Szekeres Viktor

Ritka filmrendezői bravúrra került sor hétvégén

A Fűrész rendezőjének új filmje három nap alatt több, mint 40 millió dollár bevételt hozott. Ez már önmagában is szép teljesítmény, de James Wan pár héttel korábban bemutatott másik horrorja is hasonlóan sokat kaszált.

Miközben itthon még mindig nem került kiadásra az Insidious című horrorfilm, addig Amerikában pénteken már a második részt mutatták be a mozikban. A siker pedig nem maradt el. A 2011-es első rész nagy közönségkedvenccé vált, mindössze 13 millió dollárral mutatkozott be, de szokatlanul lassú nézettségcsökkenésének köszönhetően hazájában 54 millió dollárig jutott el. A folytatás tehát nem volt kétséges és az első rész kedveltségét bizonyította, hogy a második epizód csak a nyitóhétvégéjén 41 milliós jegybevételt produkált.


Mindez egyébként azt is jelenti, hogy James Wannek, a rendezőnek egy naptári évben sikerült két olyan filmet bemutatnia, melyek egyenként 40 millió dollárt termeltek premierjük első napján - a másik a pár hete 41,9 milliós nyitányt produkáló Démonok között (The Conjuring) volt. Márpedig ilyen bravúrra még a legnagyobb rendezők sem voltak képesek. Mindössze egyetlen példára lelhetünk a múltban: a Wachowski-testvérek Mátrixának a második és harmadik epizódja debütált 2003-ban 92, illetve 48 millió dollárral.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!