Gyurkity Péter

A Google rontott, az Apple javított az okostelefonoknál

A november adatok szerint a Windows Phone veszített legtöbbet súlyából, Japánban az iOS vezet.

A Kantar Worldpanel a napokban tette közzé a novemberi forgalom alapján összeállított számokat, mégpedig országokra lebontva, hogy közelebbről is szemügyre vehessük az egyes régiókra jellemző helyzetet és trendet. Elmondható, hogy a Google a legtöbb piacot magabiztosan vezeti, ám az iOS az iPhone 6 okostelefonok révén javítani tudott.

Az Android előnyére jellemző, hogy Kínában – amely immár egyértelműen a legnagyobb okostelefonpiac a világon – 5 új készülékből 4 már ezen operációs rendszerre támaszkodik, az Apple részesedése itt a novemberi eladásokból mindössze 18,1 százalék volt (még ez is némi javulást mutatott az egy évvel korábbi állapothoz képest). Az erőviszonyok hasonló módon oszlanak meg számos egyéb államban, így például Németország, Spanyolország és Olaszország is hasonló számokat produkált, de az EU hat legnagyobb piaca együttvéve sem nagyon tér el ettől. Az Egyesült Királyságban már némileg kiegyenlítettebb a helyzet a két nagy között, itt ugyanis az Android a teljes forgalom 56,4 százalékát mondhatta magáénak, míg az iOS részesedése 30,3 százalék volt.

Az Egyesült Államokban már szinte fej-fej mellett halad a Google és az Apple szoftvere, bár előbbi első helye még itt is megvan: az Android 50,4 százalékot, az iOS pedig 43,1 százalékot birtokolt, nyilván az almás cég új készülékeinek jóvoltából. Japánban érdekes módon az iOS vezeti a listát, bár itt az egy évvel korábbi 69,1 százalékról egészen 53,8 százalékra esett vissza, amit az Android használt ki a legjobban, 42,4 százalékra emelkedve a szigetország piacán. A Windows Phone eközben a vesztesnek kijáró címet érdemelte ki, befolyása a legtöbb piacon visszaesett, itt pedig még Olaszország sem képezett kivételt, ahol a szoftver korábban 16 százalékot mondhatott magáénak.

A WP elsősorban a belépő szinten produkál tűrhetően, míg a csúcskategóriás megoldások hiánya egyértelműen rányomja bélyegét a jelenlegi és a jövőben teljesítményükre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #11
    "Az a vicces, hogy a PC-ben meg fordítva van, linuxon nincs veszély, windows-ban van"

    Inkább az van, hogy mindig ott van a veszély, ami elterjedtebb.
  • tomboy013 #10
    A 830 se rossz amúgy az egy kicsit olcsóbb, de a 930 bikább :) Erősebb, jobb kijelző, jobb fényképező stb. Nekem megérte a felárat, mondjuk külsőre meg a 830 nekem egy kicsit ütősebb. Rosszul egyikkel sem jársz :P
  • Narxis #9
    Jó de te "special" vagy.

  • Narxis #8
    Azért ha valaki tud appot telepíteni az tudja már bezárni, emiatt ne a rendszert alakítsák át mert azok fognak szívni ezzel a felfogással akik értenek hozzá. btw a háttérben futó appokat is bezárja a droid ha kevés a memória.
  • Elemir #7
    köszi :)
    Tudom, legalább fél órát nyomkodtam a médiában, hát már csak az ára miatt várok. Hátha jön pár wp és egyéb teló amit miatt lemegy az ára.
    Elég borsos. :(
  • tomboy013 #6
    Én is 930-at használok, minőségi cucc. Ajánlom ;)
  • Elemir #5
    Nem értek egyet...
    Ez az állandó win ellenesség már minden csapból folyik és tapasztalataim szerint minden okos egy másik okostól hallota, mert addig jut el, hogy csempe...

    Ez egy rendkívül sikeres projektje a googlenek, ezt később iskolákban fogják tanítani, vagy már eleve tanítják is.
    Elmondták nektek, hogy mi egy okostelefon feladata, mi az és azt majmoljátok.
    Iphont is nem azért vesznek, mert húdejó (mert semmi extra sincs benne), hanem okos stratégiával és borzasztó jó marketinggel Jobs eladta anno és azóta is ezt veszik...
    Persze, új volt meg minden, de egyszerűsítsük le így...

    Nem veszem el az android érdemeit, mert nem lehet és nem is kell, viszont funkcióit tekintve nincs lemaradása a WP-nek. Divat lett WP-t fikázni és majom mind aki beáll oda.
    Tök mindegy IOS vagy droid vagy más fan...
    Én PC-n is kedvelem a win8-at, mert újszerű és tele van új ötlettel.
    Hiába fikázzák annyian, még sincs sok alternatív... linuxot hagyjuk...

    Sajnos tény, hogy az első WP-nek kellett volna azt tudni amit most a 8.1 tud és nem itt járna, de mmég így is 100x átgondoltabb cucc.
    Minden egyes program kb úgy van megírva, hogy a rendszeren simán futnia kell, nem akadhat sehol. Ja és belépü szinten is fut amit andoidon soha nem fogsz elmondani...
    Androidnál meg jönnek ki a "100" magos telefonok, hogy elbírja a sok szart amit a buta felhasználó elindít vagy használ...
    Főleg a csajok... pont tegnap az egyik csajnak nyomkodtam a telóját, és vagy 10 alkalmazás futott már, mert ahhoz is butus volt, h bezárja vagy megoldja. WP pont erre lenne jó...

    Ugyanezt WP-n negyed annyi hardverrel hoznak ki...

    De nézzük meg melyik hányszor fagy le vagy hülyül meg és utána beszéljünk.
    Vagy nézzük meg hány sokezer vírusos program van az online boltban!!! Nem sufni helyeken, hanem ahonnan 'vásárolsz'... nevetséges.
    Miért? Mert erős túlzással minden barom felteheti az alkalmazását...

    Minden ki azt vesz amit akar, én Lumia 930-at fogok vásárolni hamarosan és bátran oda fogom rakni bármilyen android csúcs mellé.

    Az a vicces, hogy a PC-ben meg fordítva van, linuxon nincs veszély, windows-ban van.
  • RAZOR27 #4
    Azért sajnálom a windóz fónt. Örültem volna ha nagyobbat szól és kicsikar némi versenyszellemet a többiekből is. Gondoltam rá, hogy következő körben kipróbálom mint állandó telefon, de egyre jobban veszik el a kedvem. Meg az is intő jel hogy használok kb 4 appot, abból kettő kapásból nem funkcionál minden téren winen... kár érte. Remélem összeszedik magukat időben.
  • tamolnar #3
    "Nye, nye nye" - sírnak megint a retardáltak.
  • CairoJack #2
    Jelenlegi formájában pontosan oda való.