Berta Sándor

Személyi asszisztensen dolgozik Bill Gates

A Microsoft társalapítója optimista a jövővel kapcsolatban, szerinte mindenkinek jobb élete lesz, egyedül a gépi intelligencia miatt aggódik. Immár a harmadik alkalommal kérdezhette a Redditen bárki.

Az egyik felhasználó azt kérdezte tőle, hogy a következő évtizedekben milyen fejlődésre számít a PC-technikában. Szerinte a következő 30 esztendőben nagyobb fejlődés lesz, mint korábban bármikor. Már a következő 10 év is jó lesz, elég csak a virtuális valóságra, a nyelvek megértésére vagy a fordítások területén bekövetkező változásokra gondolni. A mechanikus feladatokat, például a gyümölcsök leszüretelését vagy a betegek elszállítását a kórházakba robotok végezhetik majd. Amennyiben a számítógépek vagy a robotok bizonyos látási és mozgási képességeket szereznek, akkor nagyon átfogóan lehet majd őket alkalmazni.

Gates - bár lelkesedik a robotokért - azok közé sorolta magát, akik félnek az ellenőrzésen kívülre kerülő mesterséges intelligenciától, és kifejtette, hogy aggódik a szuperintelligencia miatt. A gépek kezdetben nem lesznek okosak és sok feladatot fognak elvégezni helyettünk, ami pozitív lesz, ha jól tudjuk majd kezelni a helyzetet. Néhány évtizeddel később viszont a gépi intelligencia már olyan értelmes lehet, ami alapot adhat az aggódásra. Nem is érti, hogy egyesek miért nem félnek ettől.

A menedzser ezután kitért a jelenlegi munkájára is, amelynek keretében egy olyan személyi ügynököt fejlesztenek, amely képes mindent megjegyezni. Ez segíthet abban, hogy bárki visszatekinthessen korábbi tevékenységeire, megtalálhasson dolgokat és kiválaszthatja, hogy mikre érdemes figyelni. Ez a megoldás minden eszközön működni fog. Gates azt nem árulta el, hogy az új termék kapcsolódik-e majd a Cortana digitális személyi asszisztenshez. Mary Jo Foley, a ZDNet.com bloggere elképzelhetőnek tartotta, hogy egy olyan alkalmazásról lesz szó, amely kapcsolódik a Surface Hub megoldáshoz, amelynek megalkotásában a Microsoft társalapítója is részt vett.


Gates nagy reményeket fűz a HoloLens virtuális valóság szemüveghez, míg a Bitcoin virtuális fizetőeszközt egy izgalmas új technológiának tartja, amely - a gyakori árfolyam-ingadozások miatt - nem alkalmas arra, hogy rá épüljön az alapítványi munka. A Bill és Melinda Gates Alapítvány használ digitális fizetőeszközöket, hogy olcsó pénzügyi szolgáltatásokat tegyen elérhetővé a szegényebb régiókban élő emberek számára. (Gates technikai tanácsadóként dolgozik Satya Nadella vezérigazgató mellett és körülbelül az ideje egyharmadát tölti a Microsoftnál, míg a fennmaradó idejének a nagy részét a feleségével közösen létrehozott alapítványra és más tevékenységekre fordítja.)

Úgy véli, a szegény országokban az életminőséget leginkább az oltások emelték, hiszen az egészséges gyerekkor a legalapvetőbb dolog. Magánéletéről szólva elmondta, hogy hülyének érzi magát hogy tud egyetlen idegen nyelven sem beszélni. Csak a középiskolában tanult latinul és görögül, de örülne, ha tudna franciául, arabul vagy kínaiul.

Elon Musk, a Tesla autógyártó cég vezetője korábban azt közölte: ha meg kellene határoznia, hogy mi jelentheti a legnagyobb fenyegetést az emberiségre nézve, akkor valószínűleg a mesterséges intelligenciát választaná. Stephen Hawking szintén attól tart, hogy a jövőben a mesterséges intelligencia negatív hatással lehet az emberiségre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szlajos #6
    Ha ennyire félünk a mesterséges intelligenciától, akkor miért hozzuk létre? Alkossunk csak végrehajtó robotokat, akik nem próbálnak helyettünk gondolkozni, döntéseket hozni. (Tudom, hogy nem ennyire egyszerű.)
  • Szlajos #5
    Fordítva. A személyi aszisztens dolgozott Clintonon.
  • Sir Cryalot #4
    -úúúúgy kellett már valami hogy legyen min rugózni, már várom a nyilatkozatot a bro, öö mű-szaki egyetemről
  • ugh #3
    Bill Clinton is a személyi aszisztensen dolgozott, ha jol emlexem..
  • culas25hc #2
    Nem lesz olyan nagy gond a mesterséges intelligencia megjelenése, csak ezen túl az emberiségnek egy másik intelligens élettel kell osztoznia a bolygón... gond nélkül megbirkózunk mi ezzel, nem? D:D
    (Már előre látom a gépek jogaiért küzdő aktivistákat... kicsivel később meg az emberek jogaiért küzdő aktivistákat :P )
  • Whysper #1
    hajár hajrá. nekem kell egy!