Berta Sándor

Európa már elbukott a mesterséges intelligencia versenyben

Ahelyett, hogy legnagyobb amerikai cégekkel általánosan versenyeznénk, inkább szűk témákra koncentrálva, réspiacokon kell próbálkozni.

Egyes vélemények szerint az Európai Uniónak néhány konkrét területre kellene összpontosítania. Cédric Villani francia képviselő, a francia mesterséges intelligencia stratégia kidolgozója egy szakmai beszélgetésen leszögezte, hogy a kontinensnek a technológia területén már csak olyan alkalmazásokkal lehet esélye, amelyek a professzionális és különleges adatokkal foglalkoznak. A szakember kiemelte, hogy az Amazon, a Apple, a Facebook és a Google által kifejlesztett mesterséges intelligencia megoldások általánosságban véve a legjobbak a piacon kapható termékek és szolgáltatások közül. Villani szerint ezek a rendszerek elsősorban a felhasználói dizájn szempontjából kiválóak.

Az európai cégek elsősorban a személyes adatok gyűjtésében és kielemzésében vannak hátrányban a konkurens amerikai cégekkel szemben. Az adatvédelem hagyományosan erősebb Európában, tehát a kontinens társaságai eleve hátrányban voltak ezen a területen. Éppen ezért jelenthet megoldást azt, ha a kontinens vállalatai inkább néhány specifikus területre összpontosítanak. Példát is mondott ezekre: szerinte jelenleg a legjobb fordítói platform a német DeepL, míg a legjobb környezetvédelmi szennyezéseket felügyelő megoldás francia fejlesztés. De ez csak két, inkább kivételnek számító példa, mert alapvetően az európai vállalkozások a marketing és a PR területén alaposan le vannak maradva az amerikai vetélytársaik mögött.


Villani úgy látja, hogy a tavaly május óta hatályos új európai uniós adatvédelmi rendelet (GDPR) nem fogja akadályozni egy európai mesterséges intelligencia megjelenését és elterjedését. Az adatvédelem nélkül a bizalom elveszik, ezért a GDPR biztonsági hálóként szolgálhat a mesterséges intelligencia kutatás számára.

A francia mesterséges intelligencia stratégiában külön fejezet foglalkozik a technológia és a környezetvédelem kapcsolatával, valamint a lehetséges társadalmi következményekkel. Villani hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia - a használt nagy teljesítményű hardverek miatt - már jelenleg is rendkívül sok energiát fogyaszt. Mindez hosszú távon nem tartható fenn, fontos, hogy az energiahatékonyságot sikerüljön növelni. Emellett az emberek is egyre többet kell tudjanak a technológiáról, amely már most is jelentős mértékben befolyásolja őket, például botok segítségével. Szintén nagyon sok függ attól, hogy milyen adatbázisokkal képezik ki az adott mesterséges intelligencia rendszert és így az milyen példákat fog követni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #20
    Hazugság.
  • ostoros #19
    Ha pedig nincs központi szerv, Szomália van. Ott mindenki azt csinál, amit akar, nincs központi hatalom, ha akarsz rabszolgát tartani, vehetsz, senki nem akadályoz meg, ha akarsz kábszer ültetvényt csinálni, megteheted, ha van rá haderőd, kiirthatsz falvakat, nem lesz megtorolva.

    A korrupció pedig úgy néz ki, hogy kétféle korrupció létezik.
    A keleti, ahol az számít, ki kit ismer.
    A nyugati, ahol az számít kinek van több pénze. Ezt hívjuk lobbizásnak. Ez a nagyvállalati érdekek terepe.
    Nyugatról nagyon nyomják a saját típusú korrupciójukat, miközben elítélik a másik típusút, mert ahhoz nem tudnak hozzáférni! Egy percig nem kell bevenni, amikor az itteni korrupció zavarja őket. A húsos fazéktól való távolság zavarja őket.
    Nekünk az lenne a legjobb, ha egyik sem lenne, de az lehetetlennek tűnik.
    Szóval ha választani kell, inkább a keletire szavazok, mert a nagyvállalati érdek bedarálja a hazai érdekeket, míg a másik provinciálisabb, hogy úgy mondjam. Ezzel le is írtam a magyar politikai helyzetet.

    Egyébként hazánkban a kettő keveréke megy valójában, mindkettőnek megvan a saját terepe, ezért is olyan elnéző az EU, mert fúj-fúj Orbán, de azért a manit csöndben zsebre teszi a nyugati tőke, amit innen ki tud bányászni.
  • Sydra #18
    Amiket felsoroltál mind látványosan jobban és olcsóbban működnek magán alapon. Az ilyen eszmefuttatások, amit most elkezdtél mindig azzal végződnek, hogy valójában más munkáján és pénzén akarsz magadnak szolgáltatásokat vásárolni.
  • Cat #17
    "szétválasztjuk az államot és a gazdaságot"
    Álomvilágban élsz. Az energiacégeknél kapásból nemzetbiztonságról is szó van, a közlekedési cégeknél versenyképességről, a postának csomó olyan feladatot el kell végeznie, amit egy futárszolgálatnak nem, az egészségügyben a magáncégek kimazsolázzák a legfizetőképesebb réteget, miközben amint drága lesz a dolog (pl. rák) máris felteszik a kezüket... és még ott van az oktatás, a távközlési frekvenciák stb. Az állam feladata rég nem csak a rendfenntartás.
  • Sydra #16
    A korrupció az állam természetéből fakad. Ha van egy központi szerv, ami büntetlenül kezdeményezhet erőszakot bármelyik polgára ellen, akkor annak az a természetes következménye, hogy sok ember a hatalom kegyeit kezdi el keresni ilyen-olyan módon, hogy az állam az ő érdekében lépjen fel és ne mások érdekében. Ezt úgy lehet orvosolni, hogy egyrészt szétválasztjuk az államot és a gazdaságot (mint anno az államot és az egyházat), másrészt az alkotmányban szigorúan korlátozzuk az állam jogkörét olyan tekintetben, hogy mi az a néhány kivétel, amikor jogosult erőszakot kezdeményezni.
    A korrupció a gyakorlatban meg sokszor nem úgy néz ki, hogy a szent életű politikust ostromolják a az alvilági lobbisták, míg végül beadja a derekát. Sokszor a politikusok tesznek visszautasíthatatlan ajánlatokat konkrét cégeknek, zsarolással meg túlfizetett állami megrendelésekkel megtámogatva.
  • ostoros #15
    Aham. Csak a vállalatok nem hagyják békén az államot... tudod... kellenek nekik a rájuk szabott törvények, meg a rájuk szabott minimálbér, meg a rájuk szabott adózás, stb. stb. stb.
  • Sydra #14
    "még nem nyalnak be eléggé az államok a vállalati érdekeknek"
    Én szabad piac párti vagyok. Ha az állam benyal a vállalatoknak az nem szabad piac. A vállalatokkal semmit nem kell csinálni, csak békén hagyni őket!
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2019.02.06. 21:52:03
  • Sydra #13
    "a politikusakat a vállalkozók pénzelik, tehát amikor egy politikus hatalomra kerül, akkor az őt pénzelő cégek és érdekcsoportok érdekei mentén fog működni és gazdasági lépésket tenni."
    Bárkinek az érdekeit nézi a politikus az rossz és korrupt. A politikusnak semlegesnek kellene lennie. Az összes célja az legyen, hogy az állam területén ne legyen erőszak, rablás, csalás, meg tömegkatasztrófa! Minden más nem a politikus dolga, hanem az állampolgároké, mert ők saját hatáskörben gyorsabban és olcsóbban meg tudják oldani.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2019.02.06. 21:52:34
  • ostoros #12
    Ez pedig pontosan így van, nem is értem, mit akar Sydra, még nem nyalnak be eléggé az államok a vállalati érdekeknek, vagy mi van???
  • ostoros #11
    Ez az amit nem szabad tenni, köszönjük, hogy ismertetted.
    A világ működése az embereket kell szolgálja cégek helyett, mert azok meg csak a profitot szolgálják, sokszor az emberek (és a környezet) rovására.