Berta Sándor

A Microsoft is érdeklődött a WhatsApp iránt

Bill Gates, az amerikai cég társalapítója a Rolling Stone magazinnak az IT-szektor aktuális fejleményeiről beszélt.

A menedzser elismerte, hogy a WhatsApp iránt ők is érdeklődtek és készek lettek volna megvásárolni a céget, amit rendkívül értékesnek nevezett, bár azt nem tudta eldönteni, hogy megéri-e 19 milliárd dolláros vételárat. Ugyanakkor Mark Zuckerberg agresszív lépését okosnak minősítette, annak ellenére, hogy végül a Facebook az általa vártnál többet fizetett a vállalkozásért. Az üzletember szerint a fiatal milliárdos kicsit hasonlít rá: mindketten a Harvardra jártak, s erős, de makacs elképzeléseik voltak arról, hogy milyennek kell lenniük a szoftvereknek. Zuckerberg sokkal inkább nevezhető termékmenedzsernek, míg ő elsősorban programozónak tartja magát, de ez nem egy lényeges különbség. "Én az architektúrával kezdem, Mark a termékekkel, míg Steve Jobs az esztétikával" - fejtette ki az üzletember.

Gates szerint Steve Jobs egy zseni, emellett trükkökben gazdag partner is volt. Együtt dolgoztak az eredeti Mac-szoftveren, ami hihetetlen történet volt. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor azt mondta, hogy nagyon naivak voltak. Jobs 499 dolláros számítógépet ígért nekik, ám az ár 1999 dollárra nőtt. A Mac-program ennek ellenére hihetetlen tapasztalatszerzési lehetőséget jelentett számukra.

A menedzser kitért a Google sikerére is. Úgy vélte, hogy a társaság gyakorlatilag a számítási felhőben született. Tény, hogy a keresés nagyon sok pénzt hoz a konyhára és ha valakinek sok pénze van, akkor a projektekbe számos zsákutca is belefér. A Microsoft az 1990-es években hasonló helyzetben volt és megengedhette magának ugyanezt a luxust. Ők is bőven belefogtak különböző programokba, az interaktív televíziótól a digitális pénztárcáig. Az elképzelések közül sok megelőzte a korát.

A Microsoft társalapítója az új vezérigazgatóról azt nyilatkozta: Satya Nadella megkérte arra, hogy vizsgálja meg a termékterveket, s hogy segítsen a gyors döntéseknél és a jövőbeli irányváltásoknál. Ezentúl az ideje egyharmadában akar a Microsoft ügyeivel foglalkozni, míg a fennmaradó időt az alapítványára és más tevékenységére fordítaná. Elsősorban a nukleáris energiában hisz, ezért fektetett be a TerraPower cégbe is. Jobban bízik a továbbfejlesztett atomreaktorokban, mint a megújuló energiákban.

Bill Gates végül leszögezte: egyetért az ateistákkal és Richard Dawkins biológussal abban, hogy az emberiségnek teremtésmítoszokra van szüksége, a tudomány azonban ezeket feleslegessé tette. Másrészt a felesége hitét gyakorló katolikus, a gyerekeit is ebben a szellemben neveli és nagyon fontosnak tartja a vallás morális rendszerét. Sok mindenben szerencséje volt, ezért úgy érzi, tartozik is valamivel és megpróbálja mérsékelni a világban tapasztalható igazságtalanságok számát. Ez számára vallási, illetve morális meggyőződés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!