Berta Sándor

Ismét ingyenes lesz a WhatsApp

A szolgáltatás továbbra is reklámoktól mentes marad.

Jan Koum, a WhatsApp társalapítója a Digital-Life-Design (DLD) konferencián bejelentette, hogy a szolgáltatás a következő hetekben ismét ingyenessé válik. Eddig a vállalat minden felhasználótól körülbelül egy dollárt (vagy 79 eurócentet) kért évente, az első év ugyanakkor ingyenes volt.

A jövőben a WhatsApp stratégiája az lesz, hogy nem pénzt kér majd az emberektől, hanem más módon termel bevételeket, de nem reklámmal, hanem többek között előtérbe kerülhet a szolgáltatás üzleti célú alkalmazása. Jelenleg még kevés olyan cég van, amely rendszeresen használná a WhatsAppot. Koum ugyanakkor kiemelte, hogy van például egy indiai társaság, amely a WhatsApp rendszerén keresztül fogadja a szendvicsrendeléseket, majd kiszállítja a csomagokat. A cél az, hogy a WhatsApp az olyan konszernek rendszerébe is integrálódjon, mint az American Airlines vagy a Bank of America, Koum így akarja a vállalatok közötti kommunikációt egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni.

Koum megvédte a WhatsApp eladását. Azt mondta, hogy mióta a Facebook a tulajdonos, használhatják a már meglévő infrastruktúrákat és ezáltal folyamatosan javíthatnak a termékükön. A felvásárlás ellenére sikerült megőrizniük a függetlenségüket. Saját központjuk van a Szilícium-völgyben és saját mérnökeik, illetve programozóik is vannak. A tranzakció után is úgy működnek, mint egy startup.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • weine #1
    Ha valami ingyenes, akkor te vagy az áru. Magyarán ezt ingyenesen csak akkor éri meg csinálni a tulajnak, ha téged, az adataidat, a szokásaidat adja el.