Berta Sándor

2030-ra 5 milliárd Facebook-tag lehet?

Mark Zuckerberg ambíciózus tervet tűzött ki a közösségi platform elé.

A menedzser a Facebook 12. születésnapja alkalmából rendezett partin azt mondta, hogy arra számít, hogy 2030-ra körülbelül 5 milliárd ember fogja használni a közösségi platformot. Az ENSZ azt prognosztizálta, hogy 2030-ra 8,5 milliárdra nő a Föld lakossága. Amennyiben Zuckerbergnek igaza lesz, úgy az emberiség 60 százaléka lesz Facebook-tag.

A menedzser kijelentette, hogy azt szeretnék, hogy az Internet.org kezdeményezéshez mindenki csatlakozzon és ehhez partneri kapcsolatokra törekednek a kormányokkal és a cégekkel világszerte. Az Internet.org alapját jelentő Free Basics már 25 államban érhető el, de két országban bajba került. Indiában december végén állították le az internetprojektet, mert a helyi távközlési felügyelet úgy vélte, hogy a szolgáltatás megsértette az internetsemlegesség elvét. Emellett Egyiptomnak sem tetszik a program.

A Facebook első embere kitért az Aquila nevű internetdrónra is, amely napenergiával működik, sokáig körözhet egy város felett és internethozzáférést biztosíthat a lakosoknak. Mindez szerinte elég menőn hangzik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • errorista #12
    Szerintem jól csinálják. A whatsapot megvették vagy mi (én nem néztem soha), szép lassan lesz a mobil kliensben böngésző is, talán a newsek mellett a közösségibb blogok-hírek felé is nyitnak majd (mint a twitter, vagy a blogoszféra; már most is sokan így használják). Innen nem igazán van lefelé út.
    Chat fronton konkurensük nincs, más fronton sem lesz nemsokára.
    + a VR-es mókában is úgy tünik élen járnak, egy secondlife2 is bejöhet még.

    (Én még nem adnám el a részvényeimet, fog az még menni, felfele, sokat. Már ami a terjeszkedést illeti. Hogy miből lesz bevételük? Hàt, talán az USA fizeti őket, nem t'om)
    Utoljára szerkesztette: errorista, 2016.02.11. 02:42:32
  • Kelta #11
    Hát én biztos nem leszek köztük..ahogy ma sem..
  • Kryon #10
    Nyugaton már kezdenek ráunni, majd jön helyette valami más. Ezt Zuckerberg is tudja, ezért felvásárlásokkal és a fejlődő országok felé terjeszkedéssel próbálja elkerülni a véget, de minden konkurenst nem tud felvásárolni/elnyomni, a fejlődő országok pedig nem feltétlenül osztják az alapító Facebook=Internet filozófiáját. Indiában már bele is buktak, mert nem számoltak azzal, hogy ők a minden téren való függetlenségükre nagyon kényesek, így amikor a FB a csodanetjéről letiltott mindent, ami nem közvetlenül hozzá kapcsolódik, még a kormányzati oldalakat is, azzal kicsapták a biztosítékot. Az NSA botrány óta pedig esélyük sincs ekkora adatmennyiséget begyűjtő, és a felhasználókra ilyen hatást gyakorló amerikai cégként olyan országokban mint Kína, Oroszország és Dél-Amerika egy jelentős része. Mehetnek Afrikába, onnan meg nem lesz bevétel.

    Mindeközben a cég állítólag már most is vagy százszorosan túl van értékelve. Szerintem ez a FB lufi hamarosan kipukkan.
  • Skylake #9
    A legtöbb ilyen duma, amely itt az SG-n clickbait-nak terítékre kerül általában CEO-k pávatánca a részvényesek, befektetők felé. Ez is az.
  • Szefmester #8
    Ekkora számot beböffenteni, miközben sokan elkezdték hanyagolni a dolgot, netán dupla profillal rendelkeznek ilyen olyan dolgok miatt...
  • Skylake #7
    Fészt szerintem két dolog nyírhatja ki, teheti sokkal kisebb jelentőségűvé középtávon. 10-15 éven belül. A nyugati társadalmakról beszélek, és ezért nem is véletlen, hogy Zucki' a harmadik világ felé kapar, leszabályozási fordulatszámon. Az a célja, hogy ott a Facebook=Internet. Nem véletlenül, hiszen semmi sem tart örökké nyugaton, ahol a Facebook mint termék be van vezetve:

    1. Az üzleti szféra rájön, hogy a Facebook féle reklámozási modell elcsépelt, már nem vonzó, unalmas, eredménytelen, és főleg, a felhasználók immunisak rá. Minden marketingparadigma, így a közösségi marketing, (mint termék) is csak addig működik eredményesen, amíg a teljes piaci telítődést el nem érte. Amint elérte, amikor döntően ezt a modellt használja a piac, akkor már semmiféle vonzerővel sem fog rendelkezni, mivel akiket meg kívánnak szólítani, már hozzászoktak az ilyen típusú marketingüzenetekhez, és érdektelen lesz számukra, "szűri a szemük". Persze a személyre targetáltság miatt némileg lassabban fáradhat ki ez a paradigma, de ha minden reklámozó szinte mindent ilyen módon közöl a célcsoportokkal, akkor pont a leglényegesebb tényező veszik el: egy reklám, egy marketingkampány akkor sikeres, ha új módon tud szólni: így tudja megszerezni a figyelmet, mert a fogyasztó figyelméért meg a harc. Jó példa más téren az Adblock sikere: ez a megoldás éppen azért került előtérbe, mert a felhasználók megunták azt az óriásira duzzadt és fárasztó hirdetésáradatot, ami folyamatosan nőtt fel a 90-es évek végétől, a dotkomlufi kipukkanásától. Ugyanígy garantált, hogy a Facebook modell mint marketingparadigma kifáradjon, hiszen a marketingparadigmáknak is megvan az életciklusuk.

    2. A Facebook szervezésében, struktúrájában sok emberi igényre hat és erősíti fel, nagyon erősen reflektál az emberi önkifejezési igényre, narcizmusra, magány elkerülésére, megismerés adta inspiráló emóciókra (dopamin), és mindezek miatt sajnos nagyon észnél kell lenni, hogy eszköz legyen, ne pedig egy komplex hatású digitális drog. Azaz határokat kell húzni a használatában, és ez bizony a rendszer struktúrája, magához kapcsoló működésmódja miatt (hírfolyam, chat) óriási önfegyelmet igényel. Ez evidens módon a legtöbb embernél hiányzik. Magyarán, én simán elképzelhetőnek tartom, mint jövőbeni forgatókönyvként, hogy általánosan, a társadalmi működésmódok megfelelő biztosítása miatt valamilyen formában korlátozni fogják hozzáférhetőségét, használatát. Például életkori alapokon, ezzel kapcsolatban vannak eddig a legerőteljesebb megnyilvánulások. De szerintem 10 éven belül egyértelműen tudni fogjuk, releváns pszichológiai tudományággá lesz, hogy milyen hatásai vannak ennek az egész közösségiháló-függőségnek. Ezzel kapcsolatban már vannak megfigyelések: figyelemzavar, koncentrációs nehézségek, hosszabb és komplexebb információk feldolgozásával kapcsolatos nehézségek, és persze függőség, annak minden megnyilvánulásával. Körülbelül 10 év múlva viszont mindez, a Facebook-generáció felnövekvésével jól látható, egyértelmű tapasztalat lehet, nemcsak tudományos szinten, hanem az utca emberének szintjén is. Két lehetőség lesz: vagy önmagától kialakul egyfajta szokásrendszer, amely a használatot ésszerűbb keretek közé szorítja. Ez nem ördögtől való: például a netikett is így jött létre, két évtizede. Ez a természet rendje, mondhatni. Ilyesmire kell gondolni, addigra ennek a generációnak tapasztalata lesz arról, hogy ez a folyamatos online lét, mennyire fárasztó és intruzív is egyben. Én ezt tartom nagyobb valószínűségnek: most még a rápörgés és a megtapasztalás szakasza van. Sokkal kisebb lehetőséget adok annak, ami másik út lehet: valamiféle jogszabályokban megnyilvánuló kontrollja a felhasználásnak. De ha már ehhez kell nyúlni, ott nagy baj van. Az a jó, ha a társadalmak maguk lesznek képesek önműködően szabályozni ezt olyan módon, hogy azt ne kelljen kodifikálni.
  • Csaba161 #6
    Mivel csak Indiában több mint 5 milliárd ember ember lesz akkor, akarom mondani fog éhen halni addigra, ez a prognózis a többi számában sem stimmel...
    (Kína nem számít, mert ott már 10 emberből 9 férfi lesz, így minden bizonnyal kihalnak.)
  • Myers #5
    Gyönyörű kis multikulti kép. :) Igazi kis olvasztótégely.
  • VolJin #4
    Bakker, nem olvastam a kommented és ugyanezt írtam.
  • VolJin #3
    2030-ra nem lesz fészbúk. Nekem ez a prognózisom.