SG.hu·

Megvan a Star Trek 2 gyengébb szereplésének oka?

Ki tudja, miért, de miközben Kínát módfelett érdekelte az új Star Trek-epizód, addig Latin-Amerika mintha tudomást sem vett volna J.J. Abrams legújabb próbálkozásáról. Nem is csoda, hogy a scifi bevételei mégis csalódást okoztak, hiába voltak kifejezetten magasak.

Ahhoz képest, hogy a Star Trek hatalmas siker volt, a második rész visszafogottabb eredménye némiképp csalódást okozott. Persze még így is rengeteg dollárt termelt a Sötétségben - Star Trek, de ahhoz képest, hogy az első epizód milyen jó kritikákat kapott, a 229 milliós amerikai bevétel visszaesés a 2009-es 258 millióhoz képest. És a Paramount valószínűleg a nemzetközileg befolyt 238 millió dollárnál is többre számított, még akkor is, ha az első rész ennek alig több, mint felét hozta Amerikán kívül.

Sőt, ha azt nézzük, akkor a második rész a kínai 56 millió dollár mellett 180 milliót hozott nemzetközileg (az első epizód idején még a kínai mozis piac pangott, ha amerikai filmekről volt szó), ami alig több, mint a nem 3D-s 127 millió négy évvel ezelőtt. Azt tudjuk, hogy nálunk ismét nem tört ki az ST-láz, itthon alig tízezren látták a Star Trek 2-t, de az igazi nagy kudarcot Latin Amerikában könyvelhette el J.J Abrams filmje. A latin-amerikai országokban ugyanis csak 16 milliós bevételt produkált az új Star Trek, miközben a Farkas 129,6 milliót, a Z világháború 54 milliót, de még a Szemfényvesztők is 27,3 milliót.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Szefmester2013. 09. 26.. 10:54||#13
És hogy lehet hogy 284ezer (vagy mennyit mondtak) km-re megérkezvén szinte közvetlen a hold mellett lenni, majd hajtás hiányában pár perc alatt szabadesésben a földre zuhanni?

Ez a film nemes egyszerûséggel még azokat is zavarta tudat alatt akik már nem is emlékeznek arra hogy mi is az a gravitáció, vagy hogy a logika szó nem valami sci-fi találmány...
© RAZOR272013. 09. 25.. 17:23||#12
de buta vagy, jesszusom
© Zombee2013. 09. 25.. 10:25||#11
A konvertált 3D tényleg fasza.
© Frekvency2013. 09. 23.. 21:54||#10
" FOS 3d-ben "

tudom, junoszty tévén jobban mutat de mi szeretjük háromdés eldzsín nézni , ez van...
-1
© Atyuska2013. 09. 23.. 17:27||#9
Viktorunknak már megint sikerült egy olyan bulvár címet adni, ami nem került megválaszolásra, de még csak nyomokban sem.

Szerintem az ok egyszerû: a második részben annyi sületlenség volt, hogy azt még józan ésszel felfogva is nevetségesnek túnt. Az elsõ részben sokkal kevesebb ilyen volt.
Hogy példát is említsek:
- Hogyan lehet ekkora távolságban valós idõben telefonálni?
- A hajtómûvet hogyan lehet néhány rugdosódással megjavítani? És egyáltalán miért kell ekkora helyiség egy sugárzásnak erõsen kitett "motornak"?
- Az anyahajóval miért kellett egy bolygó tengere alá meríteni? Nem lett volna elég egy landoló egységet leküldeni a felszínre?
...stb
© Gauge2013. 09. 23.. 13:27||#8
Szerintem a kisebb bevétel oka, hogy csak FOS 3d-ben lehetett megnézni a filmet.
© Zombee2013. 09. 23.. 10:13||#7
Azért kérdés esetén sem árt, ha a címnek köze van a cikkhez, a címnek alapvetõen ez lenne a szerepe, nem tanultad magyar nyelv és irodalom órán? Volt már neked olyanod?

Persze nézhetjük máshogy is: felvet egy kérdést, majd a cikkel választ keres rá. Ott vérzik el, hogy bár kimond nyilvánvaló dolgokat (kevesebben nézték meg -> kevesebb bevétel Amerikában), de választ a miértre nem ad. De gyengébben nem szerepelt.
© zetortraktor2013. 09. 23.. 09:50||#6
Egy kérdés a cikk címe. Hogy lenne köze bármihez is? Mondjuk, ha kijelentés lenne, akkor is lenne hozza köze. Vagy nem tudtad értelmezni? 😊
© CybeRick2013. 09. 23.. 09:44||#5
A cikk címének éppen semmi köze a cikkben leírtakhoz, bár ezt lassan már megszokhatjuk az SG-n <#falbav>
© KoJin Mekre2013. 09. 23.. 07:59||#4