Berta Sándor

Komoly infrastruktúra kell az önvezető hajókhoz

Az automatizált, távirányítású vagy teljesen önállóan közlekedő vízi járművek jelenthetik a jövőt.

A tengeri közlekedésben egyre nagyobb lesz az automatizáltság, ez pedig elsősorban a érzékelők terén létrejött fejlesztéseknek, az azonnali beavatkozásra képes biztonsági rendszereknek és a mesterséges intelligencia, valamint a digitalizálás területén megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően valósul meg - ez derült ki abból a válaszból, amelyet a Német Szövetségi Közlekedési Minisztérium adott az FDP parlamenti frakciójának kérdésére. A kabinet álláspontja szerint a magas fokúan automatizált, a távirányított és a teljesen önállóan közlekedő hajóknak komoly hatásuk lesz a teljes tengeri ágazatra. Ugyanakkor egyelőre még megbecsülni sem lehet, hogy az első ilyen jellegű, részben vagy teljesen automatizált vízi járművek mikor állnak majd forgalomba. Ennek ellenére Berlin minél előbb szeretne kijelölni megfelelő területeket az autonóm hajók tesztelésére.

A teljesen automatizált hajózás elsősorban azokon a településeken lehet megfontolandó alternatíva, amelyeknél erős a vízi úthálózat khasználtsága. Ilyen város például Berlin, valamint az Elba alsó szakaszán található Hamburg és Cuxhaven. Ugyanakkor vannak még jogi akadályok is, módosítani kell például a Nemzetközi Hajózási Szervezet szabálygyűjteményét.

A kérdéssel Norvégia is kacérkodik, náluk az első ilyen fecske, illetve tesztváros Trondheim lehet. A közeli fjordokban kutatási intézmények, hatóságok, kikötőigazgatóságok, egyetemek és magáncégek működnek együtt szorosan azért, hogy az elsők között legyenek jelen az új piacon, amely rendkívül kifizetődőnek ígérkezik. Az első önálló teherhajó néhány éven belül állhat munkába. A két norvég cég által épített Yara Birkeland kezdetben saját legénységgel fog munkába állni, 2019-ben valósulna meg a távirányítás, 2020-tól pedig teljesen önálló tevékenykedhetne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • regelek5 #4
    "nyugodtan szitava lohetnek mindenkit aki a fedelzeten van" - Hát persze, mert az csak úgy megy. Ja, nem.
  • kvp #3
    A tengerjaro hajok nagyok es lassuak, ezert nem lehet elfutni es elbujni veluk. Ha nincs szemelyzet, akkor nincsennek tuszok, a tulajdonos fegyveresei pedig amint odaernek nyugodtan szitava lohetnek mindenkit aki a fedelzeten van. Egyszeruen nem erne meg elteriteni a jarmuvet.

    Viszont a cikk nem errol szol hanem kis kikotoi es varosi hajokrol. Hamburgban a vizibuszokon mar csak kormanyos van, magnessel kot ki es hidraulika teszi ki a lejarohidat. Az utolso ember is kivalthato, de minimum tehermentesitheto lenne automatizalassal.

    Viszont ilyen forgalmas varosi kornyezetben sok es bonyolult szenzor kell, nem eleg a radar + gps mint egy oceanjaronak. Raadasul eloszor inkabb egy allovizen lenne erdemes probalkozni, mert ott ha leall a vezerles kevesebb kart tud tenni a sodrodo hajo mint egy gyorsabb mozgasu folyon. Szerintem tengeri kikotok emberektol elzart reszen van esely eloszor ilyen jarmuveket latni, aztan mar utasokkal egy tavi vizibusz lenne a kovetkezo realis felhasznalas. A masik irany pedig a nagy oceanjaro teherhajok automatizalasa, de a cikk nem ezekrol szol.
  • Omega #2
    A kalózoknak a legénység nagy érték, mert váltságdíjat kérhetnek érte, a hercehurca inkább a legénységről szokott szólni nem is magáról a hajóról és az áruról, feltételezem, hogy a váltságdíjként megszerezhető pénzek is nagyobbak, mintha értékesíteniük kellene a zsákmányt. Hiába ér millió eurókat a szajré, hogyha nehéz rá normális vevőt találni. Ha valami probléma lesz egy ilyen hajón megy érte a hadsereg, mint ahogy most is, egy legénység nélküli hajó a kalózoknak kifejezetten kedvezőtlen. (Meg a munkavállalóknak is.)
    Utoljára szerkesztette: Omega, 2018.07.27. 18:22:44
  • Csaba161 #1
    Ekkor a kalózoknak már a legénységgel se kell törődnie...