SG.hu·

Többet költene kutatás-fejlesztésre a Samsung

A dél-koreai vállalat a jövőben további cégeket vásárolna fel és ezzel párhuzamosan több pénzt költene marketingre, új technológiákra, kutatásra és fejlesztésre. A többi nagy tech-céghez hasonlóan hatalmas készpénzállományon ülnek.

Ezt Lee Sang-hoon, a Samsung Electronics elnök-vezérigazgatója jelentette be egy szöuli elemzői napon. Ez volt az első ilyen rendezvény 2005 óta. A felvásárlásokkal erősítenék a meglévő részlegeket, új tehetségeket toboroznak és új lehetőségeket aknáznak ki. A társaság 2010 óta több mint egymilliárd dollárt költött 14 felvásárlásra, ami Lee Sang-hoon szavai szerint "kicsit konzervatív" viselkedés. A vállalat jelenleg kereken 50 milliárd dollár készpénztartalékkal rendelkezik, ez tőzsdei értékének körülbelül a 20 százaléka. Mindez oda vezetett, hogy a befektetők panaszkodni kezdtek a parlagon álló pénz miatt, és az új stratégiával a menedzsment ezt a csoportot akarja elhallgattatni.


A cég a semmiből teremtette meg a Note kategóriát

"Azt tervezzük, hogy az éves készpénzforgalmunk jelentős részét befektetésekbe, illetve kutatásba és fejlesztésbe fektetjük, hogy biztosítsuk a jövőbeli növekedést és a befektetők bevételeit" - jelentette ki Lee Sang-hoon. Emellett az idén az osztalék a tavalyi kétszerese, 0,5 százalék helyett 1 százalék lehet. A jövőben három évenként felülvizsgálják majd az osztalékot, hogy reagáljanak az üzleti viszonyok változásaira.

A tervek alapján a 2013-as pénzügyi évben 14 milliárd dollárt fog költeni a Samsung kutatásra és fejlesztésre. (Összehasonlításul: 2010-ben ez az összeg 8 milliárd dollár volt.) A jövőben kiemelt fontosságú lesz a szoftverek területe. Jelenleg a cég életében még a hardverek fejlesztése a meghatározó. Ezzel párhuzamosan folyamatosan változik a stratégia: amíg korábban a dél-koreai gyártó arra koncentrált, hogy a meglévő piacokon szerezzen részesedést, addig a következő években a cél új piacok létrehozása lesz. JK Shin, a Samsung IT- és mobil kommunikációs ügyekért felelős elnök-vezérigazgatója példaként említette a phablet piacot.


Az újdonságokhoz befektetésekkel, partnerségekkel, felvásárlásokkal és cégalapításokkal jutnának

"Amennyiben a termékekek összetettebbek lesznek, akkor nő a szabadalmi viták száma és ezzel együtt a kockázat is" - tért ki végül Lee Sang-hoon a szabadalmakra, amikbe szintén komoly összegeket fektetnek. 2010 óta működik a szellemi tulajdoni ügyekkel foglalkozó központi részlegük, ahol jelenleg körülbelül 600 munkatársuk dolgozik. Az ő munkájukat már a termékfejlesztés tervezési szakaszába bevonják. A társaság saját operációs rendszerét továbbra sem hanyagolja, ami a tervek szerint okostelefonokon, televíziókon és más eszközökön egyaránt zökkenőmentesen működik majd. A felvásárlásokra jó példa, hogy a társaság nemrég tulajdonrészt szerzett a különösen ellenálló Gorilla üvegeket gyártó Corning cégben. A Booz & Company október végi anyagából kiderült, hogy a Volkswagen mellett a Samsung költi a legtöbbet, 10,4 milliárd dollárt, az innovációra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Papichulo2013. 11. 12.. 19:51||#8
Ez a kep csak egy a 132 hasonlo oldalbol. Nyugodtan olvasd el a szovegeket is, foleg az also piros keretest, ahol arrol irnak, hogy min kene valtoztatniuk, hogy jobban hasonlitsanak az iOS-re! Itt mar nem csak par ikonrol van szo, hanem az Apple termekenek teljes, tudatos es reszletes masolasarol - nem csoda, hogy "szigoruan bizalmas" kategoriat kapott.
© Vol Jin2013. 11. 12.. 18:55||#7
Szerintem baromira másképp néz ki. A hasonlóság annyi, hogy 5 sor és 4 oszlop van mindkettõben, ami a képernyõ arányaiból adódik. Az, hogy az óra ikonja egy stilizált óra, a naptáré meg egy naptár, az üzeneteké meg egy boríték, persze lehet 600 oldalt is leírni, például, hogy a naptár színe fehér, de könyörgöm, egy papírnaptár milyen színû szokott lenne? Ha meg a fényképezõgép ikonja fényképezõgépet stilizál, akkor úristen mi van. Egy vízilónak vagy egy zsiráfnak kellene ott lenni? Persze, hogy fényképezõgépnek, hiszen ez utal a funkcióra. Ez totál debileknek való érvrendszer, amibe csak egy jogász tud belelátni valamit, amit éppen szeretne.
© zola20002013. 11. 12.. 18:54||#6
Na igen, ami jó azt szokás másolni.

(bár ilyen alapon a metro felület a wii rendszer menüje továbbfejlesztve ; )
© Papichulo2013. 11. 12.. 08:56||#5
Nem az volt a durva, hanem, hogy ez az osszehasonlitas 132 oldalon keresztul zajlott… sok energiat fektettek bele, hogy minel huebben masolhassanak, holott erre nem is biztos, hogy szukseg lett volna.
© fergusonpapa2013. 11. 11.. 23:58||#4
Forma, elrendezés, minden copy. Mi véletlen hogy a többi androidos teló máskép nézett ki 😊
© caius marius2013. 11. 11.. 22:51||#3
Hajrá Samsung, csak így tovább!
© Vol Jin2013. 11. 11.. 19:10||#2
Hú de borzasztó, hogy a Samsung telefonján is vannak ikonok.
© fergusonpapa2013. 11. 11.. 18:49||#1
Ezért érdemes

http://cdn1.appleinsider.com/samsung_v_apple_131_gallery_post.jpeg