Gyurkity Péter

Tovább erősödik a Samsung, vergődik a HTC

A két gyártó között tovább növekszik a különbség, nem látni, hogy ezen mi változtatna.

Az utóbbi években hozzászokhattunk ahhoz, hogy (a Nokia hanyatlása után) a Samsung magabiztosan vezette az okostelefon-gyártók rangsorát, miközben a tajvani HTC egyre növekvő ütemben veszítette el korábbi lendületét, veszteséget veszteségre halmozva. A jelek szerint ez most sem változik meg, a két szereplő ennek megfelelő számokat tett közzé.

A Samsung a harmadik negyedéves jelentés előtt közölte a várható adatokat, amelyek további erősödést mutatnak. A bejelentés szerint a harmadik negyedben az értékesítésekből már 57,6 milliárd dollár folyhat be, ami éppen 5 százalékkal haladná meg az egy évvel korábbi eredményt, de az idei második periódushoz képest már 10 százalék feletti az eltérés. Dacára annak, hogy a Galaxy S9 nem produkálta a tőle várt számokat, a cég mégis javítani tudott pozícióján, ami annak köszönhető, hogy a Galaxy Note 9 már kifejezetten kedvező fogadtatásra talált a felhasználók körében. A profit 15,5 milliárd dollár körül lehet, ami 18-20 százalékos emelkedést jelentene.

A HTC a maga részéről a szokásos havi jelentést tette elérhetővé, amely ismét negatív számokat mutat meg nekünk. Szeptemberben ugyanis mindössze 40,6 millió dollár származott az értékesítésekből, ez csaknem 10 százalékos zuhanást jelent augusztushoz képest, az egy évvel korábbi adathoz képest azonban már 80 százalékos a visszaesés. Idén eddig 634 millió dolláros bevételt mutathatnak fel, ami 57 százalékkal alacsonyabb a tavalyi szinthez képest, de még mindig látnak némi reményt a fordulatra.

A nyár elején 1500 fős leépítést jelentettek be, ez a folyamat mostanra ér véget, tehát a következő hónapban már némileg javulhatnak a főbb adatok – nem látni viszont, hogy a cég mitől tudna ismét erőre kapni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JoeBee #7
    Total igazad van. M9-et kar volt kihagynod, velemenyem szerint a tokeletes mobiltelefon, minden teren. En is hasznalok napi szinten egy U11-et kijovetele ota, ez az elso szeria amire felhasznaloi szempontbol mar tudnek negativat mondani, a tobbire eddig nem. De ez koszonheto annak h bealltak a trend sorba es kovetik a marhasagot. Peldaul a teljesen uveg keszulek egy agyrem, azonnal eltorik, aluminium bolcso haz sokkal jobb. Lekerekitett besel less agyrem a masik hulyeseg, aki ezeket kitalalta az meg nem hasznalt telefont napi szinten, nem tudsz kenyelmesen egy szerencsetlen YT videot megnezni, mert tuti belenyulsz a kijelzobe es elnyomod. Ujjlenyomat, arcszkenner agyrem, semmilyen biometrikus azonositot nem adok ki gyartoknak. Ha ellopjak leszarom, veszel masikat. A baj az, hogy az adataidat felted, azok kepviselnek nagy erteket, nem az eszkoz. Az eszkoz potolhato. En alapbol maskepp kozelitenem meg az egesz mobil meg IoT szegmenst, en hordozhato adattarat csinalnek ami privat, sajatod, es barmely eszkozre azonnal csatlakozhatsz. Mindegy, sajnos latszik mar a HTC-n, hogy a Google lett az uj tulaj, elfelejtettek a celjukat es a HTC kultura kezdodo ertekeit, amit sajnalok. En drukkolok, es tamogatom oket minden uj keszulek vasarlassal, markahu leszek ameddig tenyleg nem gyoz meg a piacon valaki mas, de jelenleg meg nincs ilyen gyarto.
  • dyra #6
    A telcsik jók a marketing gyenge. Ez a vergődésük oka.
  • adam46 #5
    Nekem évek óta csak HTC telefonjaim vannak, jelenleg egy U11, előtte pedig M7, M8, 10 volt a sorrend. Szerintem a piac legigényesebb telefonjait rakják le az asztalra, mind design, mind szoftver terén, amikor telefont váltok gyakran megnézem a konkurenciát, de nem találok jobbat sosem. A HTC nagy hátránya, hogy kevés marketinget tolnak, plusz nem tudták tartani a versenyt a sok Kínai gyártóval, akik elárasztották a piacot az olcsó és gyakran gagyi telefonokkal. Plusz az sem tett jót, hogy szinte mindegyik tesztben el is temették az U12 Plus-t, a gombok miatt, holott PH topikban nem igazán panaszkodnak rá a felhasználók.
  • JoeBee #4
    Abszolut nem ertem ezt a vergodest a HTC-eknel, hiszen batran ki merem jelenteni, a vilag legjobb es leghasznalhatobb, nagyon tartos keszulekeket gyartanak. Es nem lepik el a piacot szarral, meg hulladek gagyi szeriakkal, mindig megprobaljak kihozni a maxot es a premiumot magukbol, allandoan szem elott tartva a hasznalhatosagot es felhasznalobaratsagot. Kicsit retro Apple feeling-em volt toluk mindig is, csak csatlakoztak ok is ehhez a barom versenyezzunk ki tud tobb kamerat, meg egyforma telefont csinalni hulyeseghez es trend-hez, es igy elvesznek a sullyeszotben azoka versenytarsak mellett, akik viszont ezt a hulye jatekot oriasi koltsegvetesbol jatszhatjak. Evek ota HTC szeriaim vannak, de software fejlesztes miatt rengeteg gyarto es tipusai fordul meg a kezunkben, HTC mindig is egyedi volt es a legszerethetobb. One M7 legendas, az elso "iPhone Killer" telo volt ami valoban lenyomta szinte minden teren a nagy almas rivalis aktualis keszuleket. Elso telo Dolby ket pozicios Beats hangrendszerrel, lezervagott alu szalcsiszolt case-el, 6 eve megy a telo gond nelkul, aksi csere persze mar volt.
    A baj szerintem az es ott csusztak el, hogy belementek a rivalizacioba, es elfelejtettek egyediek lenni es innovalni a maguk megoldasai szerint. Apple is ebbe esett bele Jobs elmenetele ota (RIP). Csatlakoztak a mass haboruhoz, a tegyunk tobb kamerat, 6+1-et mar, meg millio Megapixelt, mert a szamok alapjan dont a user. De ez egy teves haboru. Az apro otletes es egyedi megoldasoke a jovo hosszu tavon, minden olyan aprosage amitol a user nap mint nap emlekeztetve van, h bizony ez egy user kozpontu eszkoz, nem a profitra vagy a megapixel haborura mentunk ra, hanem te vagy a fontos, hogy minden este buszken es elegedetten tedd le a mobil keszuleked. Ha ezeket az ertekeket visszavennek, es kiszallnanak a versenybol, szivesen adnek akar duplajat egy uj zaszlos HTC-ert, hiszen tudom, hogy en leszek neki a legfontosabb, ezert gyartottak, es garantalt az elegedettsegem. Nos, Hajra HTC!
  • overseer-7 #3
    nekünk annál jobb minél nagyobb a verseny.. nem szabad, hogy a htc kiessen.. mert akkor drágábbak és szarabbak lesznek a telefonok..
  • takysoft #2
    A HTC-nek már vagy 10 éve csak évei vannak hátra.

    sokat segítene rajtuk, mondjuk, ha csinálnának pár jó telefont :S
    de ez nem erősségük sajnos...
  • M2 #1
    A HTC-nek már csak évei vannak hátra. Kár érte, mert nagyon régi szereplője az okostelefonos piacnak. :-(