Gyurkity Péter

Olvadóban van a Samsung telefonos előnye

A kínai gyártóknak kedvez a globális piac lassú szűkülése.

A Nokia egykori lehanyatlása óta a dél-koreai Samsung vezető helyéhez szokhattunk hozzá, legalábbis az okostelefonok piacán, itt pedig az elmúlt években sem változott a helyzet, bár a cég előnye folyamatosan olvad, miközben a kínai gyártók egyre erősebbé válnak. Egy friss összefoglalóban szépen kivehető a trend, ami hamarosan komoly változásokhoz vezethet.

A Counterpoint Research tette közzé saját elemzését, amelyben a harmadik negyedéves eredményeket összegzik számunkra, nemcsak az okostelefonok, de a hagyományos készülékek szegmensét illetően is. Ebből kiderül, hogy a Samsung továbbra is az első helyen áll, azonban már csak az okostelefonok 19 százalékát tudta megőrizni magának, miközben annak idején itt még globálisan is 30 százalék felett álltak. A kínai Huawei egyértelműen a második a maga 14 százalékos részesedésével, míg az Apple már csak a harmadik 12 százalékkal, bár az Egyesült Államokban ők szintén őrzik első helyüket (ott még 39 százalékon állnak). Európában erősebb a Samsung előnye, itt 31 százalékkal vezetik a rangsort, a Huawei azonban már itt is második, mégpedig 22 százalékkal.


A globális okospiac egyébként 5 százalékkal szűkült a 3 hónapos időszakban (az előző év hasonló időszakához képest), világszerte összesen 380 millió készüléket szállítottak le. Minden régió csökkenést mutatott, ám az indiai piac már megelőzte az amerikait, miközben az első helyen álló kínai régió szintén csökkenőben van. Ami a gyártók növekedését illeti, itt egyértelműen a HMD Global az első, amely a Nokia-telefonokkal igyekszik megkapaszkodni – az ő eltérő megoldásaikról mi is folyamatosan beszámoltunk. A hagyományos mobiltelefonoknál az iTel áll az első helyen, a HMD azonban holtversenyben van velük 14 százalékkal, míg a harmadik Jio után a Samsung csak a negyedik helyre volt jó, 8 százalékkal.

Érdekes módon itt a Közel-Kelet és Afrika (MEA) növekedett a leggyorsabb ütemben, utánuk Latin-Amerika következett alig 3 százalékos lendülettel. A teljes piac szintén 3 százalékkal bővült, viszont összesen csak 112 millió mobilt szállítottak le, ami jól jelzi az okostelefonok előnyét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andrevv #6
    Az teljesen abszurd gondolat, hogy az emberek szándékosan kis akkut akarnának ami csak 1 napig bírja szusszal és hogy akkora legyen amit zsebre sem lehet tenni. Az olyan, mintha én egy olyan elektromos autót szeretnék, ami max 50 km-t tud megtenni egy töltéssel, ne lehessen cserélni az akkut, kelljen leadni a roncstelepre 2 év után és ne férjen be a garázsba. Ez nem teljesen logikátlan?
  • zola2000 #5
    Csak minimális réteg igény van rá. Legutóbb az apple próbálkozott 4 colos mini iphoneal pár éve, voltak akik követték, csak nem fogytak és kikoptak a piacról.
  • M2 #4
    Itt úgy látszik, hogy van igény még kisebb telefonokra is:

    https://www.kickstarter.com/projects/jellyphone/atom-world-s-smallest-4g-rugged-smartphone

    Szerintem a gyártók azért csinálnak csak hatalmas telefonokat, mert azokért több pénzt el lehet kérni: "Nézd, kicsit drága, de mekkora nagy kijelzőt kapsz!".
    A kínai gyártók meg nem értik a nyugati piacot és igényeket, ők csak másolni tudnak.
  • takysoft #3
    A gyártók épp azt kínálják, amit az emberke akarnak :)

    A cikkre visszatérve egy érdekesség, amit nem nagyon említenek amúgy.

    A grafikonon látható Oppo és vivo márkák (a Realme-vel és a Oneplus-szal együtt) a BBK Electronics nevű cég leányvállalatai (hogy a Honor is a Huawei-é)

    Ha ezeket összesítjük, akkor 16%-kal elég egyértelmű műsodikak amúgy.
    Utoljára szerkesztette: takysoft, 2018.11.29. 16:48:29
  • Cat #2
    "Az emberek többsége kisebb okostelefonokat akar nagyobb akkuval."
    Te így gondolod. A fórumos hozzászólások is megtámogatnak ebben a véleményedben. Eközben a telefoneladások nagyon nem ezt mutatják. Hidd el, ha jelentős hasonló igény lenne, akkor mivel az okostelefonpiacon hatalmas a verseny, bőven lenne miből választanod.
  • Andrevv #1
    Az emberek többsége kisebb okostelefonokat akar nagyobb akkuval. Felfoghatatlan, hogy miért nem csinálnak ilyeneket. 4,5" max 5" minimális kerettel, lehet 1 cm vastag is csak legyen benne akkora cserélhető akku ami legalább 5 napig bírja. Egy jó árazással óriási siker lenne. Eddig a legközelebb a Redmi 4/4x, Lenovo P2 és esetleg az LG X Power-ek voltak legközelebb, de ezek is messze vannak az ideálistól.