Berta Sándor

Alig fizet adót a külföldi bevételei után az Apple

A kaliforniai óriás az elmúlt években szinte tökélyre fejlesztette az adómegtakarítási rendszerét. Az Amerikai Egyesült Államokon kívül szerzett 36,8 milliárd dolláros nyeresége után mindössze 1,9 százalék adót fizetett.

A számok az Apple által az Amerikai Egyesült Államok Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott éves jelentésből származnak. A módszer rendkívül egyszerű: a cég az Amerikai Egyesült Államokon kívül adózik, így jelentős összegeket takarít meg. A módszert az Apple mellett még számos vállalat alkalmazza és a jelenleg hatályos törvények alapján teljesen legálisnak számít.

A társaság már az 1980-as években a "kreatív könyvelés" egyik úttörőjének számított és elsősorban az alacsony írországi adókulcsokból profitált. A The New York Times tavasszal egy átfogó anyagban világított rá a "Double Irish with a Dutch Sandwich" becenevű rendszer lényegére és fő elemeire. A módszer lényege, hogy az üzleteket két írországi leányvállalaton keresztül bonyolítja az Apple és a bevételek egy része adómentesen kerül Hollandián át az USA-ba. A két leányvállalat hivatalosan részben egy olyan cég tulajdonában van, amelyet az adóparadicsomnak számító Brit Virgin-szigeteken jegyeztek be. Írország és Hollandia mellett hasonló kirendeltségek működnek Luxemburgban is. Egyes központok csupán egy kis irodából és egy postaládából állnak.

A legális megoldást számos politikus bírálta. David Cameron brit miniszterelnök a The Guardiannek azt nyilatkozta, hogy nem örül az Apple és más IT-konszernek adótaktikájának, mert ezek Nagy-Britanniának több mint 900 millió fontba kerültek. Az egyre nagyobb botrány miatt vizsgálóbizottság előtt kell megjelenniük az Amazon, a Google és a Starbucks képviselőinek. A testület arra a kérdésre keresi a választ, hogy ezek a cégek miért fizetnek a szigetországban ilyen kevés adót. Matt Brittin, a Google helyi ügyvezetője közölte: "túl elfoglalt" ahhoz, hogy megjelenjen a bizottság előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caius marius #25
    Butaságokat írsz...
    Miből vontad le a következtetést, miszerint az okostelefont vásárlók birkák?
  • Zoliz #24
    Jah milyen érdekes, hogy válság van (állítólag) néhány cég - tényleg már csak néhány - meg a világ legfeleslegesebb vackait adja el méregdrágán a birkáknak..
  • caius marius #23
    Pedzi már, pedzi! :-)
  • narumon #22
    Nem hiszem, hogy akitől kap az csak elvakult apple rajongó lehet. Nulla háttérrel bekiabált valamit a levegőbe. Én is bekiabálom; igazi szarfaszú ez a goldmember, ráadásul vörös hajú és alacsony növésű. Kb ugyanannyi háttérinfoval tettem meg mint ő, kb ugyanannyi valósággal is.
  • nlght #21
    ezért mit fogsz kapni az elvakult apple fanoktól :)
  • goldmember #20
    Igazi szarfaszú cég az Apple. Köszönjük steve jobs!
  • Zombee #19
    Azok nem az Apple alkalmazottai. Az Apple-nél tervezők, mérnökök, dizájnerek, webfejlesztők, programozók, marketingesek és takarítónők dolgoznak, már abban se vagyok biztos, hogy az amerikai Apple Store-ok dolgozói közvetlenül az Apple alá tartoznak. A kínai rabszolga a Foxconn alkalmazottja. Bár még ez sem biztos, ha ott is van munkaközvetítő. Pl. itthon is sok elektronikai szalagmunkára nem közvetlenül a gyár veszi fel a munkaerőt, hanem közvetítő.
  • Vol Jin #18
    "Egyébként az Applehoz kanyarodva tény, hogy alig fizetnek adót, de kérdés, hogy emiatt pl. a dolgozók kapnak e több pénzt pl. jutalom formájában? Az lenne a jó ha kapnának és költenék...."

    :-DDDDDDDDD
  • gforce9 #17
    A részvényeseket csak a pénz érdekli, az almafanok, de persze az összes többi hasonló gyártó rajongóinak jórészét szintén hidegenhagyja az éhbérért végeztetett munka. AZ ilyen cikk kb nem oszt nem szoroz. A cég kapcsán érdekelt emberek - akár tulajdonosok, akár maguk fogyasztók - magasról letojják kínát. A tulajnak-részvényesnek pénz kell a fogyasztókank meg évente új kütyü. Az, hogy ennek mi a vonzata, milyen kizsákmányolás, az kb senkit se érdekel. Szép ez a világ.
  • NEXUS6 #16
    Az Almának, és semmilyen cégnek nem érdeke, hogy xar legyen a sajtója.