Berta Sándor

Szinte teljesen elkerüli az adófizetést a Google

Az amerikai óriáscég tavaly legális adózási trükkök segítségével a nemzetközi bevételeiből több mint 8,8 milliárd eurót utalt át a bermudai bankszámlákra. A hatalmas nyereség ellenére mindössze 17 millió euró adót fizettek.

A The Financial Times cikke szerint a módszer egyáltalán nem számít újnak, viszont a továbbított összeg 25 százalékkal nagyobb a 2011-esnél. A pénz átcsoportosításával a társaságnak sikerült az Amerikai Egyesült Államokon kívüli kifizetett adó mértékét körülbelül 5 százalékra csökkenteni. Írországban, ahol a Google a nemzetközi bevételei nagyobb részét elkönyveli, az adókulcs jelenleg 11 százalék, de így még ezt is kevesebb, mint a felére csökkentik. A számok olyan dokumentumokból származnak, amiket a vállalat egyik holland leányvállalata hozott nyilvánosságra. Az anyagokból kiderült, hogy a nemzetközi üzletekért felelős ír Google-képviselet kerülőutakon díjakat számol a a bermudai leányvállalatnak a Google szellemi tulajdonának használatáért. Ez az összeg - a társaság globális üzletek növekedésének köszönhetően - az elmúlt 3 évben a kétszeresére nőtt.


A Google Netherlands Holding tavaly 8,6 milliárd eurót kapott a Google Ireland Ltd.-től és 232,8 millió eurót a Google Singapurtól. 10,4 millió euró kivételével a teljes összeget a Google Ireland Holdings kapta meg, amely egy Írországban bejegyzett és a Bermudákról irányított leányvállalat. A céget az USA-ban ír vállalkozásként, Írországban viszont bermudai társaságként kezelik. A Google Ireland Holdings tavaly 2199 munkatársat foglalkoztatott és az adózás előtti nyeresége 153,9 millió euró volt, 15,5 milliárd eurós bevétel mellett, azonban Írországban csupán 17 millió euró adót fizetett. Ugyan az eljárás teljesen legális, mégis számos bírálat éri az ezt választó vállalatokat. A téma a legfejlettebb államokat tömörítő G20 csoport megbeszélésein is szóba került a nyáron, mivel angliai 5 milliárd dolláros bevételük után mindössze 1%, 55 millió dollár adót fizettek be.

A "kreatív könyvelés" egyik úttörőjének már az 1980-as években az Apple számított, de napjainkra a módszert számos társaság alkalmazza. A Google alig fizet társasági adót Zürich kantonban is, amelynek vezetői szeretnének ezen változtatni. Eric Schmidt júniusban kijelentette: "Mindenkinek meg kell fizetnie azokat az adókat, amikkel tartozik. A Google teljesen jogszerűen viselkedett a nemzetközi adóhelyzetben, s ne feledjük, hogy a brit és a német cégek más országokban alighanem ugyanígy cselekednek. A Google fizet adókat, méghozzá olyan adókat, amire jogilag kötelezve van. Amennyiben megváltoznak a törvények, akkor azt is elfogadjuk majd."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #24
    A sikeres vállalat költséghatékonyan dolgozik. Adót csak a buták fizetnek! Én is buta vagyok.
  • who am I 7 #23
    3. És akkor még a magánszféráról nem is beszéltünk (amit ez a magán-számlán kutakodás sért, bár elég egy svájci számlát nyitni).Legjobb lenne egy kamerát az összes szobájába, telefonjára és gépre poloskákat, és a nyakára is egyet, nem?utána lehetne számolni, mire mennyi adó....persze, a politikusok, navos fejesek közben gond nélkül szivattyúzhatják ki a milliárdokat, hátígyvan
  • Cat #22
    1. És a magyar NAV-nak honnan kéne tudnia, hogy egy portugál bank egy adott bankszámlája egy céghez vagy egy magánszemélyhez tartozik?
    2. A Google bármikor létrehozhat egy újabb céget Bermudán, az nyit egy számlát mondjuk Dániában, a magyar ember arra a számlára utalja át a pénzt. Még ha a magyar adóhatóság látja is a dán számlatulajdonost (ami KIZÁRT!), akkor is csak annyit lát, hogy egy bermudai cégről van szó. Fogalma se lenne továbbra se, hogy az épp a Googlehoz tartozik-e.
    3. Tehát azt szeretnéd, ha minden magyar állampolgár minden egyes utalását lekérdezhetné egy ember a magyar adóhivatalban. Nane.
  • ugh #21
    +1
  • AgentKis #20
    1. Az összes uniós országban (és nálunk is) van magán és van céges bankszámla.
    2. A többi vásárolt dolog után is kellene, de ha a google adóztatásáról van szó akkor csak az ő 100 db nagyságrendű számláit kell figyelni.
    3. Erre (is) van a NAV. Iszonyatos méretű hivatal rengeteg dolgozóval és irdatlan számítási kapacitással! Nem egyesével nézegetik, hanem különböző szempontok alapján lekérdeznek. Gondolj arra mekkora feladat a pl. a pénztárgépesdi. Hát ennél ez az utalós figyelős szerintem jóval kisebb és egyszerűbb feladat.
  • Cat #19
    "A megvétel pénzmozgással jár. Arról az adóhatóság mindent lát."

    1. Honnan tudod, hogy az a külföldre menő átutalás egy vásárlás? Mi van, ha csak egy ember átutalt pénzt egy másiknak?
    2. Nem csak a Googleről van szó. Ugyanigy vásárolnak a magyarok kínai, szlovák, osztrák, német cégektől is dolgokat a neten át.
    3. Akár milliónyi állampolgár több tizmillió átutalásáról lehet szó, ki tudja hány tizezer külföldi számlaszámra. NEM LEHET KÖVETNI.
  • ostoros #18
    Persze, semmi baj nincs. Az átlagember akinek mondjuk a francos háza a legnagyobb értéke, az fizet vagy harminc százalékot. A cég, amely megvehetné az egész országot, az 2%-ot. Ej, itt lesz az ideje a gazdasági alapú terrorizmusnak...
  • AgentKis #17
    "mert senkinek fogalma nincsen, hogy pl. hány magyar állampolgár vett meg egy bizonyos appot" A megvétel pénzmozgással jár. Arról az adóhatóság mindent lát. Ez csak egy lekérdezés a bankok szervereiből. Az hogy ki milyen appot vett természetesen nem látszik belőle, de hogy vett valamit az igen. Na arra kell tenni az adót!
  • AgentKis #16
    Az a baj, hogy egy ilyen google méretű cég bármelyik amcsi politikust meg tudja venni. Nálunk meg tudná az összeset is, csak persze nem éri meg neki, de pénze lenne rá, mihelyt megéri meg is veszi őket...
  • AgentKis #15
    Fordított áfa a neve. Néhány szektorban már bevezették nem is kis eredménnyel! Ilyesmit kellene erre is. Amikor a reklámcég rendel 1 milláé reklámot, akkor 100000-et az államkasszába utal. Ennyi.