Berta Sándor

Feldarabol­tatná az IT-óriásokat Bernie Sanders

Az amerikai szenátor a webes és a távközlési óriásokat sem kímélné.

Megjelentette a szélessávú internethálózat kiépítésére vonatkozó tervét Bernie Sanders vermonti demokrata szenátor. A politikus a programban elsősorban az Amerikai Egyesült Államok vidéki és a szegényebb régióinak telekommunikációs felvirágoztatására összpontosít. Az ötletei között szerepel a nagy online és távközlési társaságok feldaraboltatása, valamint a helyi struktúrák támogatása. A csomag stílusosan a High-Speed Internet for All címet kapta.

Bernie Sanders legfontosabb ígérete az, hogy ha megválasztják az USA elnökének, akkor az első hivatali ciklusa végéig az ország minden háztartásában lesz megfizethető, nagy sebességű internethozzáférés. A vermonti demokrata szenátor azzal érvelt, hogy a világhálót gyakorlatilag közműként kell kezelni. A politikus a program megvalósításához szükséges 150 milliárd dollárt infrastruktúra-támogatásokból, valamint a helyi közösségek és a szövetségi államok műszaki hozzájárulásából teremtené elő. A cél demokratikusan ellenőrzött, kooperatív vagy nyílt hozzáférésű szélessávú hálózatok kiépítése. Az amerikai őslakosok települései 7,5 milliárd dollárt kapnának a nagy sávszélességű internethálózatok kiépítésére. Ezenkívül biztosítanák, hogy a szociális lakótelepeken élők is hozzáférhessenek az ingyenes szélessávú ajánlatokhoz.

Sanders kifejtette, hogy az internetelérés napjaink gazdaságában létszükséglet, és ezért mindenki számára elérhetőnek kell lennie. Fel fogják venni a harcot a pénzéhes internetes, távközlési és kábeltelevíziós monopóliumokkal és véget vetnek majd azok abszurd árainak. Minden internetszolgáltató köteles lesz egy alapcsomagot kínálni, amely megfizethető áron fog biztosítani nagy sávszélességet. A monopolhelyzetben lévő piaci szereplőket feldarabolnák és a versenyellenes összefonódásokat megszüntetnék.

Sanders tavaly szeptemberben Amazon-ellenes törvényt terjesztett be, amelynek az volt a célja, hogy jelentős mértékben javítson a kereskedelmi óriáscégnél és a többi nagyobb vállalatoknál uralkodó kiszipolyozó munkakörülményeken. Márciusban pedig Elizabeth Warren lehetséges demokrata elnökjelölt vetette fel az IT-óriások feldaraboltatásának ötletét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #15
    Ha esetleg el kell tenni láb alól őket, kevésbé kapja fel a nép a fejét egy 70+ éves ember szívrohamára, mint egy negyven évesére.
    Ráadásul azokat a hosszú évtizedek alatt már kiismerték, van róluk zsaroló anyag is, egyszóval megbízhatóak, kevéssé valószínű, hogy egy kissé begyepesedett és a magas körökbe beágyazott ember hirtelen a gazdái kezébe harapna, mint egy fiatal, aki kiszámíthatatlanabb.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.12.11. 19:59:26
  • ugh #14
    Nem csak az it cegeket lehetne feldarabolni.
    Az ossze vissza mindent tulajdonlo pudva bankszektort, energia szektort stb is.
    Tamogatando az otlet, de ez alapjan mar tudhato, hogy nem fog valasztast nyerni.
    Az antiszemita vad ugyan ertelem szeruen nem allna meg a laban de majd "talalnak" mast amirol kiderul hogy nem igaz de akkor mar mindegy lesz.
    Trump mindent elo fog banyasztatni az kurva elet.

    Utoljára szerkesztette: ugh, 2019.12.11. 19:45:29
  • felemelő #13
    Remélem nem mosod egybe a "demokrata támogatók" és a 'demokrácia támogatók' fogalmakat :)

    Megjegyzem a demokrácia halála nálam ha bármilyen cégek a pártok támogatásába beszállnak.
    Egy cég ne politizáljon (különösen ne akarjon számára hasznos törvény alkotást vásárolni).

    Mióta az USA-ban (és nálunk is) annak van "igaza" akinek több a pénze, onnan nem demokratikus a választási rendszer.
  • felemelő #12
    Én hiszek az ingyenes internetben, mint ahogy az ingyenes ivóvíz vagy áramszolgáltatás biztosításában is.
    Egy határig!
    Hasraütve: mindenkinek állampolgári jogon jár egy minimális ellátás, pl. napi 20 liter ivó és tisztálkodó víz. Persze akinek ennél több kell az fizesse ki. Ha pl. az állam normális lenne és minden polgárnak biztosítana egy normális állami ügyintézést, akkor az ennek eléréséhez valamint az alapvető tájékozódáshoz (alaphírek, orvosi rendelők információi, hivatali és céges időpontfoglalások, stb.) szükséges netes elérést ingyen adhatja az állam. Akinek ennél több kell (munkavégzés, szórakozás a neten) annak ezt ki kell fizetnie.
  • Kryon #11
    Aztán gyorsan át is vennék a helyüket a kínai IT óriások, ha egyáltalán sikerülne effektíven darabolgatni, amit kétlek. A távközlési vállalatokon (ahol a fizikai infrastruktúra, a hálózat az érték) kívül a többi nagy IT céget nehéz lenne érdemben feldarabolni, egyrészt azért, mert a többségük már most is több darabból áll (pl. az Alphabet), másrészt azért, mert mert az erejüket legnagyobbrészt a know-how adja, azt pedig nem lehet darabolgatni. Olyan ez, mint egy meteor szétrobbantása. Nem egy nagy, hanem sok kisebb darabban esik a fejünkre, úgyhogy érdemben nem csináltunk semmit.
  • csicso82 #10
    Nincs az USA-ban olyan elnökaspiráns aki max 50 éves? Mi a faxom, hogy csupa 80 éves akar elnök lenni, és egy közel 80 éves helyére beülni?
  • Caro #9
    Nem lesz egyszerű dolga, az biztos.

    Egyébként ő független, nem tagja a Demokratáknak.
  • Gabbbbbbbbbbbb #8
    Szerintem az USA már túl korrupt ahhoz, hogy egy Facebook-ot, vagy egy Google-t fel tudjon darabolni. Sőt ez lehet 40 éve sem sikerült volna már, az AT&T semmi sem volt ezekhez képest.

    Bernie pont ilyen megszólalásai miatt nem lesz sosem elnök, pedig simán legyőzte volna Trombitát, ha pártja engedte volna, hogy elinduljon a választásokon, de ilyen sosem lesz ^_^
  • Caro #7
    Azért az AT&T-t is szétszedték... közel 40 éve.
    Azóta nem volt nagyobb darabolás, de kellene.

    Arra hogy miként, arra pedig több mód van, az adórendszeri változtatásoktól egészen az operatív intézkedésekig.

    Az USA továbbra is ezen cégek legfontosabb piaca, és ha ott darabolnak, akkor már nem lesz szentségtörés az EU-ban meg máshol sem.
  • NEXUS6 #6
    A gond az, amikor az ország kritikus infrastrukturájának 1-1 elemére és ma már az informatikai szolgáltatások is ide tartoznak, ráteszi a kezét egy-egy cég, ráadásul az meghatározhatatlan érdekeket szolgál, kihasználja, visszaél a kliensek adataihoz való hozzáféréssel, akkor az ember elgondolkodik, hogy nem kéne-e ha nem is feldarabolni, de egy erősebb állami kontrollt alkalmazni?

    Persze ilyenkor meg jön a diktatúrával, meg 1984-gyel riogatás, lásd kínai internet kontrol. Azonban had kérdezzem meg, hogy miért is kéne egy ország állampolgárainak a saját államától, választott vezetőitől, hatóságaitól jobban félnie, mint a más országok érdekeit szolgáló óriáscégektől, más országok kormányaitól, vezetőitől, titkosszolgálataitól?
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.12.10. 14:08:56