milliárd lesz az okostelefonoké, miközben tavaly még 1,41 milliárdnál tetőzött a szegmens, ilyen csökkenésre pedig korábban nem volt példa.


Az előrejelzés leginkább a kínai adatokra épül, ezek azt mutatják, hogy az első két hónapban 44 százalékkal zuhant be a piac az egy évvel korábbi helyzethez képest. A globális kereslet most fog csak igazán lecsökkenni, hiszen Európa és Észak-Amerika súlyosan érintett, a jelenleg zajló második negyedévben ez pedig 29 százalékos zuhanást mutat majd. A második félév már javulást hozhat, az ünnepi időszak azonban még szintén alatta marad a tavalyinak (nagyjából 3 százalékkal), már amennyiben a vírust sikerül még a nyárig visszaszorítani és az nem tér vissza az őszi időszakban. Jövőre viszont már 12 százalékos növekedést várnak, egy évre rá pedig beállíthatjuk az új csúcsot, hiszen ekkor a teljes mobiltelefonos piac csaknem eléri majd a 2 milliárdos mérföldkövet.

Az 5G-telefonok családja eközben gyorsan bővül majd, itt az idén várt 210 millióról 2024-re már elérhetjük az évi 1,15 milliárdos példányszámot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #11
    Talán érteni is kellene a világot, nem csak bolyongani benne,
    A gazdaság összeomlása nem azt jelenti, hogy jajj de jó, kevesebb milliárdokat fognak keresni a gazdagok, hanem azt, hogy az emberek többségének nincs tartaléka, így kibaszottul nélkülözni fognak. A gazdasági visszaesés már most 30 % körül mozog.

    Aki ezen vigyorog, nem ironikus, hanem egy ostoba fasz. Ha nincs annyi tartalékod, hogy egy évig kihúzd, akkor kibaszottul le fog fagyni a mosoly az arcodról...
  • Jawarider #10
    Szegények. Sok túlárazott f0st csak később lehet megint majd ráengedni a piacra....
  • cateran #9
    "juj mi lesz most, összedől a gazdaság "

    "Az irónia olyan közlésmód, amelyben a kimondott jelentést felülírja a közlés módja által hordozott jelentéstartalom. Az irónia eszköze lehet a szokásostól eltérő kontextus, kiejtés vagy más, akár nem verbális gesztus is. "

    Lebetuzom a fenti mondatot: "ki nem szarja le?"
  • VolJin #8
    Nem a telefonpiac beszakadása miatt omlik össze a gazdaság, hanem a gaudaság összeomlása miatt szakad be a telefonpiac te észkombájn!
  • wraithLord #7
    Vennék én telefont, csak már egy 50m^3-es szobám a padlótól a plafonig tele van telefonnal. A régivel, tessék mondani, mit kell csinálni? Használhatók még, vagy az évről évre történő hatalmas innovációk miatt már nem? Lassan kiömlenek a folyosóra. :D A segítséget előre is köszönöm. :D

    Ha használható még, esetleg adjam el? De hát mindenki megveszi a legújabbat 4 havonta, nem? Neeem? Ők hogy bírják? :O
  • gombabácsi #6
    én olyan notch-ot szeretnék ami térben kiemelkedik, természetesen minden oldalon és az éleken is, és legyen 500 megapixeles legömbölyítés rajta
  • Omega #5
    Ha mind a négy sarkon lesz notch, akkor idén még veszek új telefont.
    XD
  • gombabácsi #4
    amúgy is a 30 kamerás és még jobban lekerekített szélű technikai fejlesztéseket várom már nagyon! XD
  • Merwenus #3
    Venném én, de az előző szériához képest dupla meg tripla áron, had ne már.
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Én úgy gondolom, hogy az okostelefon lufi magától is kipukkanhatott volna idén, de legkésőbb jövőre.