Gyurkity Péter

Már csak a nagyoknak van hely a mobilpiacon

Három hónap alatt százmillió okostelefon kelt el Kínában, így aki ott erős, az erre a bázisra építve jó esélyekkel tör globális elsőségre. A Samsung visszaesése nagyon látványos.

A napokban egyszerre több felmérés is napvilágot látott, amelyek a különböző piacokat veszik közelebbről szemügyre, felsorolva a kiemelt pozíciókat elfoglaló gyártókat. A helyzet vegyes, a jól ismert nevek eltérő régiókban szerepeltek igazán jól, a Huawei azonban egy különleges fejlesztéssel szeretne javítani saját besorolásán.

A Canalys arról számolt be, hogy a legnagyobb piacon egyértelmű a Huawei vezető helye, bár itt alig 4 évvel korábban még a Samsung hódította el az első helyet. A változást jól mutatja, hogy a dél-koreai gyártó az első négyben sem szerepel, miközben a Huawei (többek között a külön népszerűsített Honor márka révén) a teljes piac 27 százalékát uralta, míg a második Oppo 21 százalékal volt kénytelen beérni. A harmadik helyre a Vivo futott be a maga 20 százalékával, míg a negyedik az amúgy új erőre kapó Xiaomi lett, 14 százalékos részesedéssel.


Az idei második negyedévben 104 millió okostelefont adtak el Kínában, ami 14,3 százalékkal haladja meg az első negyedévi 91 milliót, de 8 százalékkal elmarad a tavalyi második negyedévben elért 113 milliótól. Január-márciusban negyedéves összevetésben 20 százalékkal, éves szinten pedig 22 százalékkal volt kevesebb az értékesített készülékek száma. Egyre nehezebb a piaci verseny a kisebb gyártók számára. Az öt legnagyobb mobilgyártó együtt a piac 90 százalékát fedte le idén április-júniusban, míg egy évvel korábban 73 százalékra rúgott ez az arány.


Az Apple eközben az amerikai piacon szerepelt nagyon jól, itt a saját táboron belül az iPhone 8 Plus volt a legnépszerűbb modell. A Samsung Indiában futott be az első helyre, ami azért fontos, mert immár ez a második legnagyobb piac, vagyis kiemelt szerepet játszhat a további növekedésben. A Samsung 29 százalékot mondhatott magáénak a második negyedévben, míg a második Xiaomi szorosan mögötte volt, 28 százalékkal. A harmadik a Vivo 12, a negyedik pedig az Oppo lett, 10 százalékkal. A Huawei érdekes módon itt alig érzékelhető jelenléttel bír, a Honor telefonok révén ugyanis alig 3 százalékot kaparintottak meg.

Tavaly a mobiltelefonok értékesítése 4 százalékkal, 460 millió közelébe esett vissza és a következő negyedévekben csökkenő tendenciára számítanak az elemzők. A forgalom hanyatlásában közrejátszott, hogy a fogyasztók a legegyszerűbb telefonokról áttértek a középkategóriájú készülékek vásárlására, és nem tartják szükségesnek másik készülék beszerzését. Szerepet játszik az is, hogy az okostelefonok életciklusa erősen meghosszabbodott. A piac várhatóan csak akkor kezd ismét bővülni, amikor 2019 vége felé megjelennek az 5G készülékek.

Műszakilag a kihajthatóság lesz a következő érdekes téma, a hírek szerint a Huawei dobna elsőként piacra ilyen okostelefont. A Samsung esetében ez a Galaxy X, újabban pedig a Galaxy F néven jelzett típust takarja, az első fejlesztés azonban csak a jövő év elején bukkanhat fel – az majd csak ekkor derül ki, hogy melyik gyártó tudta megelőzni a riválisokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!