MTI

Aktívan használják a közösségi portálokat a terrorszervezetek

Az internet, és különösen a globális közösségi portálok váltak az Iszlám Államhoz hasonló terrorcsoportok "parancsnoki harcálláspontjaivá", de erről a világhálón domináns szerepet játszó legnagyobb amerikai technológiai cégek nem akarnak tudomást venni - írta a Financial Timesban a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálatának (GCHQ) igazgatója.

Robert Hannigan szerint az Iszlám Állam - ellentétben más terrorhálózatokkal, például az al-Kaidával, amelyek általában rejtőzködve, az internet "sötét zugaiban", névtelenül terjesztik anyagaikat - nyíltan jelen van a Twitteren és a Facebookon, és az általa feltöltött videótartalmak minősége az online játékokéval vetekszik. Az Iszlám Állam napi 40 ezer twitterüzenetet küldött az iraki Moszul városa ellen indított offenzívája idején, kikerülve a spamszűrőket, ami mutatja, hogy e szélsőséges dzsihádista milícia milyen otthonosan mozog az új médiaközegben - írta a londoni gazdasági napilapban az elektronikus hírszerzésre szakosodott brit szolgálat vezetője.

Hannigan szerint a jelenlegi mobiltechnológia és az okostelefonok exponenciálisan megnövelték a terrorszervezetek lehetőségeit. Az olyan rejtjelezési technikák, amelyeket korábban csak a legfejlettebb eljárásokat alkalmazó bűnözők, illetve az államok használtak, ma már alapfelszerelésként elérhetők. Mindehhez "második biztonsági rétegként" szabadon hozzáférhető programok és alkalmazások járulnak, amelyek közül sok büszkén hirdeti magáról, hogy "Snowden-biztos" - írta a GCHQ vezérigazgatója, Edward Snowdenre, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottjára utalva, aki titkos hírszerzési információk hatalmas tömegét szivárogtatta ki főleg a brit és az amerikai sajtónak.


Hannigan szerint nem kétséges, hogy a dzsihádista milíciákban harcoló külföldi fiatalok az elmúlt két évben a maguk hasznára fordították Snowden kiszivárogtatásait, amelyekből tanultak is. A GCHQ és brit testvérszolgálatai, az MI5 és az MI6 - a belső elhárítás és a külső hírszerzés - nem tud megfelelően szembeszállni e kihívásokkal a magánszektor cégei, köztük a világhálón domináns szerepet betöltő legnagyobb amerikai technológiai vállalatok nagyobb támogatása nélkül. Érthető, hogy ezek a cégek miért idegenkednek a kormányoktól: a politikán kívül akarnak maradni, semleges adatközvetítőként kívánnak működni.

Szolgáltatásaik azonban most már nem csupán a szélsőséges erőszakot vagy a gyermekek elleni visszaéléseket ábrázoló tartalmak egyszerű megjelenítését teszik lehetővé, hanem maguk váltak a bűn- és terrorcselekmények végrehajtásához vezető útvonallá, a terroristák és a bűnözők parancsnoki harcálláspontjává - fogalmaz keddi írásában a GCHQ vezetője.

Hannigan szerint a magánszféra védelméhez fűződő jog soha nem volt abszolút, és az erről szóló vitának nem szabadna a sürgős és nehéz döntések késedelméhez vezetnie, ám úgy tűnik, hogy egyes technológiai vállalatok nem vesznek tudomást az internetes szolgáltatásokkal folytatott visszaélésekről. A hétköznapi internethasználók ebben a kérdésben már megelőzték e vállalatokat, ők sem akarják ugyanis, hogy a médiaplatformokat, amelyeken barátaikkal és családtagjaikkal tartják a kapcsolatot, mások gyilkosságok és gyermekek elleni bűncselekmények előkészítésére használják - áll a brit szakszolgálat vezetőjének írásában.

Hannigan szerint ezek a felhasználók tudják, hogy az internet a nyugati demokrácia értékeiből fejlődött ki, és nem fordítva, és nem lenne ellenükre, ha a biztonsági szolgálatok jobb, fenntarthatóbb kapcsolatokat alakítanának ki a technológiai cégekkel. Új megállapodásra van szükség a demokratikus kormányok és a technológiai cégek között az állampolgárok védelme érdekében, és jobb, ha ez most születik meg, és nem egy súlyos erőszakcselekmény után - írta a GCHQ vezérigazgatója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ManoNegra #62
    Ez miert volt olyan fontos az USA-nak? Milyen konkret anyagi hatranya szarmazott iraki ezen dontesebol?

    Hogy mekkora konkrét anyagi hátránya származott azt ne tőlem kérdezd, de az biztos, hogy érdekükben állt ezt a gyakorlatot idejében megállítani.

    Azt sem gondoltad volna elotte, hogy a CIA asszisztalni fog a legnagyobb terrortamadashoz ami valaha is az USA-t erte. Szoval ennyi erovel...

    ?

    Erdekes ember ez a Blix, mivel a CNN szerint ugyanebben a honapban ezt is allitotta...

    Valóban beszélt mindkét oldalnak, talán a nyomás miatt is, ami amerikai részről érte, de nem volt igazi tétje. Ettől függetlenül az ellenőr időt kért, az ENSZ BT-től a felhatalmazást a támadáshoz nem kapta meg az USA, így nem értem az olyan embereket, akik ennek ellenére foggal körömmel védik a héjákat...

    Azt akarod mondani, hogy real-time hirszerzesi adatokat osztottak meg az iraki erokkel?

    Ne értetlenkedj már! Műholdas felvételek alapján adtak információkat az iráni hadsereg hollétéről.
    Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2014.11.11. 13:12:24
  • Papichulo #61
    Azt akarod mondani, hogy real-time hirszerzesi adatokat osztottak meg az iraki erokkel? Ez honnan jon?

    "Author Barry M. Lando says, by 1987, the U.S. military was so invested in the correct outcome, that "officers from the Pentagon's Defense Intelligence Agency dispatched to Baghdad were actually planning day-by-day strategic bombing strikes for the Iraqi Air Force."[6][19] Iraq used this data to target Iranian positions with chemical weapons, says ambassador Galbraith." (forras)
  • Papichulo #60
    az iraki olajkereskedelem elszámoló valutáját visszaterelték euróról dollárra.

    Ez miert volt olyan fontos az USA-nak? Milyen konkret anyagi hatranya szarmazott iraki ezen dontesebol?

    Ellenben ha kanadai állampolgárok térítették volna el a gépeket, akkor sem támadnák meg Kanadát.

    Azt sem gondoltad volna elotte, hogy a CIA asszisztalni fog a legnagyobb terrortamadashoz ami valaha is az USA-t erte. Szoval ennyi erovel...

    2003 január végén Blix és el-Baradei újabb beszámolót terjesztettek az ENSZ elé. Ezekből kitűnt, hogy az ellenőrző tevékenységet semmi sem hátráltatta.

    Erdekes ember ez a Blix, mivel a CNN szerint ugyanebben a honapban ezt is allitotta: "Blix also said Iraq has not allowed inspectors to question scientists in private, without an Iraqi government official present."

    Sot, ugyanekkor a kovetkezoket is kijelentette:
    "[Yet] there are strong indications that Iraq produced more anthrax than it declared, and that at least some of this was retained over the declared destruction date. It might still exist," Blix said.
    Moreover, Iraqi documents indicate that Iraq produced a higher grade of the poison gas VX than previously admitted, which might have been used in weapons production, Blix said.
    In addition, Blix said several thousand chemical rockets like those inspectors discovered earlier this month remain unaccounted for, and about 3,000 pages of documents relating largely to uranium enrichment programs are in the possession of an Iraqi scientist."

    Nem ugy tunik, hogy Irak mindenben kooperalt.

    Persze mindez mit sem számított, mert a kocka el volt vetve...

    Valoszinu, hogy ebben a helyzetben mar valoban nem sokat tudott volna tenni Saddam az invaziot megakadalyozando.

    Abban segítették az iraki erőket [...], hogy megmondták nekik, hova lőjék a tömegpusztító fegyvereiket.

    Azt akarod mondani, hogy real-time hirszerzesi adatokat osztottak meg az iraki erokkel? Ez honnan jon?
  • ManoNegra #59
    Úgy néz ki, nem csak az előállításhoz szükséges berendezések beszerzésében segédkeztek az amerikaiak.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    A Reagan-korszakban a "bacilus-és-gáz" keretében dolgozó
    elemzők száma gyorsan nőtt. A hírszerző intézmények megkezdték
    új információk gyűjtését a baktériumfegyverekről, és jelentéseket
    készítettek elterjedésükról a harmadik világ országaiban.
    1988 júniusában azt jelentették, hogy Irak a törvényes tudományos
    kutatómunka leple alatt jócskán előrehaladt "egy bakteriológiai
    fegyvertár" kialakításában. A titkosított tanulmányt Fort Detrickben
    készítette a Fegyveres Erők Orvostudományi Hírszerző Központja.

    A központ létszáma óriásira duzzadt az 1980-as évek elejéhez
    képest, amikor még csak egyetlen elemző figyelte a világ biológiai
    programjait. Sok különböző szakterületű specialista dolgozott ott,
    köztűk egy mikrobiológus, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezett
    a génmanipuláció terén. A központ Irakkal foglalkozó 1988-as
    jelentésének középpontjában a "penészes vénségek" álltak. Az
    elemzők azt állították, hogy a bagdadi tudósok már előállítottak
    fegyvereket a Clostridium botulinumból, amely az idegbénító hadianyagnál
    tízezerszer halálosabb mérget termel. Irak ezenkívül megkísérel
    "kutatási és fejlesztési" mennyiségben előállítani fegyvereket
    anthraxból és más halálos mikrobákból, mutatott rá a jelentés.

    A hírszerző jelentéseket gyakran megspékelik fenntartásokkal,
    de ebben a jelentésben több riasztó állítás is volt. Azt hangoztatta,
    hogy iraki tudósok baktériumokat fejlesztenek ki gyilkos célokra.
    S arról is beszámolt, hogy Huszein Kamel, Szaddám Huszein
    veje, a nagy hatalmú bagdadi hírszerzőhivatal vezetője személyesen
    irányítja a biológiai kutatómunkát. Ezeket a részleteket, amelyek
    arra utaltak, hogy a programot az iraki diktatúra legfontosabb
    elemei támogatják, egy olyan meghökkentő felfedezés egészítette
    ki, amelyen meg kellett volna akad ni a a vezető amerikai
    tisztségviselök szemének. Az iraki tudósok starterkultúráikat - minden
    biológiaifegyver-program alapját - egy amerikai cégtől szerezték be.
    "Az irakiak igen jó szervezők, és jeleskednek abban, hogyan
    kell megvásárolni a szükséges támadó jellegű készleteket úgy,
    hogy hatásosan álcázzák szándékaikat - állapította meg a jelentés.
    - Jelenleg az Amerikai Típustörzsgyűjteménytől vásárolnak baktériumtörzseket."

    Ez a tudományos készletező vállalat, amelynek székhelye akkoriban
    Washington állam, Maryland elővárosában volt - ugyanaz a cég,
    amelytó1 az oregoni rajneesh szekta vásárolta annak idején néhány
    baktériumát -, természetes gyújtópontnak kinálkozott Irak illegális
    erőfeszítései számára. Itt volt található a világ legnagyobb
    baktériumtörzs-gyűjteménye, többek között az anthrax és a botulinum
    különösen virulens változatai, amelyeket az 1950-es évek derekán
    fedeztek fel az amerikai baktérium-hadviselési program keretében.
    A gyűjtemény világméretű kölcsönkönyvtárként szolgált olyan tudósok
    számára, akik éppen belefogtak saját mikrobiológiai kutatásaikba;
    a világ egészségügyi helyzetének javításáért folytatott küzdelem
    fontos eszközének tekintették. Külföldi vásárlóktól megkövetelték,
    hogy engedélyt szerezzenek be a Kereskedelmi Minisztériumtól
    a legvirulensebb törzsek exportjára, de 1988-ban ez voltaképpen
    puszta formalitás volt. Az Irakból vagy bárhonnan másutt beérkező
    kéreimeket ritkán tagadták meg. Két évvel korábban, 1986 májusában
    a cég egy baktériummintagyűjteményt adott el a bagdadi egyetemnek,
    többek között három különböző típusú anthraxot, öt változat botulinumot
    és háromféle brucellát, ami a brucellózis nevű állatbetegséget okozza.
    Ez utóbbi cselekvésképtelenséget idéz elő, de ritkán végzetes. További
    rendeléseket is tervbe vettek.

    Úgy tűnt, nemigen lenne értelme letiltani a rendeléseket. Az amerikai
    hivatalos körök az 1980-as évek végén Irakot sokkal inkább szövetségesnek,
    semmint lehetséges ellenségnek tekintették. Az évtized nagy részében,
    és a hosszúra nyúlt irak-iráni háború során az amerikai politika inkább
    Bagdad felé hajlott, sőt az Egyesült Államok az iráni harcrendről készített
    kémműholdas felvételekkel is ellátta az iraki hadsereget. Az amerikai katonai
    vezetés a Perzsa-öbölre vonatkozó szükséghelyzeti terve abból a feltételezésből
    indult ki, hogy amerikai csapatokat hívnak majd a térség olajmezőinek
    védelmére, ha a Szovjetunió behatolna Iránba, s hogy az amerikaiak összefognának
    Irakkal a szovjet hadsereg elleni harcban. Az amerikai vezetőket azonban
    megzavarta, hogy Irak idegbénító harcanyagot vetett be kurd kisebbsége ellen.
    Mindazonáltal a kapcsolat fennmaradt. Az Irak biológiai erőfeszítéseiról szóló
    hírszerzői jelentést megkapta a Külügyminisztérium, a CIA, a katonai vezetés
    számos részlege, beleértve a Központi Parancsnokságot, amely Amerika közel-keleti
    hadműveleteit tervezte és irányította. Ezt azonban nem követte semmiféle akció.
    Senki sem hívta fel az Amerikai Típusú Tenyészetek Gyűjteményét, hogy óva
    intse baktériumok további eladásától Bagdadnak. Senki sem javasolta,
    hogy a Kereskedelmi Minisztérium tagadja meg az Iraknak szánt baktériumexport-
    engedélyezését.

    Három hónappal azt követően, hogy elkészült a jelentés, 1988. szeptember 29-én
    tizenegy baktériumtörzset, közte négyféle lépfenét küldtek Marylandból Irakba.
    A rendelést az iraki Kereskedelmi Minisztérium Műszaki és Tudományos Anyagok
    Import Osztálya (TSMID) adta fel, amelyról az amerikai hírszerzés vezetői
    már korábban megállapították, hogy a baktériumfegyverekhez szükséges anyagok
    beszerzésének fedőszerve. Az egyik mikroba, a 11966-os törzs olyan típusú
    lépfene volt, amelyet Fort Detrickben fejlesztettek ki 1951-ben baktériumháború
    céljára.
    Az Irakra vonatkozó értesülések arra késztették az amerikai tisztségviselőket,
    hogy elkésve bár, de betiltsák a baktériumok további szállítását Bagdadba.
    A Kereskedelmi Minisztérium 1989. február 23-án betiltotta az anthrax és több
    tucat egyéb kórokozó eladását nemcsak Iraknak, hanem Líbiának, Iránnak és Szíriának
    is; ezekról az országokról szintén azt gyanították, hogy megkísérelnek
    baktériumfegyvereket fejleszteni. A tiltás a biológiai fenyegetés miatti
    "fokozott aggodalmon" alapul, fogalmazott a bejelentés.

    Baktérium-háború Biológiai fegyverek és Amerika titkos háborúja 104-106 old.
  • ManoNegra #58
    Most akkor fontos tenyezo volt vagy jarulekos nyereseg? :)

    Egy járulékos előny is lehet fontos tényező, ahogyan lehet fontossági sorrend is a kismillió járulékos előnyök között. Az egyik például, ami ezzel van összefüggésben, hogy az iraki olajkereskedelem elszámoló valutáját visszaterelték euróról dollárra.

    Amennyiben a CIA kepes tobb ezer USA allampolgar halalaban asszisztalni, akkor par tizezer kanadai biztos vagyok benne, hogy siman elfogadhato lenne szamukra... legalabbis ha a te feltetelezeseidbol indulunk ki.

    Kétségtelen, hogy ha nem számít neki pár ezer amerikai halott, akkor kanadaiból ötször annyi sem, viszont ha a 9/11 mögött ott áll a titkosszolgálat, ezt akkor sem fogják soha bevallani. Ellenben ha kanadai állampolgárok térítették volna el a gépeket, akkor sem támadnák meg Kanadát.

    Az volt az egyik nagy kritika veluk szemben, hogy nem engedtek be es korlatoztak az ellenoroket, amikre pedig kotelezve voltak.

    Ez ismét csak hazugság.

    2003 január végén Blix és el-Baradei újabb beszámolót terjesztettek az ENSZ elé. Ezekből kitűnt, hogy az ellenőrző tevékenységet semmi sem hátráltatta. A megoldatlan kérdésekről Blix annyit mondott el, hogy megegyeznek az 1999-es jelentésben foglaltakkal, Irak pedig elismerte, hogy megszegte a fegyverembargót rakétahajtóművek vásárlásával. A rakétákra vonatkozó megállapítás szerint az iraki fejlesztésű al-Szamud rakéták alig 30 kilométerrel, de meghaladják a megengedett távolságot. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség részéről el-Baradei elmondta, hogy semmilyen nukleáris tevékenységre utaló jelet nem találtak, sőt megállapította, hogy a jelenleg meglévő épületek jelentős felújításra szorulnak ahhoz, hogy ott bármiféle tiltott tevékenységet végezhessenek, az 1998 előtti lezárt objektumok pecsétjeit pedig sértetlenül találták. Mindez tehát nem támasztotta alá, hogy Irak fenyegetné környezetét vagy az Egyesült Államokat.133 link

    Persze mindez mit sem számított, mert a kocka el volt vetve...

    ---
    Kb. 5000 vegyi robbanofejet talaltak, amik nem volt hatastalanitva,

    Itt fönt idéztem a fegyverzetellenőrök jelentését, ebben az áll, hogy már 1998-ban lepecsételtek fegyverraktárakat, amiket sértetlenül találtak. Mi a biztosíték arra, hogy nem ezeket találták aztán meg az általad linkelt forrásban idézett katonák? Ami pedig különösen érdekes, miért állítják azt hogy azoknak a sérüléseknek az eltitkolására kötelezték őket? Nem kellett volna inkább telekürtölni vele a világsajtót?

    A forrast arrol kertem, hogy a "célbajuttatásához...

    Igazad van, nem fogalmaztam kristálytisztán. Abban segítették az iraki erőket (a gyártáshoz szükséges berendezésekhez jutás mellett), hogy megmondták nekik, hova lőjék a tömegpusztító fegyvereiket. Igazad van, ez így valóban teljesen más...

    Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2014.11.11. 09:41:41
  • Papichulo #57
    Az olajat járulékos nyereségként hoztam fel, nem mint stratégiai célt, bár fontos tényező volt, ebben biztos vagyok.

    Most akkor fontos tenyezo volt vagy jarulekos nyereseg? :)

    Kanada NATO tag, szoros szövetségese az USA-nak, zongorázni lehet a két elképzelés közötti különbséget.

    Amennyiben a CIA kepes tobb ezer USA allampolgar halalaban asszisztalni, akkor par tizezer kanadai biztos vagyok benne, hogy siman elfogadhato lenne szamukra... legalabbis ha a te feltetelezeseidbol indulunk ki.

    Amit találtak - a linked alapján - elrozsdásodott, elhagyott készletek, amiket felhasználni nem lehetett volna

    Kb. 5000 vegyi robbanofejet talaltak, amik nem volt hatastalanitva, igy kulonosen furcsa ez a kijelentesed: a megsemmisítésben is partner volt. Az volt az egyik nagy kritika veluk szemben, hogy nem engedtek be es korlatoztak az ellenoroket, amikre pedig kotelezve voltak. Amugy ezektol a szerinted hasznalhatatlan vegyi fegyverektol jopar katona meg is betegedett... VX-et nem talaltak, de Irak nem tudott elszamolni a 4 tonna koruli keszleteivel, ez utobbi volt a gond, ahogy az altalad idezett Powell is kifejtette. De miert nem tudott? Es miert akadalyoztak az ellenoroket?

    A forrast arrol kertem, hogy a "célbajuttatásához az USA nyújtott segítséget". Mivel az iraki haditechnika - fokent - szovjet eredetu volt, nem ertem, hogy az USA hogyan jott itt a kepbe. Afelol eddig sem volt ketsegem, hogy az Egyesult Allamok precursor anyagokat adott el nekik.
  • ManoNegra #56
    Az olajat járulékos nyereségként hoztam fel, nem mint stratégiai célt, bár fontos tényező volt, ebben biztos vagyok. Kanada NATO tag, szoros szövetségese az USA-nak, zongorázni lehet a két elképzelés közötti különbséget.

    Ez mind igaz volt, ami kesobb be is bizonyosodott.

    Nem bizonyosodott be. VX-et egyáltalán nem találtak. Amit találtak - a linked alapján - elrozsdásodott, elhagyott készletek, amiket felhasználni nem lehetett volna, nagy részükből már elszivárgott a mérgező anyag. Ez nem arra utal, hogy aktív vegyi fegyverkezés folyt volna.

    Erdekelnenek a forrasaid...

    Exclusive: CIA Files Prove America Helped Saddam as He Gassed Iran

    Abban revideálnom kell az álláspontomat, hogy nem csupán az Irán elleni háborúból maradt hátra készlete, mert 1991-ig gyártottak, de onnantól nem, és a megsemmisítésben is partner volt.

    "Abszolút biztos vagyok benne, hogy Irakban 1991 után nem gyártottak vegyifegyvert. Az országnak nem volt már sem a technikai felszereltsége, sem embere, sem alapanyaga. És nem hiszem, hogy a rezsim 10 éven keresztül el tudta volna raktározni ezeket az anyagokat, márcsak azért sem, mert az ilyesmit elég körülményes dolog tárolni. Mi olyan reakciókat alkalmaztunk, melynek eredményeként a gáz korróziókeltő hatású lett. Amúgy nagyon meg lennék lepve, ha az adminisztrációnak sikerült volna megőriznie azokat a vegyületes gránátokat" – magyarázza a mérnök. link

    Sőt, Cifu írása alapján: A dolog pikantériája, hogy Szaddam Husszein rezsimje részben az USA-tól szerezte be a vegyi fegyverek gyártásához szükséges berendezéseket


    Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2014.11.10. 21:25:18
  • Papichulo #55
    Igen, a természeti kincsek is részét képezik egyes stratégiáknak[...]

    Akkor megiscsak tudom, hogy mit jelent a geopolitka? :)

    Az olajat amugy te hoztad fel Irakkal kapcsolatban ("Irakban pedig eleve a csatlósait fenyegető diktátortól megszabadult, az ország olajkincseinek kitermeléséből, az újjáépítésből és tenger más dologból húzhat hasznot.")... erre mondtam, hogy ennyi erovel Kanadat is megtamadhatnak, mivel a diktatoron kivul arra is ervenyes mindez es meg tobb olaja is van.

    Szaddám Huszein uralma alatt nem lófráltak széltébe-hosszába ISIS-hez hasonló alakulatok.

    Nem, csak mondjuk Abu Nidal, Abu Abbas es Abu Musab al-Zarqawi is Irakban elt es "dolgozott" a 2000-es evek elejen, boven Saddam alatt.

    "Powell szerint négy különböző forrás is megerősítette, hogy Iraknak megvan a felszerelése anthrax, ricin és más mérgező anyagok előállításához. Az országnak száz és ötszáz tonna közötti mennyiség? vegyi fegyvere és 16 ezer rakétája van, továbbá nem tud elszámolni négy tonna VX ideggázzal, melynek egyetlen cseppje halálos méreg."

    Ez mind igaz volt, ami kesobb be is bizonyosodott. A nuklearis program, az nem. Meg persze a UN megfigyelok ellehetetlenitese sem segitett az iraki allaspont elfogadtatasaban. Nem is ertem, hogy miert erzel kenyszert egy vereskezu diktator mentegetesere...

    amiknek célbajuttatásához az USA nyújtott segítséget.

    Erdekelnenek a forrasaid...

    ps: Mismásolsz, csúsztatsz, ferdítesz és hazudozol. ... ezt viszont surgosen fejezd be!
  • ManoNegra #54
    Irak egyaltalan nem ide tartozik, annak semmi koze nem volt az Al-Qaede-hoz.


    "Békét" akar, így készül a háborúra

    A nemzetközi média kételkedik Reuters: A Bush-beszédből hiányoztak a tavalyi szöveget jellemző utalások, amelyek arra vonatkoztak, hogy Irak, Irán és Észak-Korea a világ békéjét komolyan és növekvő mértékben veszélyeztető "gonosz tengelyt" alkot. The New York Times: Az elnök csak ködösen célozgatott Szaddám Huszein és az al-Keida terrorhálózat kapcsolataira - írta szerdai számában a lap. Az amerikaiak éheztek a bizonyosságra, hogy van értelme az Irakra összpontosító monomániának. Az elnök azonban csak "híg kásával" szolgált annak az állításnak az alátámasztására, hogy Szaddám Huszein segíti és támogatja az al-Keidát, fegyverarzenálja pedig közvetlen fenyegetést jelent az Egyesült Államokra. A félelem gerjesztésével akarja felvillanyozni a közvéleményt, úgy, hogy Szaddám Huszeint összeboronálja szeptember 11-ével, és Hitlerként ábrázolja, aki - Andy Card fehér házi stábfőnök szavai szerint - holokauszttal fenyegethet. A háború gondolata azonban régebbi szeptember 11-énél, a konzervatívok már tizenkét éve Huszein fejét akarják. Dick Cheney alelnök és Paul Wolfowitz védelmiminiszter-helyettes tökéletes kísérleti patkánynak tekintik, hogy kipróbálják rajta az új, megelőzésen alapuló nemzetbiztonsági stratégiát. Donald Rumsfeld védelmi miniszter az iraki háborúban alkalmat lát arra, hogy kiűzze az amerikaiakból az erő alkalmazásával kapcsolatos kétértelműségnek a vietnami időkből fennmaradt szellemét. The Daily Telegraph: A konzervatív lap szerint a washingtoni háborús párt legnagyobb félelme már az első öbölháború előtt is az volt, hogy Szaddám egyszer csak meggondolja magát, visszavonul Kuvaitból, megőrzi katonai erejét, ráadásul Nasszerhez hasonló pánarab vezetővé lépteti elő magát. Ez akkor nem történt meg, és most is csekély az esélye. [/i]
  • ManoNegra #53
    "Geopolitics is a method of foreign policy analysis which seeks to understand, explain, and predict international political behaviour primarily in terms of geographical variables. Typical geographical variables are the physical location, size, climate, topography, demography, natural resources, and technological advances of the state being evaluated."

    Igen, a természeti kincsek is részét képezik egyes stratégiáknak, de látható abból is, amit linkeltél, sokkal összetettebb dologról van szó annál, mint hogy sok az olaj Kanadában, gyerünk, bombázzuk le...