MTI

Halálos is lehet az internetről leszoktatás Kínában

Fizikai erőszakot alkalmaznak és katonai kiképzőtábori körülmények között tartják a fiatalokat az internetfüggőségről leszoktató intézményekben Kínában - olvasható a Hszincsing Pao című lap összeállításában.

A testi fenyítés túlzásba vitele a csengcsoui Bocsiang iskolában a múlt héten egy 19 éves lány halálához vezetett. Az intézményben kezelt Kuo családnevű lány a beszámoló szerint nem kért engedélyt, mielőtt kiment a mosdóba, és a "gondozók" veréssel, rúgásokkal büntették meg. Kuo fejsérülést és agykárosodást szenvedett. A hatóságok bevonták az iskola engedélyét és nyomozást rendeltek el az ügyben, a lap szerint ugyanakkor az eset egy szélesebb körű problémára világít rá. Az internetfüggőséget 2008 óta szellemi betegségként tartják nyilván Kínában, egyes becslések szerint a százmilliót közelíti a kóros internetfüggők száma. Mindenekelőtt fiatalokról, fiúkról van szó.


Ez nem a katonaság, hanem számítógépfüggők leszoktató tábora

A függőségről való leszoktatásra külön intézmények jöttek létre az utóbbi években, számuk ismeretlen, de becslések szerint a több százat is elérheti. Ezekben az intézményekben 3-6 hónapos "kúrákkal" próbálják "meggyógyítani" a valóságérzetüket vesztett fiatalokat. A kezelés nem olcsó, egy 50 napos programért átlagosan 10 ezer jüant (360 ezer forintot) kérnek el. A táborokban a lehető legnagyobb szigort alkalmazzák: a programban részt vevők számára tilos a külvilággal való bármiféle kapcsolattartás, korán kelnek, korán fekszenek, fizikai kiképzésen és pszichológiai tanácsadáson kell részt venniük, sokszor gyógyszeres kezelést is kapnak. A legkisebb szabálysértést is büntetik, többnyire testi fenyítéssel.

A Legal Evening News című kínai lap beszámolója szerint az utóbbi néhány évben ezekben az intézményekben hét fiatal halt meg fizikai erőszak miatt. A kínai egészségügyi minisztériumnak 2009-ben arra kell utasítania egy Santung tartománybeli leszoktató kórházat, hogy ne alkalmazzon elektrosokkos "kezelést" az internetfüggő fiatalokon, miután háromezer fiatalt ilyen módszerrel "gyógyítottak". Az egyik intézmény vezetője egy, a Sundance amerikai független filmes fesztiválra is bekerült januárban készült dokumentumfilmben úgy fogalmaz: a szigor elengedhetetlen a fiatalok kordában tartására, hogy visszarántsák őket a valóságba, sokuknak ugyanis minden kapcsolata megszűnt a külvilággal.


A dokumentumfilmben megszólaló fiatalok "pokolnak" nevezik az intézményt. Azt ugyan elismerik, hogy heteken, hónapokon át folyamatosan játszottak videójátékokat, de tagadják, hogy internetfüggők lennének. A gyerekeiket az intézményekbe beadó szülők tisztában vannak a szigorral, de nem látnak más utat arra, hogy kigyógyítsák őket a függőségből. Az internetfüggő fiatalok leszoktatása nemcsak Kínában probléma, az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban tavaly nyílt meg az első rehabilitációs központ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #13
    Függőség az, amikor valami az egyéb tevékenységeidet, normális társadalmi kapcsolataidat, az életviteledet korlátozza, negatívan befolyásolja. Amikor valamilyen tevékenység miatt elszakadsz a barátaidtól, a családodtól, vagy például káros kihatással van a munkádra. Tehát nem kell feltétlen egészségtelennek lennie, nem csak az alkohol és a drog okoz függőséget, ugyanilyen a szerencsejáték is.
  • Tinman #12
    Tehát, ha én szeretek olvasni és napi 8-10 órában könyvet és újságokat olvasok, akkor függő vagyok? Ez milyen függőség? Mi a gyógymód? Erre is elektrosokk?

    És mi van akkor, ha imádok sportolni. Mi van akkor ha napi 10 órában focizok, úszok, futok, kosarazok, ping-pongozok, este meg tekézek? Erre mi a gyógymód?
  • Hoz_Hun #11
    Én amúgy elhiszem hogy azok akik ilyen szinten függők (pelenka, hogy ne keljen wc-re menni???) azokkal nem lehet szép szóval hatni. Kb tesznek magasról mindenre. Bár a túlzott durvulást elítélem. Ami engem jobban zavart az a katonai képzés. A fiatalokat inkább a szociális kapcsolatépítésre kéne megtanítani, és nem katonai doktrínákat nevelni beléjük, hanem különböző sportokkal kéne megismertetni őket. A katonai "képzéssel" mire mennek ha hazaengedik őket??
  • Hoz_Hun #10
    Majdnem mindennel egyetértek. Kb én is 30 éve kaptam az első gépemet egy Sinclair Spectrum 48-at. Akkoriban még én is programozgattam. Ám sosem jutottam el olyan szintre játékügyileg, hogy pl ne ettem volna.

    Ja, meg nem bántásból, de őszinte leszek, nekem az a 15-18 órát foglakozol napi szinten gépekkel egy kicsit túlzó. 6-9 óra marad alvásra meg barátnő/feleség-re? Ha ez így igaz nem élsz valami egészségesen. Én is sokat dolgozom, de felállítottam magamnak egy szabályt és kötelezően időt szakítok a családra (feleség és két gyerek), rájöttem ez nekem lelkileg is kell és hát szerintem semmi nem fontosabb a családnál. Szóval, "no offense" csak felkaptam a szemöldököm ezen a napi 15-18 órán.
  • bdzsana #9
    Kísértetiesen emlékeztet a régebbi "átnevelő" táborokra.
  • Inquisitor #8
    Gondolom magas lehet a sikerességi rátájuk ilyen középkori módszerekkel ...
    Bár jobban meggondolva van egy halok sok ezer éves módszer a valóságba való alapos visszatérésre, csak ahhoz nem kell megverni senkit.
  • Macropus Rufus #7
    ne magadból indúljál ki! Te nem voltál olyan. Valaki meg nem tudja feldolgozni a valóság rideg tényét és ezért pl. a kibertérbe menekűl, esetleg az alkoholba vagy a drogba keresi a kikapcsolódást. Ami kiszakítja őt a mindennapok világából. Aztán függő lesz.
    Én idén 30 éve kaptam az első gépemet. Ált.isk. 4-ben írtam az első programomat, ami egy lottó tipp generátor volt. Azóta gépekkel foglakozom. Otthon is van egy rakat, meg a cégnél is van kb. 250 user a hozzájuk tartozó terminálokkal/pc-el +az imb i7, stb. Szóval napi 15-18 órában gépekkel foglakozom. A maradékra jut minden más. Ez is egyfajta függőség, amit sok esetben a párom szív meg (pont mint minden függő ember esetében)
    Sok esetben, ha bánatom volt sráckoromban akkor a gépekhez "menekűltem". Ott jó volt, azok nem bántottak engem és ott én voltam csak egyedűl. A több napos lan partik sem álltak messze tőlem, sőt a hetesek sem. (3dl vízbe 6-7 fekete tea filter... aztán kat-kat , amikor fáradsz akkor megint egy ilyen. Akkor még nem volt mesterséges bikagecivel tunningolt energia ital...)
    Viszont vannak arcok akik ezt annyira túlzásba viszik, hogy ott rohadnak meg a gép elött, néha bele is halnak 1-1 játékba. Szóval azért amiért te nem lettél ilyen nem jelent semmit. A mai fiatalok nagyrésze már függ a mobil eszközöktől, az elvonási tünetek széles skálját tudják felvonúltatni, ha elvesszük tőlük pl. a mobil telót. (erről kutatások is folytak, nagyon komoly konklúziókkal, pl. lehet olyan erős függés az online világtól mint a kv-tól, ami szintén egy nagyon adiktív cucc. Mármint a koffein a kv-ban.)

  • StoneCold7 #6
    Komolyan micsoda beteg f@szságok vannak a világban... Nem is értem mit gondolnak ezek.
  • Cat #5
    "amire valószínűleg azért szokott rá, mert a családja olyan sokat segített neki a való életben"

    Ez baromság. Én is rákattantam fiatalon hetekre/hónapokra egy játékra, pedig semmilyen családi problémám nem volt sosem. És a cégek ma már sokkal profibban csinálják ezt, mint két évtizede: több tucat vagy nagyobb címeknél több száz ember azon dolgozik, hogy addiktív legyen az adott termék, mindent mérnek, nem meglepő, hogy a gyerekek nem tudnak ellenállni.
  • Macropus Rufus #4
    idióták ezek ott. Azért adják be a gyerekeiket mert le akarják szoktatni valamiről amire valószínűleg azért szokott rá, mert a családja olyan sokat segített neki a való életben.
    Ez egyfajta menekülés a rideg valóságtól. Első körben a szülőket kezelném, hogy milyennek is kell lennie egy családnak. (tudjátok pl. a lány nem ember arrafelé, azt még néhol el is adják, mert kell a fenének). Én is voltam gyerek. Az első gépemet idén 30 éve kaptam. Gy.k. folyamatosan a gép elött ültem, és programoztam (az akkori játékok mellett alap volt, hogy az ember másra is használja mint sem a SPaceInvader-t játsza végig 235234 alkalommal). De a szüleim soxor kiparancsoltak az udvarra, hogy menjél baz.... játszál a haverokkal ne a gép elött tespedjél. Na valószínűleg ez hiányzott ottan + a szülői megértés ha a gyereknek valami gondja van (suli, haverok, szerelem, stb).
    Ezért a kibertérbe menekülnek és egy idő után az lesz a valóság. De erre nem e legyilkolás a megoldás. Meg elektrosokk???? Hülyék ezek a rízspusztítók?
    Gyógyszeres kezelés? Agyon nyugtatózni jobb egy gyereket, mintsem felderíteni a probléma forrását? Ja igen, ez utóbbi sokkal nagyobb felkészülést igényel a dokitól, mint fossá sokkolni az agyát, hogy újra keljen tanúlnia.

    Ilyenkor bánom, hogy a jenik nem nekik dobtak le 2-3 bombát.

    Azért megkérdezném a szülőket, hogy milyen érzés 360k forintért kinyiratni a gyereküket. Gy.k. kifizették a kivégzését. Nem tudok erre mást mondani csak azt, hogy baromállatidiótahernyógörény az ilyen ember.