Berta Sándor

Intelligens lakás az építész szemszögéből

Jelenleg az intelligens otthonok még elsősorban a gazdagok kiváltságai, és ez csak évek múlva változhat meg.

"Körülbelül az ügyfeleim fele akar intelligens otthont. Egyértelműen nőtt ezeknek a megrendelőknek a száma. Úgy fogalmaznék, hogy szinte mindenki szóba hozza ezt a témát, de az emberek fele, amint meghallja a várható költségeket, elveszíti az érdeklődését. Nagyon magas szintű luxusról van szó. Nemrég építettem egy házat, ahol különböző gyártók eszközei voltak eltérő vezérlőrendszerekkel. Ez egy komoly probléma. Végül úgy oldottuk meg a helyzetet, hogy megfizettünk egy szoftverspecialistát, aki készített nekünk egy alkalmazást, amelynek a segítségével minden készülék vezérelhető volt egy iPhone vagy egy iPad segítségével."

"Egy intelligens ház készítése meglehetősen nagy feladat. Meg kell érteni a koncepciót, mert ezeknek az otthonoknak annyira egyszerűen kezelhetőknek kell lenniük, hogy a gyerekek is boldoguljanak velük. Rendszeresen vannak szoftverfrissítések, amelyeket fel kell tudni telepíteni vagy a másik lehetőség, hogy szakembert kell hívni az installálásukhoz. Ez azt jelenti, hogy foglalkozni kell a ház technikájával - vagyis az nem megy, hogy hátradőlök és minden magától működik. Az a fő kérdés, hogy az emberek hajlandóak-e több pénzt fizetni egy teljesen automatizált házért" - jelentette ki Harald Schindele berlini építész.


A szakember hangsúlyozta, hogy ha a megrendelő azt mondja, hogy szeretné ellenőrizni a fény-, valamint a hőmérsékleti viszonyokat és a biztonságot, akkor ő ennek három okból is örül. Az első, hogy így csökkenthetők a fűtési költségek, a második, hogy alapvetően érdekes azzal foglalkozni, hogy mit tesz lehetővé a technika. Az ember útközben is megnézheti a mobilján, hogy mi történik a házában. A harmadik ok, hogy építészetileg is érdekes, hogy miként lehet ilyen dolgokat megtervezni. A fényviszonyok például hozzáigazíthatóvá válnak az aktuális hangulathoz. Más fényviszony kell egy romantikus estéhez vagy az esti film megnézéséhez.

Az ideális az lenne, ha az intelligens otthon a különböző dolgokat a közérzetünkhöz igazítaná. Testünk figyelésével érzékelné, hogy fázunk és magasabbra venné a fűtést, s ehhez semmit sem kellene beállítanunk vagy perceken át egy érintőképernyőt nyomogatnunk. De ettől még messze vagyunk. "Meg kell ugyanakkor különböztetnünk a lakásokat és az irodákat. Az utóbbiakban teljesen más követelmények merülnek fel, a közérzeti tényező másodlagos fontosságú. Az az elsődleges, hogy az egész épületet optimalizáljuk. A legfontosabb azonban, hogy ne a technika uraljon minket" - szögezte le Harald Schindele.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sirály12 #11
    De máshoz nagyon is jó. Például a légkondicionálókhoz! Mert ha elmész otthonról akár napokra is mindek menjen végig a légkondi. Így mielőtt hazaérsz pár órával bekapcsolod, és mire ott vagy, már kellemes hűvös fogad. Ez csak egy példa volt.

    Nem feltétlenül szükséges dolgok ezek, de könnyebbé tehetik az életet. És ez a lényeg.
  • Sir Quno Jedi #10
    Namost 30-40 éves fég gázkazán sem robban fel semmitől, mert a fűtővíz maximális hőmérsékleténél lekapcsol és ha visszahűlt felkapcsol (és ez persze szabályozható is hőfokra, de sosem tudod a gyári max. fölé állítani). Namost ehhez nem kell intelligens otthon.
  • kvp #9
    Az elso gyakorlati elmenyem az intelligens otthonokkal kapcsolatban meg a 16 evvel ezelottrol van, amikor a siemens demo kamionjaban feltettem a kerdest, hogy hogyan lehet az intelligens villanytuzhelyen teat fozni. (semmilyen demo kaja nem volt, viszont egy teaskanna ott allt disznek a pulton) Mivel hagyomanyos gombok nem voltak a tuzhelyen, ezert a bemutatot tarto mernok nyomogatta egy kicsit az lcd-t, hogy hatha megtalaja a kesz fozesi programok kozott a sima bekapcsolast, amikor lefagyott a win98-as szamitogep. Mint kiderult ez volt a kozpont is, tehat meg az ajtot sem tudtuk kinyitni. A gep egy panel mogott, tehat a reset gomb csavarhuzo nelkul elerhetetlen. A megoldas vegul a biztositek le es felkapcsolasa, majd a boot ido kivarasa volt. Rogton ki is mentunk az ajton es ott volt a demo vege is.

    Ezek utan ket dolgot tudok elmondani: Az egyik hogy ha intelligens otthon, akkor sem art egy mechanikus failsafe megoldas, tehat legyen kulcs is a zarakhoz es belulrol minden ajto nyithato legyen mechanikusan. Ugyanez igaz a vilagitasra is, vagy legyen egy tartalek vilagitas ami hiba eseten automatikusan bekapcsol vagy legyen mechanikusan is kapcsolhato minden lampa. Ugyanez igaz a vizcsapokra es ha egy mod van a futesre is, aminel nem art ha tartalek aramforrasrol is tud menni.

    A biztonsaggal kapcsolatban pedig ketfajtat kell letrehozni. Az egyik a failsafe uzem, tehat ne lehessen szandekosan vagy veletlenul hibas mukodest okozni. Ez utobbi viszonylag jol mukodik mar ma is, a kazanok pl. lekapcsolnak mielott felforrna a viz, meg akkor is ha kezzel rovidre zarjuk a kulso termosztatot. A masik a halozati biztonsag, tehat hogy ne legyen atjarohaz a rendszer minden a neten arra jaro script kiddy-nek. (ideertve az unatkozo szomszed kissracot es a kinai/orosz hacker 'vallalkozokat' is)

    A cikkrol meg annyit, hogy latszik hogy olyan dolog tervezesebe kezdett az emlitett epitesz amihez nem ert. Nem kell kulon fejlesztot megbizni, hanem egy rendszer epuletgepesz szakember kell, aki a meglevo rendszerek integraciojat el tudja vegezni es ugyanugy be tudja tervezni a vizcsapot mint a kozponti vezerlo elektronikat. A gond ott van, hogy a legtobb epitesz meg nem szokta meg, hogy az epuletgepesz feladata kezd fontosabb lenni mind a formatervezoje (epitesze) es egy jo integralt gepeszeti kialitas lassan fontosabb lesz mint a design. Az epitesz olyan mint egy telefon formatervezoje, fontos, de fontosabb hogy hogyan mukodik es ez utobbit epuletek eseten a gepesz rakja ossze.

    A hazi fejlesztesekrol meg csak annyit, hogy igazabol mar a 80-as evek ota barki meg tudja csinalni maganak, de csak olyan hazakba eri meg, ahol ezt ki is hasznaljak. Az egyik elso intelligens otthont Bill Gates epittette maganak, de az eleg nagy ahhoz, hogy kelljen az automatizalas, ha nem akarunk bele egy csomo elo szemelyzetet. Egy mai atlagos otthon eseten a futes, a legkondi es a riaszto a hasznos modon tavvezerelheto dolgok, az elobbi ketto vezerlese pedig csak sporolasra jo, mig az utobbi csak rossz kozbiztonsag eseten eri meg, bar manapsag mar eleg elterjedt Magyarorszagon is.

    A tenyleg intelligens otthonokhoz viszont meg mindig nem eleg ha a mikrosuto es a mosogep be tud kapcsolni vagy tavolrol bekapcsolhato. Azt is meg kell oldani, hogy a ket keszulekbe belekeruljon ami belevalo, tehat a mikrot fel tudja tolteni valami a hutobol, a mosogepet pedig a szobakban szetdobalt ruhakkal. Ehhez pedig kell egy mukodo haztartasi robot. Ha ez meglesz, akkor onnantol mar van ertelme minden mast is automatizalni, hogy a robot konnyebben egyuttmukodhessen veluk, emberi felugyelet nelkul.

    ps: Jelenleg ott tartunk, hogy aki meg tudja fizetni a teljesen intelligens otthont, az sokkal olcsobban kap bele emberi szemelyzetet, akik meg mindig olcsobban dolgoznak es okosabbak mint a legjobb elektronika. A tomeges felhasznalashoz pedig jelenleg meg nincs meg a megfelelo fejlettsegi szint. Onnantol hogy ez meglesz, az ember ugyanugy vehet a hazhoz fozni, mosni, mosogatni es rendet rakni kepes haztartasi robotot, mint most legkondit vagy automata garazsajtot es ugyanolyan elterjedtek lesznek mint most a taviranyitos tv vagy az automata futes. Elterjedni pedig akkor fog, amikor az ara alacsonyabba valik, mint az emberi munkaeroje.
  • bunny #8
    Magam is gondolkoztam már ezen, egyébként bár mocsok drágán árulják némi elektronikai és programozói tudással nagyon olcsón megoldható a házvezérlés. Egy 900ft-os arduino vagy akár több simán megoldja, neten kommunikál vagy wifin, bt-on, kell hozzán némi elektronika, relék aztán csókcsalád. Kell némi programozás de az meg szintén nem gond nekem. De igazából én is úgy látom olyan problémát oldana meg ami nincs, így sok értelmét még nem láttam.
    Utoljára szerkesztette: bunny, 2015.01.06. 10:24:42
  • wkm #7
    De legalább lennének mamutok...
  • tomazin #6
    vannak ennek nagyon jó aspektusai, pl. mielőtt hazaérsz feltekered a fűtést. a gond inkább az, hogy ezzel olyan problémák merülnek fel, mint az, hogy mi van akkor ha feltörik az otthoni szervered, biztonsági mechanizmust beépíteni, hogy azért ne robbantsa fel a kazánt, ha lehal az oprendszer, stb.

    a cikk sajnos meg messze áll a címétől, kb. az utca embere is el tudta volna mindezt mondani annyira általános.
  • Austin Bailey #5
    mert te aztán ismersz
  • xido #4
    Azért én is Austin mellett állok ebben..láttunk már filmet,ahol beszart a technika és vagy nem működött semmi,vagy életveszélyes dolgok történtek...és ez 20 évvel ezelőtt készült legalább,amikor még gondolat sem volt,hogy hazafelé menet a mobiloddal felkapcsold a villanyt előre vagy feltekerd a légkondit :)
    Nézz meg szimplán egy olyan lakást,ahol minden elektromos,a tűzhely,a fűtés,stb..jön egy áramszünet,vagy nem tudod fizetni,kikapcs,semmid nincs..akkor jönne jól legalább a gáz-funkciós megoldás...vagy a sima kulcs,hogy bemehess :)
  • MerlinW #3
    Ó, ha rajtad múlna még ma is fabunkóval vernénk a mammutokat.
  • Austin Bailey #2
    az intelligens lakások fölöslegesek. Olyan dolgokat oldanak meg, amik nem is okoznak problémát.