Berta Sándor

Elrettentést alkalmaz az MPAA

Kim Dotcom, a MegaUpload és a Mega létrehozója rávilágított az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) működési elvére, amelynek lényege a valódinál sokkal nagyobb kártérítés követelése.

Dotcom elmondta, hogy a filmipar gyakran rendkívül magas büntetésekkel, "PR-számokkal" fenyegeti a fájlcserélő-szolgáltatások működtetőit, majd ezután a követelt összeget drasztikus mértékben csökkenti. Ennek hátterében a szervezet érdekes megfélemlítési stratégiája található. A legtöbb esetben az MPAA a felperes és a szövetség igyekszik megállapodást kötni az érintett személlyel vagy céggel. Ezeknek az egyezségeknek az a lényegük, hogy az illető egy bizonyos ideig - például öt évig - nem indíthat hasonló tevékenységet folytató honlapot. Amennyiben ebbe beleegyezik, akkor cserébe a szervezet a számára 90-95 százalékos "kedvezményt" ad a korábban beharangozott kártérítésből. Vagyis 100 millió dollár helyett csak 5 vagy 10 millió dollárt kell fizetnie.

Dotcom szavai egyúttal magyarázatot jelentenek arra is, hogy miként folytathatnak az érintett vállalkozások vezetői a perek mellett, illetve után is normális életet. A Torrentfreak példaként hozta fel Gary Fung, az isoHunt üzemeltetőjének esetét, aki október végén kénytelen volt lekapcsolni az oldalt és másik három portált (Podtropolis, TorrentBox, Edtk-it.com), amelyek a keresőhöz kötődnek. Emellett kötelezettséget vállalt arra is, hogy 110 millió dollár kártérítést utal át az érdekvédő és lobbicsoportnak. Eközben már létrehozta a saját divatcégét. De ugyanígy említhető a Hotfile esete is, amelytől előbb 517 millió, majd a legújabb hír alapján pedig már csupán 80 millió dollárt követel az Amerikai Mozgókép Szövetség. "Az MPAA kiléphet a nyilvánosság elé és sajtóközleményeket küldhet ki, amelyekben abszurd büntetési összegek szerepelnek. Ezzel elriasztják az összes felhasználók által generált tartalmat szolgáltató platform működtetőjét" - jelentette ki Dotcom.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • heist #2
    Én nem értem ezt az üzleti modellt. Hogy lehet ilyen torrentoldalakból összeszedni több száz millió dollárt?
  • DontKillMe #1
    Vajon tövig bekapja e az MPAAŰŰ? Nem állítom, csak kérdezem..:D.