Szekeres Viktor

Amikor Franciaország is lepipálja Amerikát

Az mostanában néhányszor már előfordult, hogy egy amerikai film Kínában sikeresebb, mint Amerikában, arra azonban nem látunk túl gyakran példát, hogy egy alkotás mondjuk Franciaországban több bevételt hozzon, mint hazájában.

A legtöbb amerikai film bevételeinek legnagyobb részét Amerika szokta produkálni. Ha átlagot számítunk, akkor egy-egy alkotás világbevételének fele képződik Amerikában, a másik fele pedig Amerikán kívül, igaz ez az 50%-os megoszlás kezd eltolódni a világ többi része felé, ugyanis egyes animációk a folytatások, valamint a nagyköltségvetésű filmek nem egyszer az összbevételük 70%-át is Amerikán kívül termelik meg. Mindezt Amerika a komédiákkal és horrorokkal egyensúlyozza olykor.

Azonban bármennyire is eltolódnak manapság az arányok, az nagyon ritka, hogy egy film ne Amerikában, hanem egy másik országban hozza a legtöbb pénzt. Kína eddig a 3D-s újrakiadások esetében (Titanic, Jurassic Park) már lekörözte bevételben Amerikát, sőt, a Tűzgyűrű is sikeresebb lett az ázsiai országban. Arra azonban eddig nem nagyon volt példa, hogy Franciaország is megtegye ugyanezt. Most viszont megtörtént, hiszen míg a Drive - Gázt! jegyző Nicolas Winding Refn új filmje, a Csak Isten bocsáthat meg Amerikában mindössze 779 ezer dollárra volt jó (bezzeg a Drive 35 millióra), addig a franciáknál a film 3,7 milliót, s ezzel az európai ország nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a film világszerte majdnem 11 millió dollár bevételig jusson el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #2
    Jaja, Amerikában és Ázsiában, meg persze Európában. Sőt, az elmúlt években marha jó ausztrál filmek is voltak. És hopp, majdnem lefedtük az összes földrészt. Hát, igen, Afrika kimaradt, de van egy olyan érzésem, hogy azért, mert fingunk nincs arról, hogy milyen filmek jöttek onnan idán. Már az Elysiumon és a Vehicle 19-en kívül.
  • zola2000 #1
    Azért az elég gáz, hogy amerikán kívül csak ázsiában van normális színvonalú filmgyártás...