Gyurkity Péter

Stagnálnak az okostelefonok, visszaszorulóban a PC

Az USA már most megmutatja nekünk a várható pályát.

A Pew Research közzétette szokásos felmérésének idei változatát, amelyben több érdekes számra hívják fel a figyelmet. A változó idők egyben magát a felmérést is frissítésre kényszerítik, a technológia területén azonban így is egyre több jel utal arra, hogy elértük a tetőpontot, innen már nem várhatunk hatalmas előrelépést.

A hivatalos közlemény szerint a felmérésbe bevont kategóriába tartozó amerikaiak (vagyis a 18 és 49 év közöttiek) 99 százaléka rendelkezett mobiltelefonnal, ugyanúgy, ahogy azt 2 évvel korábban regisztrálták. Összesen 89 százaléknak volt már internetelérése, míg az okostelefonok arányát 77 százalékban, a közösségi hálózatok penetrációját pedig 69 százalékban határozhatjuk meg. Eközben azonban a PC-tulajdonosok aránya visszaesett, hiszen ez idén 73 százalék volt, míg 2016-ban még 78 százalékot mértek, ami arra utal, hogy a hagyományos asztali és mobil számítógépek fokozatosan mennek ki a divatból.


A fenti számok azt sugallják, hogy kimerülőben van a korábbi lendület, ami az asztali PC-k területén jó ideje egyértelmű. Ebben persze továbbra is szerepet játszik az ár, hiszen az előbb említett arányok a jómódúak körében a legmagasabbak, az évente 75 ezer dollárnál többet keresők állnak itt az élen, miközben a a gyors otthoni elérést nélkülözők leggyakrabban a túl magas árat hozzák fel elsődleges indokként. Az idősebbek persze továbbra sem mozognak teljesen otthonosan az IT területén, míg az Egyesült Államokban a vidéki, a városoktól távolabbi régiók infrastruktúrája is szerepet játszik ebben. A főbb számok persze Európa számára is tanulságosak, a jelek szerint forradalmi változásra, hatalmas lendületű növekedésre már nem számíthatunk, itt már az okostelefonok szegmensében is kimerülőben vannak a piaci tartalékok.

A kizárólag telefonos internettel rendelkezők aránya 12-ről 20 százalékra ugrott 2 év alatt, a Pew ennek alapján azon gondolkodik, hogy a kérdéseket is módosítani fogják, hogy jobban illeszkedjenek az új trendekhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gosub #8
    Az eredeti cikkben nincs szó PC-ről, mindenhol desktop/laptop computer van.
  • ninet99 #7
    @cairo jack Ezzel hogy nem fejlodnek a pc alkatreszek nemigazan ertek egyet. evrol evre kb ugyanannyi a fejlodes szerintem (nyilvan tervezett). habar ha te a cpu orajelet nezed csak akkor elhiszem hogy nem latsz fejlodest. kb 2evente megduplazodik a teljesitmeny a felvett amperhez viszonyitottan. 3 eves gepem 90w idle, mostani 20w. Terhelve 380w, mostani 200w, es kb dupla akkora a teljesitmeny (persze a 200w-os javara :)).
    Utoljára szerkesztette: ninet99, 2018.10.05. 17:12:46
  • M2 #6
    Legszebb az utolsó sor, mert akkor a tablet és az okostelefon is PC!
  • cateran #4
    Errm huhh? PC - personal computer...Szoval igen, a laptopok is azok meg a macek is es igen a raspberryd is
    "Definition - What does Personal Computer (PC) mean?
    A personal computer is a general-purpose, cost-effective computer that is designed to be used by a single end-user. Every PC is dependent on microprocessor technology, which allows PC makers to set the entire central processing unit (CPU) on a single chip.

    Businesses make use of PCs to perform tasks like accounting, desktop publishing and word processing as well as to run database and spreadsheets. At home, PCs are mainly used for multimedia entertainment, playing PC games, accessing the Internet, etc. Even though PCs are intended to use as single-user systems, it is normal to connect them together to create a network, such as a local area network (LAN).

    A PC can be a microcomputer, desktop computer, a laptop computer, a tablet PC or a handheld PC."
  • M2 #3
    Én már azt se tudom, hogy mi pontosan a PC. Csak az asztali számítógépek? Csak az x86+Win alapúak vagy a Mac-ek is? A Win-es, Inteles laptopok azok PC-k? A mini dobozkák, vagy amit Raspberry PI-ből építettem, az PC? ...
  • Pluskast #2
    Már megint a "haldoklik a pc" sztori. Istenem ha mindannyiszor lett volna egy ezresem amikor ezt hallottam már milliomos lennék.....
  • CairoJack #1
    Hát a Moore-törvény évek óta "halott", az Intel 2-3 éve semmi fejlesztést nem tud felmutatni, sőt, visszafelé fejlődik. Az AMD nagyjából beérte, de előrelépés már ott se nagyon van.
    A PC komponensek veszettül drágulnak (RAM, CPU, GPU, csak hogy az utóbbi pár évet említsem), miközben komoly teljesítmény növekedés nincs. Nem csodálom, hogy az emberek egyre kevésbé hajlanak új PC vásárlására. Maga a Windows 10 sem éppen vonzó a legtöbb embernek, és a hardver igénye egy évtizede nem változott.

    Maguk alatt vágják a fát a komponens gyártók, az árképzési politikájukkal erősen rásegítenek a jelenlegi trendekre.

    Az okos telefonok jobban fejlődnek minden más szegmensnél, és bár egy csomó mindenen még mindig jobb sokkal a PC, mára nagyon sok ember minden igényét képesek kiszolgálni ezek az eszközök. PC-t ma már inkább olyan felhasználók vesznek, akik vagy dolgoznak, vagy játszanak, vagy komolyabb módon el akarnak mélyülni a számítás technika világában.

    Amúgy nagyon remélem, hogy nem jutunk el oda ismét, hogy a PC egy luxus cikk legyen, ami egy új autó árával konkurál.