Berta Sándor

Tudományos szem­pont­ból érté­kel­he­tet­lenek a fitnesz-adatok

Terjednek a fitneszkarkötők és az egészségügyi adatok mérésére alkalmas kiegészítők, nem mindegy azonban, hogy az információk hova kerülnek.

Az IT-ágazat egyre jobban épít arra, hogy az emberek szeretnék ellenőrizni az egészségügyi értékeiket. Azonban nem csupán az adatok gyűjtése lényeges, hanem azok felhasználása és megosztása is, ebben viszont komoly kockázatok rejlenek. "Alapvetően az egy nagyszerű és előnyös dolog, ha az emberek intenzívebben foglalkoznak az egészségükkel. Mindez azt is eredményezheti, hogy komoly mértékben javulhat a lakosság egészségügyi állapota. Ugyanakkor ez csak egy lehetőség, nem sokat tudunk a lehetséges hatásokról. Ennek az új trendnek a hatásai mind az egyes személyek, mind a felhasználói csoportok esetében még teljesen ismeretlenek." - jelentette ki Franz-Joseph Bartmann, a Német Szövetségi Orvosi Kamera telematikai bizottságának elnöke.

"Amennyiben például egy sportoló egy fitneszkarkötőt is használ, akkor ez biztos érdekes a számára, de nem változtatja meg az egészségügyi állapotát. Sokkal érdekesebb lenne azt tudni, hogy például egy keveset mozgó egyén a fitneszkarkötő hatására többet kezd-e sportolni és ez a hatás milyen hosszú ideig érvényesül."

"Az eszközökből szerzett adatok nemcsak a megelőzésben, hanem a diagnosztikában és a betegségek kezelésében is érdekesek lehetnek, de még itt is komoly kutatómunkára van szükség. Vannak olyan eszközök és koncepciók is, amelyek egészségügyi szempontból hasznosak lehetnek és támogathatják a betegeket. Ugyanakkor olyan folyamatokat is megfigyelünk, amelyeknél úgy tűnik, hogy a technika szeretete van előtérben és kétséges, hogy az adott rendszer egészségügyi szempontból hasznos-e. Ezeket a megoldásokat tehát tudományosan is vizsgálni kell, de nem csupán a hasznosságuk, hanem az esetleges káros hatásaik miatt is." - tette hozzá.


A szakember szerint természetes folyamat, hogy az e-gyógyászat egyre nagyobb jelentőséggel bír, hiszen terjed az IT-technológiák alkalmazása. A korszerű diagnosztikai és kezelési módszerek vizsgálata azt mutatja, hogy az orvosok már most is komoly adatmennyiséggel dolgoznak, ehhez jöhetnek a páciensek által rögzített egészségügyi információk, amik bekerülhetnek a rendszerbe. A jelenségből számos területen profitálhatna a lakosság és ez az egész dolog különösen akkor lehet érdekes, ha a különböző kiegészítők által rögzített adatok összeadódnak és segíthetnek a kezelésekkel kapcsolatos döntéseknél. Ilyen lehet például, ha egy cukorbeteg esetében sikerül összekapcsolni a mozgásszámlálóval gyűjtött információkat a kalóriafelhasználást mutató elektronikus naplóval és a mért cukorértékekkel.

"Ebben azonban vannak veszélyek is, a tudományos elemzések mellett ugyanis az adatvédelemre is figyelni kell. Ezeknél a termékeknél és alkalmazásoknál gyakran tisztázatlan, hogy mit csinálnak a szolgáltatók a megszerzett egészségügyi adatokkal, például továbbadják-e harmadik félnek vagy rossz kezekbe kerülhetnek-e" - hangsúlyozta Franz-Joseph Bartmann.

Az Apple éppen a napokban döntött úgy, hogy az iOS 8-ba integrált HealthKit esetében a fejlesztők nem adhatják tovább az információkat harmadik félnek, elsősorban az adatkereskedőknek és a reklámügynökségeknek. A pulzust vagy a megtett távolságot számláló érzékelők mindenesetre csupán az első lépést jelenthetik a testi funkciók valós idejű ellenőrzése felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #13
    azt olvastam hogy "fidesz adatok"...
    XD
  • Tetsuo #12
    Abszolút egyetértek.
  • Tetsuo #11
    Már off-topik van rég. Kit érdekel a cikk?
  • fszrtkvltzttni #10
    Itt senki nem tud szöveget értelmezni? Kezdve a tisztelt cikkíróval, aki azt a címet adja, hogy "Tudományos szempontból értékelhetetlenek a fitnesz-adatok", majd a sok "olvasóval" akiknek ennyi ragad meg a cikkből, amiben egyébként semmi ilyen konkrét állítás nem volt... Kibaszott feltételes mód basszátok meg!
  • Archenemy #9
    Ki van zárva, hogy a kormány engedélyezzen bármi olyasmit, ami alkalmas az állampolgárai észrevétlen megfigyelésére, ilyenre még gondolni is óriási paranoia, akinek ez eszébe jut, az nyilván a gyíkember-zsidóufó-világkormány-összeesküvésben is hisz, tehát idióta!
  • Macropus Rufus #8
    Miért is? Elég ha a kütyü első körben egy adatbázisnak tolja át az infót, elemzésre, és csak utána szól a usernek.
    Másodpercekről van szó. Pár sec az adat továbbítás oda ahová nem kellene és ennyi. A user nem fogja tudni, hogy már más is tudja.
    A mások már temetik, mire ő megtudja, hogy bazi nagy a baj.
  • Molnibalage #7
    A user még nem tud róla..? Öcsém, ő kapna először értesítést róla, hiszen rajta van a cucc...
  • Tinman #6
    Így van jelenleg vicc kategóriák... nem olyan rég jött ki az Adidas Fit Smart-ja, csuklós/optikai megoldású szívritmus méréssel, de a zászlóshajó Smart Run (GPS-el) se elég arra, hogy abból egy orvos bármit is kikövetkeztessen. Ezek egyszerűen pulzust, sebességet, gyorsulást, kalóriát és megtett távot mérnek. Egy sportolónak hasznos, de mindenki másnak haszontalan.
    Bármikor közzéteszem ezeket, sőt public a profilom csak az nem látja, aki nem akarja... de semmire nem mennek vele. Semmire.
  • Macropus Rufus #5
    nem a vita miatt, de jelenleg kapható eszközök még nagyon "kezdetlegesek". A belőlük nyert infó tényleg semmire nem jó. De amikor már képesek lesznek akár diagnózist is felállítani (pl. a szívritmus zavarai alapján kisakkozák, hogy hány %-os eséllyel fog a páciens infarktusban meghalni) már komoly problémákat fognak jelenteni. A user még nem is tud róla, de már félig mindenki eltemette. Biztosítók, nem fognak életbiztosítást kötni rá, vagy csak durva feltételek mellett.
    Továbbá egy örök szabály: az információ hatalom. Lehet, hogy még nem olyan vészes az adatbázis, de ha valaki több adatbázist összekapcsol (pl. merre jársz, mit eszel, hogyan élsz stb...) már egy személy körvonala kezd kibontakozni. Esetleg olyan dolgokra is felfigyelnek amire se te se én nem is gondolnánk, és már nem is kapunk megy egy állást.
    Szóval jelenleg még a vitz kategóriában vannak ezek az eszközök, de a jövőben...
  • Tinman #4
    Te vagy a buta. Na tovább is nyomjuk? Személyeskedés nélkül nem megy? He?

    Ezek a fitness kiegészítők véletlenül sem akarnak orvosi szempontoknak megfelelni egyik sem állít ilyet. Azt viszont állítják, hogy használatukkal fittebb és egészségesebb leszel. Pont.

    Ha valaki fitness kiegészítőt aggat magára/vesz az nem azért veszi, hogy legyen a mellkasán/csuklóján valami könyörgöm... eleve nem olcsók ezek a kütyük, aki megveszi használja. Az már egy más kérdés, hogy meddig, de ha nem használja nem fogod rajta látni, csak dísznek.

    "egy életbiztosítás megkötése előtt tökéletesen tisztában vannak valamilyen rejtett betegségeddel"

    Erről beszélek! Mi köze ennek az orvosi szempontok szerint nem figyelembe vehető fitness kiegészítőknek. Mi?

    "egy ilyen adatbázis, mert gyakorlatilag minden benne van vásárlóiról, tudja kinek, mit kell ajánlania, hogy eladhassa saját termékét."

    Ti használtok is ilyet vagy csak laikusként vagdalkoztok? Régóta használok pár kiegészítőt, sporttársaknak is van és elmondom neked, hogy qrvára nem kötelező semmi személyes adatot megadnod ahhoz, hogy teljes értékűen használd!

    Testsúly, magasság és egy életkor az is elég évre pontosan, nem kell hónapra/napra. Ennyi kell hozzájuk. Aztán lehetsz te a rendszerben egy n+1 nick.

    Az egyik legismertebb ilyen adatbázishoz tartozom és SOHA az elmúlt több, mint 1.5 évben nem küldtek egyetlen egy olyan emailt sem amiben terméket ajánlottak! Ismerősöm közül páran a 2. legnépszerűbbet használják és ők sem kapnak se spammet, se semmit...

    A paranoiának is vannak határai -.-