Napi Online

Kérdések az elektronikus útdíjfizetés körül

Startra készen várja az elektronikus útdíjfizetési rendszer kialakítására vonatkozó pályázat megjelentetését az osztrák Kapsch TrafficCom AG - mondta Erwin Toplak, a társaság elnökségi tagja.

A pályázat megjelentetéséhez szükséges parlamenti felhatalmazás várhatóan még az Országgyűlés nyári szünete előtt megszületik, ami után akár napokon belül megjelenhet a tenderfelhívás. A kormányzat célja ugyanis, hogy a 12 tonnánál nehezebb tehergépjárművek úthasználat-arányos - elektronikus - díjfizetését legkésőbb 2009 elejétől bevezessék. A jelenlegi elképzelés szerint a nyertessel még az év vége előtt szerződést kötne az állam a szolgáltatás vásárlásáról, amiért 2009 és 2014 között a magánbefektetőt szolgáltatói díj illetné meg. Ennek 2007-es árakon számított teljes értéke 69,3 milliárd forint. Az eszközök a futamidő végén névleges értéken kerülnek majd állami tulajdonba.

Erwin Toplak kiemelte, hogy a Kapschnak több mint harminc országban működik valamilyen elektronikus díjszedési infrastruktúrája, útdíjfizetési rendszert pedig Németország kivételével csak e cég üzemeltet világszerte. A pályázat ismerete nélkül a magyarországi beruházás volumenéről Erwin Toplak nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, azt viszont elmondta, hogy Csehországban, ahol az év elejétől működik 2100-2200 kilométer hosszan a mikrohullámú rendszer, 178 millió euró volt a beruházás értéke, az éves üzemeltetésé pedig 46 millió. Hasonló paraméterek mellett Magyarországon is e körül lennének a költségek.

Ausztriában kilenc hónapon, Csehországban egy éven belül megtérül a beruházás, ezt követően pedig szinte "bankjegynyomdaként" működik, hisz egy év után hasznot hoz - emelte ki Erwin Toplak, hozzátéve, hogy Ausztriában például az éves működtetési költség a bevételek 10 százalékát teszi ki. Erwin Toplak megjegyezte, hogy egy szatelit rendszer kiépítése és üzemeltetése is lényegesen magasabb költséget igényelne.

Csehországban egyébként azt is elvárták a beruházótól, hogy a hálózaton áthaladó gépjárművek legalább 95 százalékát mérje, az efölötti értéken az állam osztozik. Ha pedig elmarad a 95 százaléktól, akkor a beruházónak kell állnia a bevételkiesést. Csehországban idén 2,5 milliárd korona (25 milliárd forint) bevételre számítottak, ezzel szemben a bevétel két hete átlépte a kétmilliárd koronát, ennek tükrében éves szinten akár 5,5 milliárd korona bevételre is szert tehet az állam.

Az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága nem tartotta általános vitára alkalmasnak az elektronikus útdíjfizetési rendszer magyarországi bevezetéséről szóló határozati javaslatot. Kovács Tibor szocialista képviselő kérdésében azt boncolgatta, hogy milyen költségbecslés alapján lett 50 milliárd forint feletti értékű az e-út­díj­fizetési rendszer kiépítése és üzemeltetése, másrészt értetlenségének adott hangot amiatt, hogy e határozati javaslatot úgy kellene elfogadnia az Országgyűlésnek, hogy a kilométerenként fizetendő tarifákat még nem rögzítették. Az előterjesztés szerint a közbeszerzési eljárást az Országgyűlés felhatalmazása után két hónapon belül ki kell írni, míg a szerződéskötés határideje 2007. december 31.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!