SG.hu·

Éveken át szerzői jogokat sértett az amerikai hadsereg

Az Amerikai Egyesült Államok Hadserege megvásárolta egy szoftver 150 számítógépen való használati jogát, de a valóságban több ezer PC-re telepítette fel a programot.

Kiderült, hogy az amerikai hadsereg éveken át engedély nélkül használta az Apptricity nevű cég logisztikai alkalmazását, a vállalat ezért beperelte az amerikai kabinetet és 224 millió dolláros kártérítést követelt. A kormányt képviselő ügyvédek kevés esélyt láttak a sikerre, ezért peren kívül megállapodtak az Apptricity képviselőivel. A TorrentFreak tudósítása szerint az Obama-kabinet kész 50 millió dolláros kártérítést fizetni a társaságnak.

A szoftvercég és a fegyveres erők együttműködése 2004-ig nyúlik vissza, a két fél akkor kötött együttműködési megállapodást a logisztikai programok licenceléséről. Az alkalmazás segítségével akarták felügyelni a csapatmozgásokat és az utánpótlás-menedzselést. A szerződés értelmében a termékeket öt szerveren és összesen 150 számítógépen használhatta volna az amerikai hadsereg, az Apptricity nyilatkozata alapján azonban számos hadműveleti területen, például a Közel-Keleten és egyes segélyakciók során, például 2010 januárjában Haitin is használták. A megoldás népszerű volt a katonák körében, több ezer számítógépre telepítették fel. A későbbi összesítés során ismertté vált, hogy további 93 szerveren és több mint 9000 készülékre installálták. Az Apptricity a keresetében szerverenként 1,35 millió és eszközönként 5000 dolláros licencköltséget számolt fel.

Az ügy pikantériája, hogy pont abban az időszakban (2010 nyarán) hirdette meg a Fehér Ház a szerzői jogsértések és kalózkodás elleni új stratégiáját. A Breaking Defense úgy vélte: a megegyezéssel mind a két fél elégedett lehet. Az Apptricity továbbra is kiváló kapcsolatokat ápol a fegyveres erőkkel, utóbbinak pedig kisebb összeget kellett kifizetnie az eredeti licencköltségeknél.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zolis2013. 12. 04.. 11:16||#6
Egy államot minden további nélkül be lehet perelni.
© Szefmester2013. 12. 03.. 13:57||#5
Akkor pereljék be az elnököt?
© Archenemy2013. 12. 02.. 19:32||#4
Nem lehet egy 10 évest beperelni, mivel kiskorú, max. a törvényes képviselõjét.
© mortep2013. 12. 02.. 09:28||#3
10 éves kislánnyal még megy a cirkusz, node a hadsereggel?
© Szefmester2013. 11. 30.. 18:38||#2
Na akkor most jöhetnek azok a lelkes jogvédõk akik egy 10 éves kislányt beperelnek 100ezrekre két-három mp3 file miatt!!!
© Narxis2013. 11. 30.. 17:32||#1
Nem semmi. Én egy centet se engedtem volna a követelésbõl. Persze lehet másnap már elföldelt volna valamelyik hárombetûs ügynök...