Berta Sándor

A virtuális valóságra készül a Facebook

Mark Zuckerberg Berlinbe látogatott és számos témáról beszélt. A szöveg- és képmegosztás után a videók tömegessé válását várja, a mesterséges intelligenciára pedig nem veszélyként, hanem lehetőségként tekint.

"A Brandenburgi kapunál futottam, 20 év után először újra hóban. Amikor egy városba jövök, akkor a futás segít abban, hogy alkalmazkodni tudjak az időzónához és lehetőségem legyen megismerni az adott települést. Nem először vagyok Berlinben, szeretem a várost: fiatalos, ugyanakkor sok érdekes múltbéli dolog is van itt, elég csak az újraegyesítésre gondolni. Sok szempontból Berlin számomra szimbóluma annak, ami a Facebooknál is a küldetésünk: összehozni az embereket és kapcsolatot teremteni köztük. Berlin emellett az egyik legélhetőbb startup-környezetet jelenti Európában, sőt, világszinten is kiemelkedő, a Szilícium-völgyben is komolyan veszik. Természetesen Kalifornia egyedi és a német fővárost nem lehet vele összehasonlítani, de nem lepne meg, ha itt belátható időn belül egy hasonló ökorendszer épülne ki. Több berlini startup-céggel is együttműködünk: ilyen a Wooga, a Dubsmash, s akkor ott van még a Soundcloud is" - jelentette ki a Facebook vezérigazgatója.


Mark Zuckerberg szerint gyakran elhangzik, hogy egyszerűbb előrejelezni, hogy mi lesz 10 vagy 20 év múlva, mint azt, hogy mi várható 3 év múlva. Vannak teljesen egyértelmű trendek, például, hogy a mesterséges intelligencia tovább fog fejlődni és a jövőben még több betegséget tudunk majd meggyógyítani. Az igazi művészet azonban azt látni, hogy miként jutunk el odáig. Szerinte a virtuális valóság fontos technológia lesz és eljött az ideje a befektetésnek, de azt nem lehet tudni, hogy milyen sokáig fog tartani, amíg az új ökorendszer kiépül. Ez tarthat 5, 10, de akár 20 évig is. Úgy véli, hogy legalább egy évtizedet kell várnunk, hiszen ennyi időbe telt az is, amíg az okostelefonokból tömegpiac lett. A Blackberry-t például 2003-ban vezették be és az egymilliárd eladott eszközt csak 2013-ban érték el.

Az Oculus Rift szemüvege 2 milliárd dollárt ért számukra, de szerinte a Samsung Gear sokkal nagyobb darabszámban fog elkelni. A Facebooknak az egészből csak a technológia a fontos, a virtuális valóság elterjesztése. "Mi leginkább a szoftver iránt érdeklődünk, de egy új platform fejlesztésekor van egy olyan pont, amikor a hardverrel és a szoftverrel egyaránt foglalkozni kell. Ezért keresni kell egy céget, amely valóban jó hardvereket tud készíteni és egy másikat, amely jó szoftvereket fejleszt. Minden annyira gyorsan változik, hogy az ember azt kívánja, össze tudja kötni az egyes lépéseket. Ezért foglalkozunk a hardverrel is, még akkor is, ha hosszú távon a szoftverek területén akarunk szerepet játszani."

Mindezek ellenére Zuckerberg szerint a Rift a fogyasztók számára bőven megéri a tízszeres árkülönbséget a Gearrel szemben. "A virtuális valóság egy nagyon intenzív vizuális élmény, de csak a legnagyobb teljesítményű PC-vel lehet élményszerű tapasztalatokat szerezni. Az Oculus Rifttel nem csupán körül lehet nézni, hanem eközben a kezünkkel valós időben meg is lehet munkálni dolgokat. Amikor valaki asztaliteniszezik vagy mással kapcsolatba lép, akkor az egésznek kellően gyorsnak kell lennie, ehhez pedig megfelelő számítási teljesítményre van szükség."


"Két trendre számítunk. Az egyik az, hogy az emberek közvetlen kifejezési lehetőségeket keresnek. Ha megnézzük a 10 évvel ezelőtti világhálót azt látjuk, hogy a felhasználók elsősorban szövegeket osztottak meg, ma pedig sok fotót. A következő lépés a sok videó lesz, s egyszer eljön majd a virtuális valóság chat is. de nem tudom, hogy ez mikorra valósul meg. A kihívást az jelenti, hogy a megoldásnak láthatóan jobbnak kell majd lennie a videokonferencia-beszélgetéseknél, azért, hogy megérje az egész befektetés. De egy egyszerűbb verziót viszonylag gyorsan meg lehetne alkotni."

"A másik trend az egyre nagyobb teljesítményű platformok létrejötte. A kezdetekkor még épület méretű szerverek voltak, majd jöttek a PC-k, most meg elérhetők a telefon méretű számítógépek. Én hiszem, hogy minden 10-15 évben jön egy új platform. A virtuális valóság erre az egyik legígéretesebb jelölt. Az emberek hajlamosak arra, hogy az újonnan felbukkanó technológiák miatt aggódjanak. Attól tartanak, hogy magányosak lesznek, ha sok időt töltenek egy új technológia megismerésével, ahelyett, hogy egymással beszélnének. De az emberek alapvetően társas lények, ezért úgy vélem, hogy egy technológia, amely nem segít nekünk, az a valóságban sem fog elterjedni" - ecsetelte a menedzser. A Facebook vezetője közölte, hogy a végső cél olyan szemüvegek megalkotása, amelyek úgy néznek ki, mint az átlagos modellek, de teljes élményt kínálnak.

Munkájáról szólva három szintet említett. Az elsőt azok a termékek jelentik, amelyekre ma szükség van: ez a Facebook, az Instagram és bizonyos fokig a WhatsApp. A második szint a következő 5 évben megjelenő számos kihívás és ezek közül a videó a megatrend. Míg a harmadik szinten azok a dolgok vannak, amelyek 10 év múlva lehetnek meghatározóak. A Facebook három területen fektet be. Az első a hálózatba kötöttség, mert azt szeretnék, ha mindenkinek lenne internetelérése. A második a mesterséges intelligencia, mert arra számítanak, hogy kevesebb baleset lesz az önállóan közlekedő autók miatt, továbbá jobban lehet majd diagnosztizálni és kezelni a betegségeket. A harmadik terület pedig a virtuális és a kiterjesztett valóság, mint következő platform.


Mark Zuckerberg végül kitért a mesterséges intelligenciára is, amely miatt szerinte nem kellene aggódni, mert a gépek a kezdetektől az embereket szolgálják. Elon Musk aggodalmait például hisztérikusnak nevezte. Szerinte egy hatalmas félreértés van a témában, az emberek messze túlbecsülik mire képes a mesterséges intelligencia. Hiszen csak azért, mert egy gép jobb valamiben, mint egy ember, például sakkban, nem jelenti azt, hogy képes más területeken tanulni, vagy másfajta információkat feldolgozni és ezeket összekötni. Az aggodalmak már csak azért is feleslegesek, mert az esetleges biztonsági problémákat meg lehet majd oldani. Úgy véli, ha az első repülőgép elkészítésénél is a biztonság miatt aggódtak volna, ma nem léteznének utasszállítók.

A mesterséges intelligencia a Facebooknak is segíthet. Amennyiben sikerül ezen a területen és a virtuális, illetve a kiterjesztett valóságban nagy előrelépéseket elérni, akkor a platform közössége tovább bővülhet és a tagok virtuális valóság videók segítségével kommunikálhatnak majd. Az a lehetőség, hogy a felhasználók egész élethelyzeteket oszthatnak meg egymással, mint ahogy ő teszi ezt a gyerekével és egy 360 fokos kamerával, egy idő után nagyon hasznos lesz. Legnagyobb kockázatnak a Facebook sikerét tartja: túlzottan a vetélytársaikra figyelnek és kevésbé foglalkoznak azzal, hogy ne váljanak önteltté.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #14
    Nem értem minek kellene berlinbe olyan startup kultusz mint a kaliforniai, mikor még csak ilyen mindekninek-a-szemefénye-pénszivattyú című történetet sincs elrejteni mögé mint a gúgl vagy a fb.
  • NEXUS6 #13
    Az FB nagyon jó példája annak, hogy az SW fő profilú cégek mennyire bénán közelítenek az IT egészéhez. Az olyan saját területen monopol helyzetben levő cégek, mint az M$, a Gúgli, vagy most az FB ellustulnak és nehezen tudnak más irányba kitérni. Próbáloznak persze lásd pl. anno böngészőverseny, de a különböző körülmények folytán piacvezető termékük szinte soha nem a legjobb és ha megerősödnek, az nem a minőség miatt van.

    Ezt még megfejeli, ha netán valami HW-be akarnak belevágni. Egy IT cégnél akár iszonyat szintű jövedelmet, tiszta profitot realizálnak, miközben a HW oldalon szinte kiszámíthatatlanul szűk az árrés. Nincs saját mérnöki kultúrájuk, de még szemléletük se nagyon, legtöbbször gyártókapacitásuk sincs. Nem látják, hogy menyivel nagyobb tőkével, eszközzel erőforrással lehet csak sokkal kisebb profitot összehozni. A megtérülési idő szinte beláthatatlanul hosszú. Nem ismerik azokat a nyűgöket, azt a kiélezett piaci versenyt, ami szinte minden HW piacot jellemez. Ezért szinte törvényszerűen bukásra vannak ítélve, ha ennek ellenére még is megpróbálkoznak valami trendi cuccossal.
  • Skylake #12
    Sajnos a Szent Fésznél van egy apró probléma, ami a jövőben igen zavaró lehet. Nevezetesen az, hogy ugyan tele vannak, és fut a szekér (elviekben), valójában azon termékkörön belül, ahol hegemón helyzetük van, szerintem nem nagyon tudnak máshova kilépni. Volt ugye például a próbálkozás a Project Titan-al, 2010-ben, hogy majd a teljes email kommunikáció is áttevődik hozzájuk. Nem jött be. Aztán jött a Facebook Phone nevű próbálkozás, saját mobiloprendszer 2011-ben, ez sem jött be. Az Oculus-sal látványosan nem történik semmi. "Legfeljebb" a szolgáltatásukat tudják mélyíteni meg szélesíteni, de ez nem biztos hogy elég lesz, ha jön valamilyen olyan innováció, amely jobban képes blazírozni az emberi gyarlóságokra, mint önkifejezés, narcizmus, virítás, meg a hírfogyasztás adta dopamintermelésre.
  • Sir Cryalot #11
    Szernitem neki csak az a lényeg hogy NEHOGY a szemére hányják hogy 2b-t fizetett, mert azt megsínylené a részvényárfolyam, ami megengedhetetlen. Egyébéknt ő már nem start upot vett 2b-ért hanem az igazgatótanácsban ücsörgő VC-arc cégét amit előtte már megszereztek.
  • Sir Cryalot #10
    " Természetesen Kalifornia egyedi és a német fővárost nem lehet vele összehasonlítani,"
    ez a lényeg a cikkben, ugyanis ahol annyi személyiségzavaros narcista van egyhelyen mint ott , tapintható mennyiségű kognitív disszonancia van,amit ez a fenti jóember is igyekszik terelgetni.
  • heist #9
    Sétálgassál, és?
    Sétálgatsz 5 percet, megunod és lemész zsíros kenyeret enni...
  • heist #8
    Nagy bukás lesz ez a full VR.
    Egyfelől nincs olyan széles felhasználási lehetősége, mint ahogyan azt sokan remélik, másfelől pedig nagyon megterheli az agyat így eleve korlátozva lesz a felhasználás módja és ideje.

    Aminek szerintem lesz értelme az a kiterjesztett valóság.
  • kvp #7
    Kiterjesztett valosag rendszerekre ket jo megoldas letezik jelenleg:
    -overlay alapu, amikor a termesztes uton a szembe kerulo feny kerul kiegeszitesre a virtualis keppel (a legjobb civil valtozat jelenleg az epson technologiaja)
    -digital compositing alapu, amikor egy kamerakepre kerul ra a virtualis kep (ezt szinte minden vr headset tudhatja ha van rajta kivul legalabb 2 kamera)

    Utobbi mukodik a facebook fele benabb vr rendszerrel is, raadasul jobb kepet ad, mint az overlay. Az ember gyakorlatilag a kameran at lat, cserbe pl. a szemuveg korrekcios erteket es az eles kepre fokuszalast nem egy lencse, hanem a kamera szoftvere vegzi es olyan extrak is belerakhatoak, mint pl. a holatas vagy a nagyitas, amikre az emberi szem magatol nem kepes, overlay eseten pedig nem oldhato meg egyszeruen. Raadasul meg olcsobb is ez a technika mint overlay-t eloallitani. Csak picit nezne ki hulyen, hogy mindenki buvarszemuveggel a fejen rohangalna, de ez leviheto egy sima napszemuveg meretere.

    Hogy lehetne ebbol facebook-os termeket kesziteni?
    http://www.npccomic.com/comic/2016/02/26/cool-couple/
    (most kepzeljuk el ugyanezt rendes, jo minosegu VR-ral...)
  • unrealnoise #6
    "A VR egy nagyon jó kis gamer cucc lesz, de nem hiszem, hogy ezen túl tudna lépni. Ahogy írod, máshol nincs rá igazán igény."

    Mondod ezt, de arra nem gondolsz, amikor nem gaming tartalomként beraknak egy sivatagba, az északi sarkra vagy az esőerdőbe, és akkor a kontrollerrel az élő környezetben sétálhatsz? Vagy ez gaming tartalom? És ha nem lehet közben semmit csinálni jóformán? Csak nézelődni, tempót váltani, járműbe szállni? És ezt még narráció is kíséri? Mert szerintem bőven lesz erre igény, gamingen túl is. Sőőőt! Továbbgondolva az ilyen VR élmények még olyanokat is a gaming felé terelhetnek, akiket korábban hidegen hagyott ez az egész...
  • Kryon #5
    A VR egy nagyon jó kis gamer cucc lesz, de nem hiszem, hogy ezen túl tudna lépni. Ahogy írod, máshol nincs rá igazán igény.

    A kiterjesztett valóság, amikor a valós környezetben virtuális dolgokat is megjelenítenek, az sokkal szélesebb körben használható, mint egy OR-féle teljes VR, ezért tömegcikként szerintem a M$ megoldása lesz a befutó. Majd ha lemegy az ára.

    A FB sem tart örökké, ezért bepróbálkoznak mindennel, meg megy a turnézás, ígérgetés. Bármikor jöhet egy új közösségi őrület, és pillanatok alatt eltűnhetnek a felhasználóik.