Berta Sándor

Európában is elérhetők lesznek a Nest termékei

A Google leányvállalata négy európai államban kezdi el forgalmazni az intelligens termosztátokat és füstérzékelőket.

A Nest Labs eszközeit Franciaországban, Belgiumban, Írországban, Hollandiában szeptember végétől lehet majd megvásárolni. Korábban a termékeket hivatalosan csak az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában lehetett megvenni.

A boltokba kerülő eszközök minden tekintetben megfelelnek a helyi jogi és műszaki követelményeknek. A Nest Labs Franciaországban együttműködik a Direct Energie, Belgiumban a Lampiris, míg Hollandiában az Essent nevű szolgáltatóval. Egyedül Írországban nincs ilyen jellegű kooperáció. Lionel Paillet, a Nest Labs európai ügyvezető igazgatója azt közölte, hogy Németországban még időre van szükség a műszaki követelmények teljesítéséhez, vagyis nem a szigorú adatvédelmi szabályokkal van probléma.

A vállalat már tavaly decemberben azt tervezte, hogy Európában fog terjeszkedni, de ezután januárban 3,2 milliárd dollárért felvásárolta a Google. Tony Fadell cégalapító és -vezető akkor azt nyilatkozta, hogy az általuk összegyűjtött információk nem azonnal kerülnek bele az IT-óriás rendszerébe. Matt Rogers, a vállalkozás másik társalapítója később viszont azt mondta, hogy az eszközeik néhány információt továbbítanak fognak.

A Google elsősorban azt szeretné tudni, ha valaki a lakásban tartózkodik, de az adatok továbbítását minden esetben engedélyezniük kell majd az érintetteknek. A Nest Labs részt vesz a Thread Group munkájában is, amely új hálózati protokollt dolgozna ki a lakásautomatizálás szabványosításáért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!