Berta Sándor

A Szilícium-völgy fejlesztéseire vadászik a Deutsche Bank

A német pénzintézet Berlin és London után ezúttal a tengerentúlon hozott létre fejlesztési központot.

A Palo Altóban kialakított innovációs laboratórium lehetővé teszi az új technológiák megvizsgálását és továbbfejlesztését azért, hogy azokat utána a saját termékekben, szolgáltatásokban és belső eljárásokban lehessen felhasználni. Emellett az új centrum erősítheti a bank innovációs erejét, valamint a startupokhoz fűződő üzleti kapcsolatait.

A Szilícium-völgyben a Deutsche Bank az IBM-mel dolgozik együtt. Az IT-konszern erőforrásokkal, szakértelemmel és üzleti kapcsolatok közvetítésével támogatja a pénzintézet projektjeit. A megnyitón megjelent John Cryan, a Deutsche Bank társ-vezérigazgatója és Kim Hammonds ügyvezető igazgató, s az eseményen egyúttal 15 olyan startupot is bemutattak, amelyek nagy érdeklődést mutattak a pénzintézettel való együttműködés iránt. Jelen voltak még a befektetői cégek képviselői, illetve a bank és a technológiai partnereinek az ügyfelei. A startupok számos ötletet mutattak be, ezek között volt egy olyan szoftver is, amely a dokumentumokban lévő adatokat elemzi, továbbá egy személyazonosságokat ellenőrző portál.

A Deutsche Bank innovációs laboratóriumi csapata már 2014 óta jelen van a Szilícium-völgyben és a szakemberek az elmúlt években több mint 500 startup képviselőivel találkoztak. Az érdekesebb ötletekkel rendelkezőket bemutatták a pénzintézet üzleti munkatársainak, akiknek feladata az egyes technológiai megoldások megvizsgálása és továbbfejlesztése. A három innovációs laboratórium Deutsche Bank Labs néven működik és a projekt része a pénzintézet 2020-as stratégiájának. A bank a következő öt évben akár 1 milliárd eurót is befektetne digitális programokba.

Kim Hammonds közölte, hogy a Szilícium-völgyben létrehozott innovációs laboratórium segíthet majd nekik abban, hogy az ügyfeleiknek új, illetve továbbfejlesztett termékeket és szolgáltatásokat kínálhassanak. Emellett hatékonyabban végezhetik a munkájukat, s erősíthetik a helyi innovációs és a befektetési közösségekkel kiépített kapcsolataikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!