SG.hu·

A nagyoknak sem megy már olyan jól az okostelefonoknál

A nagyoknak sem megy már olyan jól az okostelefonoknál
A Samsungnál csökkenést, az Apple háza táján pedig stagnálást regisztráltak.

A napokban arról számoltunk be, hogy az utóbbi időben kifejezetten siralmasan szerepeltek az Xperia okostelefonok, ezt pedig most a Samsung, valamint az Apple legújabb negyedéves jelentése követte, amelyek ugyan sokkal szebb számokat mutatnak meg nekünk, a trend azonban jóval inkább rámutat az aktuális problémákra – egyik nagy szereplő sem lehet teljesen elégedett.

A Samsung Electronics saját anyaga természetesen a teljes anyavállalat konszolidált eredményeire helyezi a hangsúlyt, itt azonban érdemes végigfutnunk a számunkra érdekes részlegek önálló számain. A félvezetők üzletága például nagyon jól teljesít, itt a DRAM-chipek iránti igény révén csaknem 12 milliárd dolláros profitra tettek szert, míg a kijelzők területén – elsősorban az OLED-paneleknek köszönhetően – csaknem 1 milliárd dollárnál állt meg a mutató. Az okostelefonoknál 1,95 milliárd dollárt volt a profit, ez viszont alacsonyabb az egy évvel, valamint az egy negyedévvel korábbinál, ami a magyarázat szerint annak eredménye, hogy az olcsóbb készülékekből kevesebb fogyott, ez pedig ellensúlyozta a Galaxy Note 9 sikerét.

Az Apple eközben saját negyedik negyedéves pénzügyi jelentését tette most közzé, ebben pedig kiemelik, hogy immár 2 milliárdnál is több iOS-készüléket adtak el, miközben az iPhone-eladásokból származó bevételek 29 százalékkal ugrottak meg az egy évvel korábbi adathoz képest. A leszállított készülékek száma viszont inkább stagnált, az iPad-táblákból pedig egyértelműen kevesebb fogyott, ezen termékekből már csak 9,7 milliót szállítottak le a negyedév során, míg a telefonokból csaknem 47 millió fogyott. Az „egyéb” kategóriába tartozó kütyük, így például az okosórák, szépen növekedtek, a szolgáltatásokból származó bevétel pedig új rekordot jelent.

A cég továbbra is a legnagyobb profitra tesz szert, a riválisok ezzel nem tudnak versenyezni: 3 hónap alatt több mint 14 milliárd volt a tiszta profit, pánikra tehát nincs okuk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cefet2018. 11. 06.. 14:43||#2
Mekkora biznisz már a félvezető gyártás! És még sír a szájuk...
© M22018. 11. 06.. 12:18||#1
"A nagyoknak sem megy már olyan jól..."

Erről a nagymamám jutott eszembe, aki ha úgy látott meg, hogy az elmúlt hónapokban nem híztam öt kilót, akkor rögtön jött a szöveggel, hogy "jajj de lefogytál kicsikém, eszel te rendesen?"