Gyurkity Péter

Arcszkenneléssel köthetünk új mobilos szerződést Kínában

Az új követelmény rögtön aggodalmat váltott ki, ez ugyanis nemcsak azonosításra lesz jó.

Kína az elmúlt években fokozatosan építette ki saját megfigyelési rendszerének további funkcióit és a bővítés feltételeit, bár ezt folyamatosan bírálatok kísérték – többnyire olyan országok részéről, amelyek globális szinten folytatnak megfigyelést, papíron kizárólag a terrorizmus elleni harc részeként. Most egy újabb lépést tesznek az állandó monitorozás irányába, hiszen már az új mobilos szerződések megkötéséhez is arcszkennelést tesznek kötelezővé, amely a kritikusok szerint egyéb célokra is használatos lesz.

A BBC tudósítása szerint a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium ezzel egy szeptemberi határozatnak tesz eleget, hiszen ekkor született döntés az arcszkennelések kötelezővé tételéről. December elejétől kezdve tehát az azonosító okmány felmutatása mellett arcunk teljes beszkennelését is el kell fogadnunk, amely hivatalosan a visszaélések ellen meghozott, komoly előrelépést jelentő intézkedés. Innentől kezdve azonban nem lehetünk biztosak abban, hogy az információt kizárólag erre a célra használják majd fel, arról ugyanis nem tettek közzé információt, hogy ezen adatokat a sikeres azonosítást követően megsemmisítik-e, avagy ez továbbra is a központi tárházakban marad.

A lépés ellenzői (a belföldi és külföldi kritikusok) attól tartanak, hogy a még szorosabb ellenőrzést ezt követően a különböző etnikai és vallási kisebbségek ellen alkalmazzák majd (egyre többször jelenik meg híradás táborokban élő, úgynevezett terroristákról és idegen elemekről, amely alatt elsősorban a nyugati területeken élő muszlim ujgurokat kell érteni), de az is előfordulhat, hogy az állami szinten fenntartott feketelistákon szereplő személyeket (utazókat, turistákat, ellenzéki aktivistákat, stb.) tartják majd jobban szemmel ennek segítségével – nem beszélve arról, hogy az adatbázisokhoz potenciálisan akár egyes hackerek is hozzáférhetnek majd, akik számára nagy zsákmányt jelentene egy ilyen adathalmaz jogosulatlan megszerzése.

A nyugati híradások szerint a kínaiak körében is egyre nagyobb az ellenállás az arcszkennelési eljárásokkal szemben, bár ezt meglehetősen nehéz konkrét adatokkal alátámasztani. Nem fér azonban kétség ahhoz, hogy a központi kormányzatot ez nem hatja majd meg, így nem fognak alábbhagyni ezen törekvésekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!